[1]
Az alkotmánybíróság nem zárta ugyan le azt a politikai és alkotmányjogi vitát, amely az Öböl-háború óta arról folyik Németországban, hogy bevessenek-e német katonákat a NATO illetékességi területén kívül, de alighanem elvette drámai élét, a sürgősség érzetét. Pedig az alkotmánybírák a fő kérdéshez hozzá sem szóltak: nem döntötték el, hogy a német katonák bevetése Boszniában, összhangban áll-e az alkotmánnyal. Lényegében azt mondták, hogy nagyobb kár származna abból, ha kereszteznének egy olyan kormánydöntést, amely később alkotmányosnak bizonyul, mint abból, ha nem akadályozzák meg egy később alkotmányellenesnek bizonyuló kormánydöntés végrehajtását. Ezzel megmentették a kormánykoalíciót, és mindenkinek rengeteg időt adtak arra, hogy újragondolja pozícióját.
Nem alkotmányjogi rejtvény
Az alkotmánybíróság nem jogi, hanem politikai megfontolásokra alapozta döntését. Ez, ahogy szinte minden német kommentátor kiemeli, legalábbis szokatlan. Persze szokatlan volt maga a feladat is, amit az alkotmánybíróság a politikusoktól kapott. Hiszen a német hadsereg feladatkörének bővítése nem alkotmányjogi rejtvény, hanem kemény politikai kérdés, amely összefügg egy másik, sokkal átfogóbb kérdéssel. Mégpedig azzal, hogy milyen szerepet játsszék az egyesült Németország a megváltozott világban. Erre a választ a parlamenti demokrácia elvei és szokásai szerint nem az alkotmánybíróságnak kellene megadnia.
Csakhogy a német politikai elit ez idáig képtelen volt világos és konszenzusos választ adni erre a nagy kérdésre. Ugyanis rendkívüli módon megosztott.
Eltérő álláspontok
A CDU és a CSU szerint itt az ideje, hogy Németország egyenlő jogokkal és egyenlő kötelességekkel rendelkező tagja legyen az ENSZ-nek és a NATO-nak. Ebből az következik, hogy ugyanolyan felelősséget kell magára vállalnia – ha szükséges, katonailag is –, mint minden más normális hatalomnak. Ezt várják el tőle partnerei is. Nincs német különút, és veszélyes azt keresni. Ha a felelősségvállalásnak alkotmányos akadályai vannak, akkor az alkotmányt módosítani kell.
Az ellenzéki szociáldemokraták elismerik ugyan, hogy a megváltozott helyzetben elkerülhetetlen az eddigi német magatartás módosítása, de szeretnék elérni, hogy a változás a lehető legkisebb legyen. Álláspontjukat egyrészt egyfajta germán germanofóbia motiválja: tartanak a német militarizmus és a német nagyhatalmi álmok feléledésétől. Másrészt féltik azokat a civil vívmányokat, amelyeket (Nyugat-) Németország amerikai védőernyő alatt, mintegy a történelem potyautasaként, a második világháború óta elért. Harmadrészt a párt balszárnyán jelentkeznek az „amerikai imperializmussal” szembeni fenntartások is. A baloldaliak szerint a német felelősségvállalás a világ ügyeiben azt jelentené, hogy Németország az amerikai imperializmus csatlósává válik.
Az FDP álláspontja meglehetősen rejtélyes. Egyrészt deklarálták, hogy tartalmilag a keresztény pártok álláspontjához állnak közel. Másrészt az alkotmánybírósághoz fordultak az általuk is támogatott kormány döntésének felülvizsgálatáért, mivel nem voltak meggyőződve annak alkotmányosságáról. Harmadrészt nem túlzottan lelkesek a szerintük szükséges alkotmánymódosítással kapcsolatban. Kinkel, a kormány szabaddemokrata külügyminisztere maga is elismerte, hogy az FDP álláspontját nehéz megérteni. Éppen ezért magyarázkodás helyett csak a liberálisok jóindulatáról biztosította a közvéleményt. Kérdés, hogy elhiszik-e ezt nekik. Hiszen még az FDP ifjúsági szervezete sem túlzottan megértő anyaszervezetével szemben. Maró gúnnyal megfogalmazott nyilatkozatuk szerint az FDP-t nem államférfiak, hanem politikusokat alakító amatőr színészek vezetik. Schmidt ex-kancellár is elsősorban az FDP-re gondolt, amikor szelíden megjegyezte: ami Bonnban folyik, az nem alkotmányos válság, hanem majomcirkusz. Nem kizárt, hogy az AWACS-vita tönkreteszi az FDP kormányképességét. Ha az alkotmánybíróság nem vállalja fel nagyvonalúan a parlament feladatát, és nem dönt egy politikai kérdésben, a szabaddemokrata miniszterek már most vehették volna a kalapjukat.
Lopakodó trendváltoztatás
De az alkotmánybíróság döntött. A döntés vereséget jelent azok számára, akik ellenezték a német katonai szerepvállalást nemzetközi színtéren. Ugyan az alkotmánybíróság arról nem nyilvánított véleményt, hogy német katonáknak a NATO védelmi vonalán kívüli bevetése alkotmányos-e, de feltételezhető, hogy más döntést hozott volna, ha ezt nyilvánvalóan alkotmányellenesnek tartaná. Tehát az alkotmányjogi helyzet immáron nem olyan egyértelmű, mint ahogy azt eddig minden mérvadó német politikus gondolta. Vagyis elképzelhető a német külpolitika trendjének „lopakodó” megváltoztatása: nem biztos, hogy szükség van az alkotmány kétharmados többségű módosítására.
Kétségkívül jobban megfelelne a demokratikus ízlésnek, ha egy ilyen nagy horderejű kérdés egy olyan politikai vitában dőlne el, amelyekben érvek feszülnek egymásnak. Az alkotmányjogi kiskapuk keresgélése nem egészen az, amit eszményi demokrácia alatt értünk. De meglehet, így praktikusabb.
Nem biztos ugyanis, hogy a politikai vitából sok jó sülne ki. Az álláspontok és az álláspontokat motiváló érzelmek összeegyeztethetetlensége miatt egy ilyen vita könnyen átcsaphatna egy megosztó történelemfilozófiai és morálteológiai Kulturkampfba. Ennek során bizonyára sok olyasmi is elhangozna, ami irritálná a külföldi közvéleményt, és amit a „német veszély” közvetett bizonyítékának lehetne tekinteni. Talán jobb, ha Németország „lopakodva” alkalmazkodik a megváltozott nemzetközi körülményekhez, és fokozatosan nő bele abba a szerepbe, amelynek vállalása így is, úgy is elkerülhetetlen.
- Külföld [6]