Nem csupán a Demokratikus Konvenció üléstermét lepték meg, hanem a pártvezérek lakásait is. Méghozzá a szó szoros értelmében. Dinu Patriciu liberális vezér lakásán például az öt telefonból négyben ütöttek tanyát (még a konyhaiban is). A poloskahad nem kímélte Petre Roman ellenzékbe vonult pártját, a Nemzeti Megmentési Front bukaresti székházát, az Országos Privatizációs Ügynökséget s más hasonló közintézményeket sem.
Adrian Severin, a Front alelnöke az ügy kapcsán kijelentette: „Az Elnöki Palotából származó nem hivatalos információk alapján tudomásunk van róla, hogy már jó ideje létezik egy terv, mely az ellenzéki pártok teljes kompromittálását célozza, s melynek része a telefonbeszélgetések lehallgatása, az ellenzékkel együttműködő személyiségek és szakértők megfélemlítése.”
A Román Hírszerző Szolgálat szóvivője, Nicolae Ulieru nem veszti el humorérzékét: „Minket a dolog nem érdekel. Mert mi van akkor, ha ők szerelték be saját maguknak?”
Emil Constantinescu, a konvenció elnöke szívós béketűrésről tesz tanúbizonyságot: „Nekem, személy szerint jól jön, hogy lehallgatnak. Ismételten meggyőződhetnek róla, hogy nem készítek elő semmiféle merényletet. (…) A személyes véleményemet félretéve azonban ki kell mondanom, nem érthetünk egyet a törvénytelenségekkel.”
Akár egyetértünk, akár nem, abban ezúttal is bizonyosak lehetünk, hogy a telefonlehallgatások ügyéből nem kerekedik botrány. Nem mond le a belügyminiszter, Iliescu elnök nem kér bocsánatot, a közember pedig ismét legyint: valahogy csak meg kell tudni, mit gondolnak tulajdonképpen.
A jelek azonban arra utalnak, hogy a hatalom a poloskahad szolgálatainak vajmi kevés hasznát veszi. Vagy csak a lehallgatók nem hisznek a fülüknek? Másként igazán érthetetlen, miért volt Iliescu úrnak kerek egy hétre szüksége ahhoz, hogy megértse, mi is történt az RMDSZ kongresszusán. (Ugyanis mindössze egy hét elteltével üdvözölte, hogy a tanácskozás a „mérsékeltek” győzelmével fejeződött be.) Merthogy épp mi, az egységes román nemzeti állam legmegátalkodottabb ellenségei maradtunk volna ki a poloskajárásból, az ugyebár elképzelhetetlen. Nyilván a lehallgatások hatásfoka sem jobb, mint a nehéziparé, a slágeréneklésé vagy a piacgazdálkodásé.
Botrány tehát ezúttal sem lesz, miért is lenne? Egyszerűen hozzászokunk a gondolathoz (ha leszoktunk róla egyáltalán), hogy valahol valakik kedvenc gondolataink, öntudatlan indulatszavaink, káromkodásaink vagy eufórikus ömlengéseink alá lankadatlan szorgalommal tovább jegyezgetik: idem, idem, idem… S Emil Constantinescu úrral örvendezünk: legalább tudják!
Hogy közben az ország gravitációs gyorsulással zuhan a gazdasági nyomor, a műveletlenség, a káosz szakadékába? Azt amúgy sem hajlandók meghallani…
Botrány, az most sem lesz…
(Sepsiszentgyörgy)
- Külföld [6]