„Földönjáró gazdaságpolitikát – hogy felemelkedhessünk!” – ez volt a mottója a szabad demokraták vasárnapi, népes hallgatóság figyelme mellett megrendezett konferenciájának. A „földönjárás” több jelentést sugall. Jelenti először is, hogy az SZDSZ nem azt gondolja magáról, mint Joszif Visszárionovics, hogy tudniillik különleges anyagból gyúrták volna. Véleményünk szerint e felhang egy túlzottan védekező alapállást sugall, nem érdemes annyit foglalkozni a kifacsart lelkű ellenfelekkel, ámbár kétségtelenül nem könnyű megkerülni őket. Másrészt kifejezi a jelkép a magyar gazdaság valóságát, amiről Pető Iván így fogalmazott: az MDF puha landolást ígért ’90-ben, mi földet értünk – ha nem is puhán –, és egy darabig még itt is kell járnunk, hogy felemelkedjünk. A kötelező realitásérzék parancsa ez, amely mostanság az „egyensúly” és a „növekedés” ellentéteként vetődik föl élesen: mikor lesz fellendülés, meddig kell vigyázni átkozott „monetarista” módon az egyensúlyra, s addig is mit lehet tenni a növekedés feltételeinek megteremtése érdekében? Harmadszor jelent a földönjárás egyfajta egészséges nyitottságot: elvégre a gazdaságpolitika tényleg nem (vagy nem csak) politika. És valóban, az előadók között a vezető SZDSZ-es gazdaságpolitikusokon kívül a gazdasági élet máshonnan ismert személyiségei (például László András, a Co-Nexus elnöke, Bihari István, a Chinoin vezérigazgatója), sőt magas beosztású állami tisztviselők (Szapáry György MNB-alelnök, Kovács Álmos helyettes pénzügyi államtitkár) is szerepeltek, s hasonlóan vegyesnek láttuk a nézők sorait is. Ez a nyitottság önmagában is nagy siker.
Hogyan szabaduljon ki a ’94-ben hivatalba lépő kormány az állami eladósodás csapdájából, amelyet jó részben a nemzetijövedelem-csökkenés okoz és – ez évben jelentkező új fejleményként – a fizetési mérleg romlása is tetéz? A „félfordulatos” Fidesszel ellentétben az SZDSZ mindenképpen gátat szeretne szabni a hiány növekedésének, véget vetne az eladósodás politikájának, s e megkötés mellett kívánja – a mostaninál ésszerűbb törvényekkel, adóeszközökkel – ösztönözni a befektetéseket, a megtakarításokat. A kamatokat sújtó forrásadó csökkentését vagy eltörlését kívánják (ilyen irányú javaslatukat, a költségvetési bizottság hét közepi elzárkózásával ellentétben, a hét végén váratlanul megfogadta a pénzügyminiszter), és lehetőséget látnak a társasági adó csökkentésére is.
Ezek és más lépések (így mindenekelőtt a bankprivatizáció, a külföldi tőke becsalogatása) legközelebb 1996-ban éreztetnék hatásukat a munkanélküliek számának csökkenésében, az életszínvonal emelkedésében – Soós Károly Attila szerint. Még hosszabb kifutásúak azok a lépések, amelyek (a nyugdíj-karbantartás komolyanvétele mellett) az államháztartás kiadásait kívánják fokozatosan átállítani a rászorultsági elvre; e sorba illeszkedne például a kötelező biztosítás mind nagyobb mérvű átalakítása önkéntes biztosítássá.
Végül egy kérdés, amely megválaszolatlanul maradt a konferencián: vajon mily mélységben tárja a választók elé a jövő nehézségeit és bizonytalanságait a kormányzati szerepre pályázó párt, hogy ekképp megválasztása esetére növelje legitimitását; és hogyan hangsúlyozza a távlatos pozitívumokat abból a megfontolásból, hogy egy pártnak – ellentétben a költőkkel – utat kell mutatnia?
- Néző-pont [6]