Nigériai demokrácia
A kedvező világpolitikai helyzet és a nyugati nógatás ellenére sem akar a demokrácia gyökeret verni Afrikában. Nigériában, a kontinens legnépesebb országában tíz év katonai diktatúra után néhány napja szabadon választott elnök kezében kellene lennie a hatalomnak. Az uralmon lévő katonai tanács ki is írta a választásokat. De aztán minden másként történt.
Harminchat órával a kijelölt dátum előtt egy bíró betiltotta a választásokat. A választási bizottság ennek ellenére megtartotta azokat. A híresztelések szerint Moshood Abiola, joruba nemzetiségű mohamedán üzletember nyert a tábornokok által támogatott, hivatalban lévő elnökkel, Ibrahim Babangidával szemben. Azért a híresztelések szerint, mert egy másik bíró a választások eredményének közzétételét tiltotta be. A katonai tanács néhány napos hezitálás után június 23-án „az igazságszolgáltatást megvédendő” – ezt az Economist gyermeteg ürügynek nevezi – feloszlatta a választási bizottságot, visszavonta saját, a választást elrendelő ukázait, és érvénytelennek nyilvánította a megtartott választásokat. Nigéria demokratizálását megint el lehet felejteni. Sajnos azért is, mert a nigériai polgárok nem éreznek forró vágyat iránta. Az Economist adata szerint csak harminc százalékuk vette a fáradságot, hogy szavazzon.
A nyugati kormányok dühösen reagáltak a nigériai eseményekre. Elvben ez nem lehetne közömbös Nigéria urainak, hiszen az ötvenszázalékos inflációval küzdő országnak 32 milliárd dollár külföldi adóssága van. Csak hát a hatalom birtoklása épp a szegény országokban jár igen komoly előnyökkel.
Az új ember
A német szociáldemokrata párt pénteki rendkívüli kongresszusán Rudolf Scharpingot, Rheinland–Pfalz viszonylag ismeretlen fiatal miniszterelnökét választották meg a párt elnökévé és kancellárjelöltjévé.
Az új első számú szociáldemokrata megválasztásának körülményeit nyugodtan lehet forradalminak nevezni. A kongresszus ugyanis csak a pecsétet nyomta rá a tagság választására, mivel a mély vezetési válsággal küszködő SPD a kongresszus előtt megszavaztatta tagjait abban a kérdésben, hogy kit látnának szívesen a párt elnökeként. A tagság megszavaztatása akkora siker volt, hogy alighanem iskolát fog csinálni: a többi pártban is felerősödtek azok a hangok, amelyek pártválasztásokkal kívánnak a polgárok politika- és pártundora ellen hatni.
A szociáldemokrata pártválasztás bejelentésekor inkább a jobboldali közvélemény volt az, amely fenntartásokat jelentett be a módszerrel kapcsolatban: túl plebiszcitárius, túlzottan bázisdemokrácia-szaga van, ami, ugye, veszélyes eltévelyedés. A pártválasztás lebonyolítása után a baloldali közvélemény jött rá, hogy az SPD megalázta tagságát azzal, hogy közvélemény-kutatási mintának használta.
Az álláspontcsere oka: Scharping, aki szociáldemokratának meglehetősen jobboldali. (Érett demokráciákban is gyakorta úgy van az, hogy egy eljárásmód jósága – minden ideológiai-teoretikus ködfejlesztés ellenére – végső soron attól az eredménytől függ, amelyet várhatóan produkálni fog. S lám, a konokul elvhű ellenfelek még tévedni is tudnak.) Az új ember sok kérdésben (menekültkérdés, belső biztonság, német egység) – pártbéli riválisaival ellentétben – a centrista választók szája íze szerint beszél.
De ha Scharping komolyan kancellár szeretne lenni, akkor először pártját kell meghódítania. Ez kettős koronázása ellenére sem történt még meg. Ugyanis győzelme a pártválasztáson annak is köszönhető volt, hogy a baloldali szavazatok két baloldali jelölt között oszlottak meg.
A kurd kérdés
Bizarr és perverz versengés folyik a világon, nem utolsósorban térségünkben, a „legtöbbet szenvedett nép” titulusáért. De hogy a kurdok dobogós helyet érdemelnek, aligha vonható kétségbe.
Az a törökellenes erőszakhullám, amely a múlt héten huszonkilenc nyugat-európai várost érintett, elválaszthatatlan ettől a körülménytől. Az is bizonyos azonban, hogy a merényletek nem fogják előremozdítani a kurd ügyet.
Az erőszakot minden bizonnyal a Kurd Munkáspárt, egy marxista terrorszervezet exportálta Nyugat-Európába. Vállalkozókedve alighanem nyugat-európai legális működésének végét harangozta be. Németországban, ahol 400 ezer kurd él, a szervezetet csaknem bizonyosan be fogják tiltani. A Süddeutsche Zeitung kommentátora szerint a betiltással bizonyos értelemben a kurdoknak segítenének a német hatóságok, mivel utána Bonn meggyőzőbben buzdíthatná a török kormányt a mérsékelt kurd vezetőkkel való dialógusra.
Egyelőre azonban nem a mérsékelt kurd vezetők tárgyalnak a mérsékelt török hivatalossággal. Szombaton a Kurd Munkáspárt és a török egységek közötti harcokban tizenöt ember halt meg török-Kurdisztánban.
Még mindig Szaddám
A Bush ellen tervezett merénylet megtorlásául szombat éjszaka amerikai rombolókról 23 rakétát lőttek ki az iraki titkosszolgálat bagdadi központjára. Húsz rakéta célba ért, a maradék három nem a célban okozott kárt.
Az amerikaiak az akció igazolásául nem az ENSZ Szaddám-ellenes megbízására hivatkoznak, hanem az ENSZ alapokmányának 51-ik paragrafusára, amely minden államnak megengedi az önvédelmet. Sem Moszkva, sem az Egyesült Államok nyugati szövetségesei nem vonták kétségbe, hogy ez a paragrafus megfelelő jogi alapot biztosított a megtorlásra. Eddig – minden tiltakozás dacára – a mohamedán világ is képes volt korlátok között tartani felháborodását.
A rakétatámadásnak katonai értelme nem volt. Clinton szerint ugyan meggyengült Irak felderítőképessége, de az eddig megszólaló katonai szakértők szerint ez alaptalan feltételezés. Az amerikai közvélemény és sajtó – Clinton mindkettővel meglehetősen hadilábon áll – ettől függetlenül nyilvánvalóan támogatja az elnök döntését. Az ABC News, Amerika legnézettebb tévéhíradójának kommentátora szerint az elnök bebizonyította, hogy tud határozottan cselekedni, és arra is képes volt, hogy kiszivárogtatási járványban szenvedő adminisztrációján befoltozza a lyukakat. Elismerően említette meg, hogy a büntetőakciót már javában tervezték, amikor Bush arról panaszkodott, hogy utóda nem veszi komolyan a meghiúsult merényletet.
Nyugat-Európában nem minden kommentátorra gyakorolt ilyen nagy benyomást Clinton határozottsága. A Frankfurter Allgemeine például úgy véli, hogy Clinton ellentmondásos külpolitikai magatartásának háttere előtt a Bagdad esetében mutatott határozottság inkább látványosan, mint meggyőzően fest.
nl
Te Keletre, te Nyugatra… (elvtárs…)
Göncz Árpád államfő régen – vagy talán soha – nem látott rokonainknál jár már több mint egy hete a messzi tajgán, erdős sztyeppén, ott, hol még magyar népzenekutató sem nagyon járt… (A finnugor népek zenéjének felgyűjtését a hatvanas–hetvenes években többször megszakította a Szovjetunión belüli utazási tilalom.) Mordvin-, mari-, komi-, udmurtföldön a lenini nemzetiségi politika jegyében kreált nagy, üres köztársaságokban a névadó néptöredékeknek csak a kisebbsége él. A korábbi szovjet nemzetiségi politika eredményeképpen nyelvükön nincs megfelelő oktatás, sajtó és könyv; a vezető réteg pedig orosz. Itt, az Oroszországi Föderáció 1990 augusztusa óta szuverén tagköztársaságaiban – magyar üzletemberek társaságában – nemcsak rokonlelkeket, hanem gazdasági kapcsolatokat is keres az elnök.
Míg Göncz Árpád két hétre Keletre, dr. Antall József kormányfő három napra Nyugatra kalandozott. Hivatalos látogatást tett Bonnban, nagy fehér barátjánál, Helmut Kohl kancellárnál, aki jóindulatának számos jelével halmozta el a volt szocialista államok legstabilabb kormányfőjét. Nemcsak arról biztosította, hogy buzdítani fogja a német tőkét: fektessen be Magyarországon, hogy a NATO és az Európai Közösség tagországainak támogató figyelmébe ajánlja majd kis hazánkat, hanem a Szövetségi Köztársaság Érdemérmének Nagykeresztjével is kedveskedett vendégének… Miniszterelnökünk a kitüntetés dicsőségét példás szerénységgel megosztotta népével. „E kitüntetés nemcsak nekem szól, hanem a magyar népnek is az eddig megtett útért” – mondotta az Új Magyarország újságírójának. Még szerencse, hogy Helmut Kohl olyasmit is megköszönt, aminek a dicsőségét már végképp nem háríthatja el magától a magyar kormányfő! Dr. Antall saját közlése szerint a kancellár őszintén megemlékezett a tőle kapott számtalan hasznos tanácsról. (Új Magyarország, jún. 25.) „Jó érzés tudni, hogy értékelik a véleményemet” – fűzte hozzá dr. Antall. Sevardnadze grúz elnöknek is kijutott a sors ajándékaiból: váratlanul találkozhatott Bonnban Antall Józseffel, s alkalma volt tovább erősíteni a magyarok iránt szívében még szovjet külügyminiszter korában ébredt rokonszenvet. (Forrás szintén az Új Magyarország.)
Te pedig Északra…
Hiába tett ugyanezen időben szemérmes energetikai ajánlatokat Északon Latorcai János ipari miniszter szlovák kollegájának, Jaroslav Kubeckának, hiába emlegette Pozsonyban Boross Péter belügyminiszter, hogy rendőrségeink között a közvetlen együttműködés is jó (emlékszünk rá egy bizonyos pozsonyi Slovan–FTC mérkőzésről), Meciar miniszterelnök mégis azt panaszolja, a magyar kormány Szlovákia ellen ármánykodik. Neki – Meciarnak – biztos értesülése van arról, hogy Magyarország meg akarja vétózni Szlovákia felvételét az Európa Tanácsba. Hermann János, a magyar külügyi szóvivő azonnal cáfolt. Mit is beszél ez a Meciar? Magyarországnak nincs is ilyen jogköre! Aztán, mint már annyiszor, kiderült, hogy a mi külügyünk cáfolata sántít egy kicsit, bizony, Magyarország betarthat, ha akar. Azt mindenképpen el tudja érni, hogy Szlovákia felvétele őszig halasztódjék, míg Csehország előtt máris szabad az út. Szlovákia szíveskedjék előbb garantálni bizonyos nemzeti kisebbségi jogokat!
Lapzártáig még nem került sor Strassbourgban erre a vitára és erre a szavazásra. Meciar azonban már összejött Iliescu román elnökkel, a magyar nép, különösen a saját magyar kisebbsége másik nagy barátjával. Az Európa Tanács nyugat-európai tagjai sorban nyilatkoztak, hogy nekik semmi kifogásuk Szlovákia felvétele ellen; Klaus cseh miniszterelnök és Havel elnök pedig rosszallásukat fejezték ki a magyarokkal szemben. Úgy tűnik, ha a magyar delegátus Szlovákia felvétele ellen szavaz, az szinte vétó, ha nem is tiltás, egyedüli tiltakozás lesz.
Moravcik szlovák külügyminiszter nagy titokban találkozott még ugyan Jeszenszky Gézával, de csupán annyit nyilatkozott, hogy Szlovákia ősszel bizonyosan ET-tag lesz. Vagyis nem most…
Nem gondoljuk, hogy a kisebbségi jogokkal Szlovákiában minden rendben van. Nem állítjuk, hogy az ottani magyar kisebbség szempontjából biztosan rossz, ha a szlovák kormánynak és a szlovák törvényhozásnak szembe kell néznie az európai normákkal. Mindazonáltal… Nem lehetne kicsit ügyesebben?
Ha hallgattál volna…
Például oly kevés nyomot hagyva, ahogyan titokzatos kezek a Der Spiegel című mértékadó német hetilaphoz eljuttatták gyanújukat Csurka István „Raszputyin” fedőnévvel folytatott titkosügynöki tevékenységéről. A hírecske maga kevéssé meggyőző, ám tudjuk jól: a Der Spiegel nem a Szuper Pszt Magazin. Vagy az értesülésnek, vagy az értesítőnek komoly hitele van. S ugyan kinek lehet megbízható tudomása a titkosügynökökről, magukon az ügynökökön kívül? Az általában igen jól értesült Népszabadság (különben ő adott hírt kedden a hétfőn megjelent Spiegelről is) szombaton (jún. 26-án) említette meg, hogy a III/III-as ügynökök listáját Németh Miklós exminiszterelnök átadta utódjának, Antall Józsefnek. Antall doktor kezdett annak idején célozgatni rá, hogy a Magyar Igazság nemzetpolitikai csoport tagjainak sorában volt ügynökök találhatók, erre vetette oda Csurka István, hogy nem lepődne meg, ha most őt is ezzel akarnák lejáratni. Mire a miniszterelnök az MDF múlt heti frakcióülésén kijelentette, hogy minden képviselőnek joga van átvilágítását kérni, csak épp az eredményt nem hozhatja nyilvánosságra, mivel a titkosügynökök kiléte államtitok. Eddig minden logikus, beleértve a Spiegel állítását. Csurka akkor sem védekezhet, ha történetesen ártatlan, hiszen átvilágítása eredményét nem hozhatja nyilvánosságra! Ez esetben ugyanis államtitkot sért, s bíróság elé állítják. Igen ám, de ha minden képviselőnek joga van az átvilágításhoz, akkor a Beszélő képviselő-szerkesztőinek miért válaszolta a miniszterelnöki hivatal, illetve a Belügyminisztérium annak idején, amikor még Torgyán ügynökmúltjának felröppentése kapcsán próbakérelmet nyújtottak be (Beszélő, 1991. június 8.), hogy „kérésük nem teljesíthető”?
A miniszterelnök nevezetes páratlan hallgatásairól. Talán szerencsésebb lett volna, ha ezúttal is inkább hallgat.
lt
Kapcsolódó cikkek
- Kívül–belül [8]