A genfi tárgyalások legutóbbi fordulóin a szerb és a horvát vezér, Karadzsics és Boban által javasolt tervezet, Bosznia nemzeti alapon történő konföderálása nem új a rendezési kísérletek sorában. A múlt év márciusában már született egy hasonló értelmű egyezmény, az ún. Couthiero-terv. Röviddel később azonban az Izetbegovics-kormányzat már Bosznia-Hercegovina nemzetközi elismerésének birtokában visszavonta aláírását, így a javaslat akkor kútba esett.
Muzulmán belviszály
Izetbegovicsék ezzel maguk is hozzájárultak a helyzet elmérgesedéséhez, mivel többszörös illúziókban ringatva magukat nem voltak eléggé kompromisszumkészek. Nem készültek fel igazán a háborúra, feltételezvén először, hogy a háború talán elkerülheti Boszniát, azután hogy tartós maradhat a horvát–muzulmán szövetség. S a végsőkig ragaszkodtak-ragaszkodnak a talán legnagyobb illúzióhoz, hogy ti. Bosznia nemzetközi elismerése egyben az egységes köztársaság koncepciójának feltétlen támogatását is jelenti; vagyis hogy a külvilág megvédi (legalább a részleges fegyverembergó-feloldás formájában) az egységállamot, ha már egyszer elismerte a köztársaságot.
Ezek a feltevések sorra meghiúsultak. A horvát szövetség már régen a múlté, a harctereken rendre romlott a bosnyák hadsereg pozíciója, Clinton alighanem végleg feladni kényszerült intervenciós terveit, a koppenhágai EK-csúcs pedig a részleges embargófeloldást is elutasította. A katonai és diplomáciai balsikerek nem múltak el nyom nélkül. Az eredetileg valóban háromnemzetiségű, még Karadzsics-ellenes szerbeket is tömörítő boszniai kormányzat és hadsereg fokozatosan muzulmánná „tisztul”, s harci módszereiben is hozzáidomul a szerb és a horvát egységekhez (lásd a civil horvátok és szerbek elüldözését a muzulmán területekről). Lassacskán valós veszéllyé válik az az iszlám fundamentalizmus, amellyel a szerb és horvát propaganda régóta vagdalkozik. Ráadásul szakadás történt a muzulmán vezetésben. Az „egységállam” koncepciójához ragaszkodó, harcolni és területeket visszafoglalni akaró (katonailag mostanában a két ellenség közül a gyengébbek, a horvátok ellen kezdeményező) Izetbegovics-szárny ellen fellepett az engedékenyebb Fikret Abdics. Ő hajlandó lenne reális erőviszonyok alapján és a béke érdekében tárgyalni a konföderációról is, mintsem az egyre illuzórikusabb egységállam miatt tovább harcolni, netán még egy háborús télnek kitenni a lakosságot.
A sokak által máris Izetbegovics utódaként elkönyvelt Abdics 54 éves, az államelnökség tagja, és a háborútól eddig viszonylag megkímélt bihácsi körzet vezetője. Elismert gazdasági szakembernek számított, mígnem 1987-ben az általa vezetett Agrokomerc mezőgazdasági kombinát váltóügyleteibe bele nem bukott. A máig tisztázatlan (egyesek szerint koncepciós politikai) ügyből országos botrány kerekedett, amely magával rántotta az akkori jugoszláv alelnököt is, maga Abdics pedig két évet töltött börtönben. Szabadulása után belépett a muzulmánok Demokratikus Akciópártjába, de Izetbegoviccsal jóformán kezdettől fogva szemben állt, újabban pedig hónapok óta meg sem jelent Szarajevóban. Állítólag az elnök több merényletet is tervezett ellene, mások viszont Abdicsot a muzulmán ügy árulójának és a segélypénzek elsikkasztójának tartják.
Jugoszlávia kicsiben?
Az Izetbegovics-kormányzat ragaszkodása eredeti elveihez persze érthető, hiszen a konföderálás valóban végzetessé válhat a muzulmánok számára. Az is igaz, hogy nem a bosnyák–muzulmán vezetők kompromisszumképtelensége volt a háború oka: a szerb–horvát egyetértés tavaly márciusban is csak a kantonizálás elvére terjedt ki, s nem a területek és jogkörök konkrét elhatárolására. Mégis számolni kell azzal, hogy Jugoszlávia felbomlása után kétes vállalkozás lenne „kicsiben megcsinálni Jugoszláviát” – hiszen a háromnemzetiségű egységállam jellegében ezt jelentené –, hacsak a boszniai szerbek és horvátok között nincs erős boszniai identitás. De nincs, a volt belső határok sérthetetlenségének elve pedig önmagában mégsem lehet államalapító tényező. Ráadásul a konföderációs terv egyelőre ezt az elvet nem is sértené (hosszabb távon persze igen, hiszen a szerb és horvát államocskák később nyilván csatlakozni akarnak anyaországaikhoz).
Érthető, sőt szimpatikus tehát a bosnyák államkoncepció, csak éppen manapság illuzórikus: az általános szeparálódás közepette mitől lenne pont Boszniának integráló ereje? A szerbek és horvátok közös nevezőre jutása Bosznia kapcsán – pedig mennyit olvashattunk a közelmúltban az „európai horvátok és a bizánci szerbek” állítólag oly hatalmas civilizációs különbségeiről – nem túl ízléses ugyan, de kétségkívül beleillik Jugoszlávia felbomlásának logikájába.
Az öldöklés megállításának azonban még ez a „felosztásos békén” alapuló útja is bizonytalan, Izetbegovicsék nem adták fel, újabb rendezési tervet készítenek elő, s a hadsereg legalábbis egyelőre őket támogatja. Hírek érkeznek szerb–horvát harcokról is. Lehet, hogy a Karadzsics–Boban-terv is a korábbi javaslatok sorsára jut?
- Külföld [6]