Skip to main content

Újra egybeírva?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Csehszlovák szellemi föderáció


A (még mindig) közös csehszlovák labdarúgó-válogatott Kassán játssza legsikeresebb mérkőzéseit: a múlt heti Ciprus elleni meccsen például a közönség 90 percen át „CSR do toho!” („Hajrá Csehszlovákia!”) kiáltásokkal biztatta a csapatot, a lelátókon csehszlovák zászlók voltak többségben, egy óriási transzparens pedig – amelyet a hivatalos szlovák televíziónak sem sikerült eltüntetnie – ezt hirdette: „Cseh testvéreink, Kassán mindig itthon lesztek.”

Kassa státusa egyébként is egyedülálló: egyetlen más nagyobb várost sem tologattak ennyiszer ide-oda a határokon. Az ember azt hihetné, az itt élő szlovákok még a pozsonyiaknál is nagyobb hévvel vetik magukat a szlovák nacionalizmus karjaiba. Ez azonban tévedés. A kassaiak békében élnek egymással. A választásokon azok a pártok arattak sikert, amelyek Csehszlovákia fennmaradását pártolták, a nacionalizmusellenesség itt minden más ideológiánál erősebb. Itt nincs helye az etnikai feszültségeknek. Az emberek itt jobban félnek a Pozsony-központúságtól, mint korábban a Prága-központúságtól. Prága ugyanis magasabb színvonalat és kultúrát jelent, Pozsony mint központ viszont éhesebb – állítja Ondrej Halaga kassai történész.

Innen, Kassáról, különösen sokan jöttek el a „szellemi parlament” alakuló ülésére, melynek szellemi atyja, Jirí Suchy cseh költő és zeneszerző így ír egyik cikkében: a politikusok tologathatják a határokat kedvükre, de ha a csehek és a szlovákok nem akarják, semmiféle határ nem bonthatja meg szellemi együvé tartozásukat. A szellemi parlament gyakorlati szervezője – „anyja” – Sona Cechová, a pozsonyi Mosty („Hidak”) nevű cseh–szlovák hetilap főszerkesztője volt, aki minden bizonnyal elsőként róna meg e kötőjelért, a csehszlovák jelzőt ugyanis ezentúl, dacolva a helyesírással, a szellemi parlament egyhangúlag elfogadott határozata szerint egybe kell írni.

Kívülállók szemében talán gyerekjátéknak tűnik az egész. De ennek a játéknak a kedvéért ezernél több ember jött el Brünnbe a (volt) Csehszlovákia minden csücskéből. Érdekes módon Szlovákiából többen, mint Csehországból – úgy látszik, Szlovákia lakosai (nemcsak szlovákok jöttek, voltak ott szépszerivel magyarok, cigányok, ukránok is) a cseheknél jobban fájlalják Csehszlovákia szétesését. A szlovák parlament legutóbbi döntését, amely október 28-át törölte nemcsak az állami ünnepek, de még az „emlékezetes napok” névsorából is, a szlovák sajtó nagy többsége osztatlan bírálattal illette.

A brünni találkozó, érthető módon, bizonyos mértékig nosztalgikus volt. Mégsem a szomorúság uralkodott a teremben, hanem inkább az ékelődő, jó hangulat. „Nem elégedhetünk meg a jó szomszédsággal” – jegyezte meg egy neves cseh tudós. „Jó szomszédaink lehetnek az osztrákok vagy a magyarok. Soha senki nem kényszeríthet rá, hogy Szlovákiában idegennek erezzem magam.” „Soha egyetlen racionális érvet sem hallottam a szétválás igazolására” – jegyezte meg egy pozsonyi résztvevő, de mindjárt hozzáfűzte: „Az ember azonban nem tud olyan ostobaságot kigondolni, amelyet azután nem lenne képes megvalósítani.” Egy prágai újságíró fejtegetése szerint „Európában a cseheken és a szlovákokon kívül nincs két másik nép, amely más-más nyelven beszél ugyan, de mégis tolmácsolás nélkül tökéletesen megérti egymást” – de azonnal ki is javította magát: „Persze, itt vannak a szerbek és a horvátok, és lám, mi történik köztük. Hát hozzájuk képest…” Jirí Suchy, aki egyébként külön ez alkalomra írt megzenésített verssel érkezett, így összegezte a helyzetet: „Vannak, akik szerint illúzió azt hinni, hogy ez így marad; mások viszont úgy vélik, hogy illúzió azt képzelni, hogy ez nem marad így. A mi szempontunktól ez egyre megy. Megvárjuk, melyik illúzió válik valósággá. De addig is sok gyakorlati lépést tehetünk.” Például a cseh és szlovák egyetemi hallgatók ösztöndíjainak ügyében, hogy a jövőben is korlátozás nélkül tanulhassanak a másik országban. Vagy az állampolgárság ügyében, amely elképzelhetetlenül sok bonyodalmat és szenvedést okoz családok tízezreinek.

A „szellemi parlamenti tagsághoz” elegendő egy csoport vagy magánszemély javaslata: a kormánytisztséget viselő aktív politikusokon kívül elméletileg tehát szinte bárki „mandátumot” kaphat. Számos neves cseh és szlovák író, zeneszerző, történész, újságíró, tudós vállalta el a parlamenti tagságot – köztük például Csehszlovákia megalapítója, Tomás Masaryk köztársasági elnök még élő két leánya; Havel elnök felesége és fivére; Michal Kovác szlovák elnök testvére; Jirí Dienstbier volt külügyminiszter; Petr Pithart volt cseh miniszterelnök; Pavel Hagyari, a szlovák konzervatív párt elnöke; a Magyarországon is ismert írók közül Pavel Kohout, Ivan Klíma, Ladislav Mnacko és nem utolsósorban Grendel Lajos; Otto Wichterle világhírű tudós; Pavel Uhorskay evangélikus püspök; Emil Zátopek és Dana Zátopková – a teljes névsor az egész cikknél hosszabb lenne. A szellemi parlament kezében nincs hatalom – de ennél jobb, tiszteletre méltóbb, kellemesebb társaságot aligha találhat az ember a szellemileg tovább létező Csehszlovákiában.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon