Az SLD elsőként nem természetes szövetségeseivel – a Munka Unióval (UP) és a PSL-lel –, hanem a Demokratikus Unióval (UD) kezdeményezett koalíciós tárgyalásokat. Nem véletlenül, hiszen Mazowieckiék bevonása a koalícióba gazdasági szempontból kiegyensúlyozhatta volna a PSL és az UP reformokat fenyegető törekvéseit. Kwasniewskiék – szándékuk komolyságát alátámasztandó – még a miniszterelnöki székről is hajlandónak mutatkoztak lemondani Suchocka javára. A nagykoalíció terve azonban már a választást követő első napokban füstbe ment, mert a szejmben mindössze 15,6 százalékot birtokló UD igen határozottan utasította vissza a posztkommunista ajánlatot, mivel nem kíván asszisztálni még az eddigi gazdaságpolitika korrekciójához sem.
Gazdasági nézeteltérések
A Demokratikus Baloldali Szövetség számára tehát maradtak a baloldali pártok, amelyekkel azonban egyáltalán nem könnyű megegyezni. Az SLD jelenleg előtérben álló ún. liberálisai (A. Kwasniewski, J. Oleksy) szerint az a legnagyobb gond, hogy az általuk képviselt gazdaságpolitika jóval közelebb áll az ellenzékbe vonult Demokratikus Unió elképzeléseihez, mint a Lengyel Néppárt és a Munka Unió gazdasági programjához.
Míg például a PSL és az UP teljesen új jövő évi költségvetést kíván kidolgozni, az SLD szerint jó kiinduló alap lehet a Suchocka-kabinet által már elkészített tervezet. Míg az előbbiek megengedhetőnek tartják a költségvetési deficitnek a GDP 6-7 százalékáig való növelését – az SLD szerint ez csak a jelenlegi 4,5-5 százalék lehet. A gazdaságélénkítés jegyében a parasztpárt és a Munka Unió elfogadja az infláció növekedését és a pénzpolitika jelentős puhítását is, a szociáldemokraták viszont csak minimális korrekciókat kívánnak e területen. Pawlak és Bugaj pártja elutasítja viszont a szejm által elfogadott ún. Általános Privatizációs Programot, amely ez év májusában éppen a posztkommunisták szavazataival kapott többséget; nem csoda hát, hogy a SLD továbbra is ragaszkodik a 600 vállalat magánkézbe adását előíró törvény végrehajtásához.
Eltérően vélekednek a felek a szociális kiadások növelésének forrásairól is: míg Kwasniewskiék ezt a „fekete-”, illetve a „szürkegazdaság” megadóztatásából remélik biztosítani, a PSL és az UP inkább adóemelésre gondol, ami viszont Oleksyék szerint lefékezné az 1992 közepétől tapasztalható gazdasági növekedést. Valószínűleg éppen az említett nézeteltérések miatt gondolta meg magát az utolsó pillanatban a Munka Unió, amely a várakozásokkal ellentétben nem lesz tagja a kabinetnek.
Politikai különbségek
Bár a gazdasági nézeteltéréseknél kisebbeknek tűnnek a koalíción belüli politikai nézetkülönbségek, azért ezek sem elhanyagolhatók. Míg az SLD például csökkenteni kívánja a köztársasági elnöknek a végrehajtó hatalomban játszott jelenlegi szerepét, de hat évre kívánja növelni megbízatási idejét, az UP és a PSL a jelenlegi jogkör és az ötéves megbízatási időszak mellett tör lándzsát. Ugyanakkor továbbra is mereven elzárkóznak Walesának attól a javaslatától, hogy a szejm a kabinetet hatalmazza fel a dekrétumokkal való kormányzás jogával. A szociáldemokraták viszont – miként korábban is – hajlanak e jog megadására, igaz, szigorú határok közé szorítva.
Ugyancsak lényeges eltérés, hogy míg Kwasniewski és Pawlak pártja elutasítja a lusztráció minden formáját, az UP programja tartalmazza ennek egy enyhe változatát (amely szerint el kellene távolítani az egykori ügynököket a legfelsőbb állami funkciókból).
Komoly nézeteltérések adódhatnak végül az olyan – az SLD és az UP által megváltoztatni kívánt – törvények körül is, mint az „abortusztörvény” vagy a „keresztény értékeknek a nemzeti médiában való érvényesítéséről” szóló törvény. Ha ugyanis a jobboldali keresztény pártok kimaradnának a parlamentből, a Lengyel Néppárt számára ez igen kedvező alkalmat biztosítana arra, hogy szorosabbá tegye kapcsolatait az egyházzal, s huzamosabb időre megszerezze annak támogatását. Ennek érdekében Pawlakék minden bizonnyal gesztusokat kívánnak tenni a klérus irányában.
Posztkommunista súrlódások
A reformok kontinuitását nagymértékben veszélyezteti az is, hogy Kwasniewskiék számára magán a Demokratikus Baloldali Szövetségen belül is gondot okozhat az általuk képviselt liberális gazdaságpolitika elfogadtatása. Mert bár a 27 szervezetből álló SLD politikailag legjelentősebb ereje a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája (SdRP), nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy fontos tagja e szövetségnek az E. Spychalska vezette, igen radikális és populista Összlengyel Szakszervezeti Megegyezés (OPZZ) is, melynek 61 parlamenti képviselője valószínűleg hasonló – inkább ellenzéki, semmint kormánypárti – szerepet kíván majd eljátszani, mint a Szolidaritás szakszervezet az előző négy kormány idején.
De magán az SdRP-n belül is jól érzékelhető súrlódások keletkeztek az ún. liberális frakció, illetve a régi apparátust képviselő L. Miller között. És bár napjainkban a – még a politikai ellenfelek által is többnyire akceptált – Kwasniewski–Oleksy-kettősnek jobbak a pozíciói a párt vezetésén belül, fennáll a veszélye annak, hogy a választási győzelmet kihasználva, a párt alsóbb rétegeinek, illetve a szakszervezeteknek a mozgósításával az eddig háttérbe szorított apparátus igyekszik majd megszabadulni a párt liberális vezetőitől, de legalábbis jelentősen lassítani az általuk szorgalmazott reformok ütemét. Hasonló problémával kell számolni az olyan rétegszervezetek esetében is, mint például a lengyel pedagógusok csaknem felét tömörítő és 31 szejmmandátummal rendelkező Lengyel Tanárszövetség (ZNP), amely – jóllehet korántsem olyan hangos, mint az OPZZ, de – csendes konzervativizmusával igen hatékonyan képes megtorpedózni például az oktatás területén eddig beindított reformokat.
Baloldalellenes tábor?
A koalíciónak nem lesz tagja a Szolidaritásból kinőtt Munka Unió, amelynek következtében igen kicsiny lett az esélye annak, hogy a baloldali pártok alkotta kormány a posztszolidaritási éra bizonyos kontinuitását is biztosítja. Hogy ez a Walesa elnök hatáskörébe utalt három miniszteri tárcán (külügy, belügy, nemzetvédelem) keresztül végül megvalósul-e, ma még nehezen felmérhető. Ez nagymértékben függ ugyanis attól, hogy milyen viszony alakul ki a leendő kormány és Walesa között. Az elnök ugyanis – a politikai erőegyensúly megtartásának jelszavát hangsúlyozva – maga köré kívánja gyűjteni a vereséget szenvedett s a parlamentből kimaradt jobbközép pártokat. S ha Walesának sikerül létrehoznia a tervezett baloldalellenes elnöki tábort – amelyből ráadásul a Demokratikus Unió és a Liberális Demokrata Kongresszus kimarad –, az nem ígér felhőtlen együttműködést az elkövetkezendő időkre.
Hivatkozott cikkek
- Külföld [7]