Skip to main content

Kormányra kényszerítve

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Lengyelország


Az SLD elsőként nem természetes szövetségeseivel – a Munka Unióval (UP) és a PSL-lel –, hanem a Demokratikus Unióval (UD) kezdeményezett koalíciós tárgyalásokat. Nem véletlenül, hiszen Mazowieckiék bevonása a koalícióba gazdasági szempontból kiegyensúlyozhatta volna a PSL és az UP reformokat fenyegető törekvéseit. Kwasniewskiék – szándékuk komolyságát alátámasztandó – még a miniszterelnöki székről is hajlandónak mutatkoztak lemondani Suchocka javára. A nagykoalíció terve azonban már a választást követő első napokban füstbe ment, mert a szejmben mindössze 15,6 százalékot birtokló UD igen határozottan utasította vissza a posztkommunista ajánlatot, mivel nem kíván asszisztálni még az eddigi gazdaságpolitika korrekciójához sem.

Gazdasági nézeteltérések

A Demokratikus Baloldali Szövetség számára tehát maradtak a baloldali pártok, amelyekkel azonban egyáltalán nem könnyű megegyezni. Az SLD jelenleg előtérben álló ún. liberálisai (A. Kwasniewski, J. Oleksy) szerint az a legnagyobb gond, hogy az általuk képviselt gazdaságpolitika jóval közelebb áll az ellenzékbe vonult Demokratikus Unió elképzeléseihez, mint a Lengyel Néppárt és a Munka Unió gazdasági programjához.

Míg például a PSL és az UP teljesen új jövő évi költségvetést kíván kidolgozni, az SLD szerint jó kiinduló alap lehet a Suchocka-kabinet által már elkészített tervezet. Míg az előbbiek megengedhetőnek tartják a költségvetési deficitnek a GDP 6-7 százalékáig való növelését – az SLD szerint ez csak a jelenlegi 4,5-5 százalék lehet. A gazdaságélénkítés jegyében a parasztpárt és a Munka Unió elfogadja az infláció növekedését és a pénzpolitika jelentős puhítását is, a szociáldemokraták viszont csak minimális korrekciókat kívánnak e területen. Pawlak és Bugaj pártja elutasítja viszont a szejm által elfogadott ún. Általános Privatizációs Programot, amely ez év májusában éppen a posztkommunisták szavazataival kapott többséget; nem csoda hát, hogy a SLD továbbra is ragaszkodik a 600 vállalat magánkézbe adását előíró törvény végrehajtásához.

Eltérően vélekednek a felek a szociális kiadások növelésének forrásairól is: míg Kwasniewskiék ezt a „fekete-”, illetve a „szürkegazdaság” megadóztatásából remélik biztosítani, a PSL és az UP inkább adóemelésre gondol, ami viszont Oleksyék szerint lefékezné az 1992 közepétől tapasztalható gazdasági növekedést. Valószínűleg éppen az említett nézeteltérések miatt gondolta meg magát az utolsó pillanatban a Munka Unió, amely a várakozásokkal ellentétben nem lesz tagja a kabinetnek.

Politikai különbségek

Bár a gazdasági nézeteltéréseknél kisebbeknek tűnnek a koalíción belüli politikai nézetkülönbségek, azért ezek sem elhanyagolhatók. Míg az SLD például csökkenteni kívánja a köztársasági elnöknek a végrehajtó hatalomban játszott jelenlegi szerepét, de hat évre kívánja növelni megbízatási idejét, az UP és a PSL a jelenlegi jogkör és az ötéves megbízatási időszak mellett tör lándzsát. Ugyanakkor továbbra is mereven elzárkóznak Walesának attól a javaslatától, hogy a szejm a kabinetet hatalmazza fel a dekrétumokkal való kormányzás jogával. A szociáldemokraták viszont – miként korábban is – hajlanak e jog megadására, igaz, szigorú határok közé szorítva.

Ugyancsak lényeges eltérés, hogy míg Kwasniewski és Pawlak pártja elutasítja a lusztráció minden formáját, az UP programja tartalmazza ennek egy enyhe változatát (amely szerint el kellene távolítani az egykori ügynököket a legfelsőbb állami funkciókból).

Komoly nézeteltérések adódhatnak végül az olyan – az SLD és az UP által megváltoztatni kívánt – törvények körül is, mint az „abortusztörvény” vagy a „keresztény értékeknek a nemzeti médiában való érvényesítéséről” szóló törvény. Ha ugyanis a jobboldali keresztény pártok kimaradnának a parlamentből, a Lengyel Néppárt számára ez igen kedvező alkalmat biztosítana arra, hogy szorosabbá tegye kapcsolatait az egyházzal, s huzamosabb időre megszerezze annak támogatását. Ennek érdekében Pawlakék minden bizonnyal gesztusokat kívánnak tenni a klérus irányában.

Posztkommunista súrlódások

A reformok kontinuitását nagymértékben veszélyezteti az is, hogy Kwasniewskiék számára magán a Demokratikus Baloldali Szövetségen belül is gondot okozhat az általuk képviselt liberális gazdaságpolitika elfogadtatása. Mert bár a 27 szervezetből álló SLD politikailag legjelentősebb ereje a Lengyel Köztársaság Szociáldemokráciája (SdRP), nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy fontos tagja e szövetségnek az E. Spychalska vezette, igen radikális és populista Összlengyel Szakszervezeti Megegyezés (OPZZ) is, melynek 61 parlamenti képviselője valószínűleg hasonló – inkább ellenzéki, semmint kormánypárti – szerepet kíván majd eljátszani, mint a Szolidaritás szakszervezet az előző négy kormány idején.

De magán az SdRP-n belül is jól érzékelhető súrlódások keletkeztek az ún. liberális frakció, illetve a régi apparátust képviselő L. Miller között. És bár napjainkban a – még a politikai ellenfelek által is többnyire akceptált – Kwasniewski–Oleksy-kettősnek jobbak a pozíciói a párt vezetésén belül, fennáll a veszélye annak, hogy a választási győzelmet kihasználva, a párt alsóbb rétegeinek, illetve a szakszervezeteknek a mozgósításával az eddig háttérbe szorított apparátus igyekszik majd megszabadulni a párt liberális vezetőitől, de legalábbis jelentősen lassítani az általuk szorgalmazott reformok ütemét. Hasonló problémával kell számolni az olyan rétegszervezetek esetében is, mint például a lengyel pedagógusok csaknem felét tömörítő és 31 szejmmandátummal rendelkező Lengyel Tanárszövetség (ZNP), amely – jóllehet korántsem olyan hangos, mint az OPZZ, de – csendes konzervativizmusával igen hatékonyan képes megtorpedózni például az oktatás területén eddig beindított reformokat.

Baloldalellenes tábor?

A koalíciónak nem lesz tagja a Szolidaritásból kinőtt Munka Unió, amelynek következtében igen kicsiny lett az esélye annak, hogy a baloldali pártok alkotta kormány a posztszolidaritási éra bizonyos kontinuitását is biztosítja. Hogy ez a Walesa elnök hatáskörébe utalt három miniszteri tárcán (külügy, belügy, nemzetvédelem) keresztül végül megvalósul-e, ma még nehezen felmérhető. Ez nagymértékben függ ugyanis attól, hogy milyen viszony alakul ki a leendő kormány és Walesa között. Az elnök ugyanis – a politikai erőegyensúly megtartásának jelszavát hangsúlyozva – maga köré kívánja gyűjteni a vereséget szenvedett s a parlamentből kimaradt jobbközép pártokat. S ha Walesának sikerül létrehoznia a tervezett baloldalellenes elnöki tábort – amelyből ráadásul a Demokratikus Unió és a Liberális Demokrata Kongresszus kimarad –, az nem ígér felhőtlen együttműködést az elkövetkezendő időkre.




























Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon