Yehuda Lahav

Nyomtatóbarát változat

– Az önálló Szlovákiát sokan a háború alatti, Hitler-csatlós szlovák állam folytatásának tekintik. Vannak, akik az akkori állam elnökét, Józef Tiso papot (akit mint háborús bűnöst végeztek ki) „korunk legnagyobb szlovák államférfijának” tartják. Az utcákon „Szlovákia 1939–1993” feliratos trikókat árulnak.

– Örülök, hogy nincsenek komolyabb érvei ezen állítások bizonyítására. Az ilyen gyanúk sértők a szememben. 1939-ben az önálló Szlovákia Hitler parancsa szerint született meg, míg 1993-ban ez egy, egész Európát felölelő demokratikus folyamat eredménye. A második világháborúban a szlovák nép a második legnagyobb náciellenes felkelést hajtotta végre. Mi már akkor leszámoltunk a fasizmussal. Alkotmányunkba teljes egészében beillesztettük az ENSZ emberi jogi chartáját, kiegészítve azzal az elvvel, hogy ha a nemzetközi szervek a kérdésben a mi alkotmányunkénál magasabb normákat állapítanak meg a jövőben, akkor a nemzetközi normák lesznek számunkra kötelezőek. Ellentétben azzal, ami ma Németországban és más országokban történik, nálunk egyetlen esetben sem fordult elő idegenek elleni erőszak. Természetesen mindenütt akadnak bűnös elemek, de ezek egy tizedszázaléknál is kevesebben vannak, és ilyen marginális jelenségekkel nem is érdemes foglalkozni. Nemrég a parlamentünk elnöke, én és a kormány több tagja, részt vettünk a volt nyitrai zsinagógán elhelyezett, a zsidó mártírok emlékét felidéző emléktábla felavatásán. Másnap horogkereszteket mázoltak az emléktáblára. Elfogtuk a tettest, és bíróság elé állítjuk: egy 17 éves taknyos, akinek fogalma sincs semmiről. A világsajtó mégis csak az emléktábla meggyalázásáról írt, és említést sem tett arról, hogy én és társaim tisztelegtünk a mártírok emléke előtt.

– Közben azonban már az önálló Szlovákia első napjaiban megindultak a személycserék a televízióban és a rádióban, kísérlet történt egy ellenzéki lap és a nagyszombati egyetem megszüntetésére.

– Nem a kormány kezdeményezett lépéseket a lap ellen, hanem a lap szerkesztői készültek titokban egy új lap megalapítására. Nincs olyan kiadó, amelyik ezt eltűrné. Különben is, a lap új szerkesztője egy más ellenzéki lapból került oda. Külső nyomások miatt a kormány eltűri a trnavai (nagyszombati) egyetem további működését, habár alacsony színvonala miatt az intézmény meg sem érdemli az egyetemi címet, és a hallgatóknak különbözeti vizsgákat kell majd tenniük, ha más egyetemekre kérik felvételüket.

– Kicsinyes harcokat folytatnak a magyar névtáblák ellen. Rendkívül elismerően nyilatkozott Izraelről, amelynek körülbelül akkora arab kisebbsége van, mint a szlovákiai magyar kisebbség. Esetleg példaként szolgálhatna abban is, hogy nálunk senkit nem zavarnak a kétnyelvű héber–arab feliratok.

– Sok mindent tanulhatunk Izraeltől, de nem ezen a téren. Nincs tilalom az utcanevek vagy az üzletek kétnyelvű feliratai ellen. Évtizedek óta léteznek. Csak azokat a magyar nyelvű feliratokat távolítják el, amelyeket útjelzéseken helyeztek el, mert megzavarhatják a sofőröket. A lakosok döntése szerint és a kormány hozzájárulásával a helységneveket is meg lehet változtatni, habár egy-egy névváltozás sok pénzbe kerül. A kormány négy helység nevének megváltoztatásával nem értett egyet, mivelhogy a javasolt névben voltak olyan betűk, amelyek nem léteznek a szlovák ábécében. E határozat után a magyar helységekben tömegesen kezdtek elhelyezni hatósági engedély nélkül új névtáblákat. Vajon ebbe bele kellett volna törődnünk? Egyébként találkoztam egy izraeli üzletemberrel, aki azt mondta nekem, hogy azért akar Szlovákiában befektetni, mert a háború alatt egy szlovák család mentette meg életét. Ha Izraelben vannak olyan emberek, akik mint hazájukra emlékeznek Szlovákiára, arra kérem őket, jöjjenek el ide: meg fognak győződni, hogy a Szlovákiáról terjesztett negatív híresztelések csupán rágalmak.

– Kik a rágalmazók?

– Akikkel közös föderációban éltünk, s akik nem tudják nekünk megbocsátani, hogy a föderációt elvesztették. És van egy szomszédunk, akivel 1918-ig együtt éltünk egy országban, és ők sem tudnak belenyugodni, hogy nem a szájízük szerint alakult az élet. Az első időszakban persze lesznek még nehézségek a piacgazdasághoz való alkalmazkodás miatt, mert eddig a szlovák gazdaság a cseh gazdaság függvénye volt, de hamarosan új lendületet vesz.

– Mit jelent az, hogy „hamarosan”?

–Legföljebb egy évet. A cseh–szlovák hadiipar kétharmada volt Szlovákiában. Az iparág konverziójának jegyében leállították a termelés 40 százalékát. Ez világviszonylatban is példátlan. Kértük, hogy segítsenek a konverzióban, de senki nem jött. Természetesen, semmi esetre sem akarjuk továbbfejleszteni ezt az iparágat, és semmilyen körülmények között sem fogunk fegyvert szállítani válságövezetekbe. Tankok Szíriába? Ugyan…

– Két évvel ezelőtt egy televíziós vitában a föderáció további fennállása mellett tört lándzsát, és úgymond ízzé-porrá zúzta ellenfelét, a Matica Slovenska elnökét. Ki tévedett akkor, Ön vagy ő?

– Ő tévedett. Azóta ezt be is látta. Igaz, hogy akkor a közös állam léte mellett foglaltam állást, és ki is dolgoztam egy tervet két egyenrangú nép együttélésének módjáról. A tervet elfogadták, de a szövetségi kormány semmit nem valósított meg belőle. A tavalyi júniusi választások után nem maradt más hátra, mint hogy Klaus cseh miniszterelnök és én megállapítsuk, hogy a föderációt nem lehet megmenteni.

– Egyáltalán: tévedett Ön valaha is?

– Természetesen tévedtem, nem is kevésszer. Például 1990-ben azt hittem, hogy megegyezésre lehet jutni a csehekkel a föderáció felépítéséről. Tévedtem. Azt hittem, hogy a párt, amely akkor győzött a választásokon, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, meg tudja valósítani programját és szavazóinak adott ígéreteit. Kiderült, hogy ez tévedés volt. Reméltem, hogy az első koalíciós kormány összehangoltan fog tevékenykedni. Tévedtem. Minden párt magánbirtokaként kezelte a rábízott minisztériumokat. Meg voltam győződve, hogy az ellenzék embereinek vannak alternatív tervei az állam működtetésére. Tévedtem. Az élet bebizonyította, hogy sok nézetem tévedésen alapult.

Pozsony, 1993. január

• Külföld