Yehuda Lahav

Nyomtatóbarát változat

A (még mindig) közös csehszlovák labdarúgó-válogatott Kassán játssza legsikeresebb mérkőzéseit: a múlt heti Ciprus elleni meccsen például a közönség 90 percen át „CSR do toho!” („Hajrá Csehszlovákia!”) kiáltásokkal biztatta a csapatot, a lelátókon csehszlovák zászlók voltak többségben, egy óriási transzparens pedig – amelyet a hivatalos szlovák televíziónak sem sikerült eltüntetnie – ezt hirdette: „Cseh testvéreink, Kassán mindig itthon lesztek.”

Kassa státusa egyébként is egyedülálló: egyetlen más nagyobb várost sem tologattak ennyiszer ide-oda a határokon. Az ember azt hihetné, az itt élő szlovákok még a pozsonyiaknál is nagyobb hévvel vetik magukat a szlovák nacionalizmus karjaiba. Ez azonban tévedés. A kassaiak békében élnek egymással. A választásokon azok a pártok arattak sikert, amelyek Csehszlovákia fennmaradását pártolták, a nacionalizmusellenesség itt minden más ideológiánál erősebb. Itt nincs helye az etnikai feszültségeknek. Az emberek itt jobban félnek a Pozsony-központúságtól, mint korábban a Prága-központúságtól. Prága ugyanis magasabb színvonalat és kultúrát jelent, Pozsony mint központ viszont éhesebb – állítja Ondrej Halaga kassai történész.

Innen, Kassáról, különösen sokan jöttek el a „szellemi parlament” alakuló ülésére, melynek szellemi atyja, Jirí Suchy cseh költő és zeneszerző így ír egyik cikkében: a politikusok tologathatják a határokat kedvükre, de ha a csehek és a szlovákok nem akarják, semmiféle határ nem bonthatja meg szellemi együvé tartozásukat. A szellemi parlament gyakorlati szervezője – „anyja” – Sona Cechová, a pozsonyi Mosty („Hidak”) nevű cseh–szlovák hetilap főszerkesztője volt, aki minden bizonnyal elsőként róna meg e kötőjelért, a csehszlovák jelzőt ugyanis ezentúl, dacolva a helyesírással, a szellemi parlament egyhangúlag elfogadott határozata szerint egybe kell írni.

Kívülállók szemében talán gyerekjátéknak tűnik az egész. De ennek a játéknak a kedvéért ezernél több ember jött el Brünnbe a (volt) Csehszlovákia minden csücskéből. Érdekes módon Szlovákiából többen, mint Csehországból – úgy látszik, Szlovákia lakosai (nemcsak szlovákok jöttek, voltak ott szépszerivel magyarok, cigányok, ukránok is) a cseheknél jobban fájlalják Csehszlovákia szétesését. A szlovák parlament legutóbbi döntését, amely október 28-át törölte nemcsak az állami ünnepek, de még az „emlékezetes napok” névsorából is, a szlovák sajtó nagy többsége osztatlan bírálattal illette.

A brünni találkozó, érthető módon, bizonyos mértékig nosztalgikus volt. Mégsem a szomorúság uralkodott a teremben, hanem inkább az ékelődő, jó hangulat. „Nem elégedhetünk meg a jó szomszédsággal” – jegyezte meg egy neves cseh tudós. „Jó szomszédaink lehetnek az osztrákok vagy a magyarok. Soha senki nem kényszeríthet rá, hogy Szlovákiában idegennek erezzem magam.” „Soha egyetlen racionális érvet sem hallottam a szétválás igazolására” – jegyezte meg egy pozsonyi résztvevő, de mindjárt hozzáfűzte: „Az ember azonban nem tud olyan ostobaságot kigondolni, amelyet azután nem lenne képes megvalósítani.” Egy prágai újságíró fejtegetése szerint „Európában a cseheken és a szlovákokon kívül nincs két másik nép, amely más-más nyelven beszél ugyan, de mégis tolmácsolás nélkül tökéletesen megérti egymást” – de azonnal ki is javította magát: „Persze, itt vannak a szerbek és a horvátok, és lám, mi történik köztük. Hát hozzájuk képest…” Jirí Suchy, aki egyébként külön ez alkalomra írt megzenésített verssel érkezett, így összegezte a helyzetet: „Vannak, akik szerint illúzió azt hinni, hogy ez így marad; mások viszont úgy vélik, hogy illúzió azt képzelni, hogy ez nem marad így. A mi szempontunktól ez egyre megy. Megvárjuk, melyik illúzió válik valósággá. De addig is sok gyakorlati lépést tehetünk.” Például a cseh és szlovák egyetemi hallgatók ösztöndíjainak ügyében, hogy a jövőben is korlátozás nélkül tanulhassanak a másik országban. Vagy az állampolgárság ügyében, amely elképzelhetetlenül sok bonyodalmat és szenvedést okoz családok tízezreinek.

A „szellemi parlamenti tagsághoz” elegendő egy csoport vagy magánszemély javaslata: a kormánytisztséget viselő aktív politikusokon kívül elméletileg tehát szinte bárki „mandátumot” kaphat. Számos neves cseh és szlovák író, zeneszerző, történész, újságíró, tudós vállalta el a parlamenti tagságot – köztük például Csehszlovákia megalapítója, Tomás Masaryk köztársasági elnök még élő két leánya; Havel elnök felesége és fivére; Michal Kovác szlovák elnök testvére; Jirí Dienstbier volt külügyminiszter; Petr Pithart volt cseh miniszterelnök; Pavel Hagyari, a szlovák konzervatív párt elnöke; a Magyarországon is ismert írók közül Pavel Kohout, Ivan Klíma, Ladislav Mnacko és nem utolsósorban Grendel Lajos; Otto Wichterle világhírű tudós; Pavel Uhorskay evangélikus püspök; Emil Zátopek és Dana Zátopková – a teljes névsor az egész cikknél hosszabb lenne. A szellemi parlament kezében nincs hatalom – de ennél jobb, tiszteletre méltóbb, kellemesebb társaságot aligha találhat az ember a szellemileg tovább létező Csehszlovákiában.

• Külföld