A szejm tagjait igen kellemetlenül érintette Lech Walesa döntése: a testületet május 31-én feloszlatja. Nemcsak azoknak fájt ez, akik így hivatalosan munkanélkülivé váltak, de legfőképp annak a 25 honatyának (21 képviselő és 4 szenátor), akik menten elvesztették mentelmi jogukat és diplomata-útlevelüket, s akiket a döntés kihirdetését követő napon rendőrségi idézés vagy letartóztatás várt otthonában. Az ellenük felhozott vádak igen különbözőek: kétszeres szavazás, becsületsértés, közlekedési baleset okozása (nemegyszer ittasan), államtitok megsértése, közpénzek hűtlen kezelése.
Pénzek Nyugatra és Keletre
Janusz Baranowski független szenátort például lódzi lakása előtt tartóztatta le a rendőrség – példamutató gyorsasággal – rögtön a szejm feloszlatását követő napon. Az első lengyel magánbiztosító társaság, a Westa elnökét nem kevesebbel vádolja a vajdasági ügyészség, mint hogy a biztosítottak pénzéből mintegy 3 millió dollárt „menekített ki” Nyugatra. Hasonló nagyságú összeg külföldre juttatásában való közreműködéssel és körözött személyek szökésének elősegítésével vádolják Mociej Zalewskit, a Lengyel Liberális Program (PPL) egykori képviselőjét is. S végül: ugyancsak pénzügyi visszaélések miatt kell majd bírósági eljárással szembenéznie Leszek Millernek, a posztkommunista Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) elnökhelyettesének, aki 1990-ben 600 ezer dollárt utált át Moszkvába – hogy maradjunk a vád hivatalos formájánál – „a Lengyel Nemzeti Bank engedélye nélkül”.
„Szégyen az egész nemzetre nézve, hogy a politikában csak civódást és korrupciót lát az ember!” „Ideje volt szétkergetni a politikus urakat!” – fakadnak ki alkalmi beszélgetőtársaim az Ujazdowski parkban, amikor szóba hozom a sajtó által is igen részletesen tárgyalt pénzügyi botrányokat. „Mind lopnak és csalnak odafenn! Talán még rosszabbak, mint a korábbiak voltak!” – teszi hozzá egyikük, akit a későbbiekben sem lehet meggyőzni arról, hogy a korrupció nem lengyel, sőt még csak nem is kelet-közép-európai sajátosság.
„Ez az általános vélemény – állítja később varsói szociológus barátom –, hiszen az OBOP közvélemény-kutatási intézet egy áprilisi felmérése szerint a megkérdezettek 86 százaléka vélte úgy, hogy Lengyelországban gyakori a korrupció, sőt, több mint 70 százalékuk szerint a jelenség elsősorban az utóbbi években terjedt el. Ugyanez az általános vélemény az egyes politikai intézményekkel kapcsolatban is: a kormányról 67, a szejmről 66, a szenátusról pedig a megkérdezettek 49 százaléka feltételezi, hogy ott gyakoriak a korrupciók. E tekintetben talán csak az elnöki kancellária lehet elégedett a maga 33 százalékával…”
Választási reklám a jobboldalnak
A varsói házfalakon a jobboldal ún. lusztrációs (átvilágítást követelő) tüntetésére hívó plakátjai virítottak: „Vessünk véget a játéknak. Ideje kiteríteni az összes kártyát!” – olvasható Walesa elnök, Mieczyslaw Wachowski államminiszter, Krzysztof Skubiszewski külügyminiszter, Wlodzimierz Cimoszewicz, a posztkommunista Lengyel Szociáldemokrata Párt vezetője és a nálunk is jól ismert Bronislaw Geremek professzor fényképe alatt. A becsületsértő és rágalmazó plakátok nem kevesebbet sugallnak, mint hogy Lengyelország említett vezetői egykor titkosszolgálati ügynökök voltak.
Június 4-én – az Olszewski-kabinet emlékezetes bukásának évfordulóján – azután kiderült, hogy a kampány első hetében a lengyel rendőrség nemcsak a mentelmi jogukat vesztő honatyákkal szemben mutatkozott „operatívnak”: a Centrum Megegyezés, a Mozgalom a Köztársaságért, a III. Köztársaság Mozgalom és a Lengyel Akció által szervezett néhány ezres lusztrációs tüntetés kezdetén és végén ugyanis az egykori kommunista rohamrendőrségre (ZOMO) emlékeztető brutalitással támadt a jobboldali demonstráció résztvevőire. S bár másnap a rendőri mundért védelmébe vevő Andrzej Milczanowsld belügyminiszter azzal magyarázta a kivezényelt mintegy 2000 (!) rendőr magatartását, hogy a tüntetők agresszívan viselkedtek, s hogy a szervezők nem vették figyelembe az engedélyben meghatározott útvonalat, a miniszteri érvelés keveseket győzött meg.
Mert igaz ugyan, hogy a tüntetők igen durván szidalmazták a rendőrséget, s néhány szemeteskosarat is a kivezényeltek közé hajítottak; s igaz – hiszen a sajtó megerősítette –, hogy a Krakowskie Przedmiescién néhányan megfenyegették és bántalmazták Andrzej Malachowskit, a posztszolidaritási baloldal közismert képviselőjét, aki – ki tudja, miért – „beszélgetni kívánt a demonstrálókkal”; s végül igaz az is, hogy a demonstráció résztvevői által skandált jelszavak cseppet sem voltak hízelgőek Walesa elnökre, illetve a kormányra nézve –, de mindezek együttvéve sem magyarázhatják a rendőrségi brutalitást. Egyrészt, mert a rendőrség már az őt ért tömeges és durva szidalmakat s a szemeteskosarak „repülését” megelőzően rátámadt a békésen álldogáló s traszparenseket tartó tüntetőkre; másrészt, mert a „beszélgetni kívánó” Malachowski bántalmazására csak az első rendőrségi attak után került sor, s abban mindössze négyen-öten vettek részt; s végül, mert a tüntetők által skandált jelszavak – bármilyen bántóak is – már jó ideje ismertek a lengyel közvélemény előtt.
Valószínű tehát, hogy a hatalom egyszerűen erősnek kívánt mutatkozni, ám ezzel sikerült „mártírt” faragnia a lengyel jobboldali ellenzék kétségkívül hangos, de egyébként meglehetősen jelentéktelen pártjaiból.
A reformtábor „békés kampánymegállapodása”
Talán csak a véletlen játéka, de remélhetően szimbolikus gesztus lesz, hogy a Belveder tőszomszédságában fekvő Miniszterelnöki Hivatalban a kormánykoalíció hat pártja ugyanazon a napon írta alá megállapodását a békés választási kampányról, amikor a jobboldal vezérei (Jaroslaw Kaczynski, Zbigniew Romaszewski, ]an Parys és Antoni Macierewicz) az elnöki palota elé vezették híveiket. A megállapodás értelmében a Demokratikus Unió (UD), a Liberális-Demokrata Kongresszus (KLD), a Keresztény-Nemzeti Egység (ZChN), a Konzervatív Párt (PK), a Keresztény-Népi Tömörülés (SLCh) és a Kereszténydemokrata Párt (PChD) a választási kampány alatt nem hívja vissza minisztereit a Suchocka-kabinetből, nem köt választási szövetséget a kormány agresszív ellenzékével, a kampány során nem fogja támadni sem a kabinetet, sem pedig az egyezményt aláíró politikai tömörüléseket, választási programja élére pedig „az állam és a gazdaság reformját” állítja. S bár a megállapodást aláíró kis pártok (PK, SLCh, PChD) szerint egy hatpárti, ún. választási reformkoalíció kialakítására lenne szükség, a politikai megfigyelők szerint elképzelhetetlen egy ilyen blokk tényleges létrejötte. A jelenlegi, meglehetősen parázs politikai hangulatban már az is hatalmas siker lenne, ha a felek csak egyszerűen tartanák magukat a jelenleg aláírt megállapodáshoz.
(Varsó)
- Külföld [6]