Beszélő: Milyen tanulságok vonhatók le a most lezajlott adó- és költségvetési vitából?
Kuncze Gábor: Ha a gazdaságpolitika három éven keresztül elrontott valamit, akkor azt az utolsó évben már csak tovább rombolni lehet. A kormány az előterjesztései során semmilyen átfogó koncepciót nem volt képes felmutatni, és amit most csinált, az egyfajta tüneti kezelés lehetett csak. Ha a kormány nem lép radikálisan a költségvetésben a kiadási oldalon, akkor nincs lehetősége arra, hogy például adókedvezményekkel ösztönözze a beruházásokat, a hosszú távú befektetéseket.
Az adózás terén most megint megváltoznak a feltételek, továbbra is kiszámíthatatlanul változik a gazdasági környezet. A gazdaság szereplőinek két évvel korábban hozott döntései ma hibásnak bizonyulhatnak csak azért, mert megváltozott a szabályozórendszer. Megszüntettek például a külföldiek befektetési kedvezményeire vonatkozó néhány szabályt, és megszavazták a minimáladót. Megadóztatják ’94-től a deviza-megtakarításokat, ugyanakkor a másik oldalon semmi nem történt annak érdekében, hogy ösztönözzük az embereket, hogy saját vállalkozásaikba forgassák vissza a jövedelmeiket.
Az SZDSZ tehát, ha ’94-ben kormányra kerül, csökkentené a kiadásokat, és az ebből nyert megtakarításokat vállalkozásösztönzésre fordítaná. Hol vannak ilyen csökkenthető kiadások, és hol adhatók adókedvezmények?
Ha adókat akarunk csökkenteni (márpedig akarunk, éppen a befektetések, a megtakarítások ösztönzése érdekében), akkor ehhez megfelelő költségvetési fedezetet kell keresni, különben nő a költségvetés hiánya, amit szerintünk mindenképpen el kell kerülni.
Az államigazgatási apparátusban jelentős kiadási tartalékok vannak. Meg lehet szüntetni egyes hivatalokat, mert egyszerűen nincs szükség arra a tevékenységre, amit lázas semmittevéssel végeznek. Meg kell vizsgálni, szükség van-e például a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumára. Valószínűnek tartom, hogy általában sincs szükség ilyen méretű hivatalokra, mint amilyenek ma működnek. De még senki nem nézte meg, hogy a hivataloknak milyen tevékenységeket kell ellátniuk, és valójában mekkora költségvetést igényelnek.
Apropó, apparátusok. Az SZDSZ sokszor mondja, hogy nem csinál politikai alapon tisztogatást. Ugyanakkor az SZDSZ-nek is megvannak az emberei, akiknek nyilván állást akar adni. Hogy lehet összeegyeztetni ezt a három dolgot: egyrészt, hogy nem akar tisztogatást, másrészt, hogy leépíteni akar, végül hogy olyanokat szeretne látni a hivatalokban, akikben megbízik?
Én nem gondolom azt, hogy az SZDSZ azért politizál, hogy a klienseinek állásokat juttasson. Nyilván vannak politikai állások, amelyekben cserék lesznek, ezt teljesen természetesnek tartom, egyébként meg a szakemberek a helyükön fognak maradni, akik meg nem értenek a dolgukhoz, azok menni fognak, és a helyükre szakemberek kerülnek.
Az államapparátuson azért korlátozott mértékben lehet spórolni.
Nem az így megtakarított összeg nagysága a legfontosabb, hanem az, hogy az új kormány példát mutasson: ő maga szab gátat a költekezésnek, és ennek alapján kéri számon másoktól ugyanezt. Az államháztartási reformban vannak rövid, közép- és hosszú távú lehetőségek. Rövid távú intézkedésként képzeljük el az apparátus csökkentését, rövid vagy középtávon pedig a szociális ellátás átalakítását. A szociális rendszer pazarló, ezért a rászorultság elvének megfelelően át kell alakítani: ne részesüljenek a szociálpolitika áldásaiban, akiknek erre nincs szükségük. Ez nagy valószínűséggel megtakarításokat is hoz, bár az is igaz, hogy egyrészt nőni fog azoknak a száma, akikről gondoskodni kell, másrészt nagy lesz a nyomás, hogy az átalakítással elért megtakarításokat tényleg megkapják a rászorulók. Az egész tb-rendszer átalakítását is el kell kezdeni, még akkor is, ha ez az államháztartás szempontjából csak 10-15 éves távlatban hoz hasznot.
A múlt heti költségvetési szavazáson az ellenzék támogatásával győzött a kormány ellenében Kis Gyula (MDF) javaslata; ennek eredményeként jövőre 6 milliárddal többet költ az állam a családi pótlék egyszeri kiegészítésére. Ugyanakkor – SZDSZ-es szakértők szerint – a családi pótlék is ellentmond a rászorultsági elv szerinti szociális támogatásnak…
Úgy vélem, a családi pótlékot éppen a rászorultsági elv szerint kell adni. Egy bankvezetőnek, akinek havi nettója 200-250 ezer Ft, annak nem kell sem családi pótlék, sem építkezés címén fizetett szociálpolitikai kedvezmény.
Ugyanezen a szavazáson tizenegy szavazat hiányzott ahhoz, hogy elfogadja a parlament Zsigmond Attila (MDF) javaslatát, amely szerint az önkormányzatok ne 30, hanem 35 százalékkal részesedjenek a személyi jövedelemadóból. A javaslatot az ellenzék támogatta; azt jelenti-e ez, hogy az SZDSZ megváltoztatná az szja-osztozkodást az önkormányzatok javára?
Az SZDSZ az önkormányzatok szerepét növelné az adók beszedésében: a központi adók egy részéről lemondana, megteremtve így a helyi adóztatás lehetőségét. Ha az adózó polgár közelebb kerül az adóforintjainak felhasználásához, sokkal inkább le tudja mérni, hogy mire használták föl a pénzét. Az szja-osztozkodásra, vonatkozó javaslatot mi is beterjesztettük, hogy így (ellentétben a többséget kapott javaslattal) meglegyen a közalkalmazotti béremelések fedezete, ne kelljen emiatt az önkormányzatoknak hiteleket fölvenniük.
A költségvetésből milyen területeken szánna pénzt az új kormány beruházásokra?
A kormánynak, ha ilyen forrásai vannak, az infrastruktúrába kell beruháznia. De ha ösztönözzük a hazai vállalkozásokat és a külföldi tökét, ők is beruháznak. Ezenkívül az önkormányzati céltámogatások rendszerét ki kell egészíteni, lehetőséget adni a kistérségi fejlesztési programoknak. Ha 20-25 település valamilyen támogatandó fejlesztési ötlettel előáll, ezt a központi költségvetésnek támogatnia kell, mert nagyon sok helyen nincs meg az infrastruktúra ahhoz, hogy a tőke odamenjen, és munkalehetőségeket teremtsen.
Az eddigi privatizáció sikeres volt?
Nem volt sikeres. Állandóan kormánykoalíción belüli politikai viták kísérték, s ez elbizonytalanította, lassította a folyamatot. Ráerősítettek erre a lassításra azzal, hogy összevontak minden privatizációs tevékenységet egy nagy szervezetbe. Ezért amikor még működő vállalatok voltak a piacon, és a külföldi tőke érdeklődése is nagy volt, nem tudtak privatizálni. Most már visszaesett a kereslet is. A nagymérvű központosítás úgy ment végbe, hogy közben kizárták a parlament ellenőrzését; ha van korrupció Magyarországon, akkor az éppen emiatt lehet.
Mit tenne az SZDSZ privatizációügyben?
Először is nincs szükség két állami vagyonnal foglalkozó nagy szervezetre. Az Állami Vagyonkezelő Rt. egy kis szocializmust valósít meg, mert amit elvon a jól működő cégektől, újraosztja a rosszul működők között, és ezzel azt segíti elő, hogy mindegyik lerohadjon. Az ÁV Rt.-t amiatt is meg kell szüntetni, mert nincs szükség annyi tartós állami tulajdonra, mint amekkorát most a törvény annak jelöl ki. Az ÁV Rt. kezelésében lévő vagyon túlnyomó részét az Állami Vagyonügynökség alá kell vonni, hogy megtörténjék annak magánkézbe adása; az ÁVÜ-t parlamenti ellenőrzés alá kell helyezni, hogy átlátható legyen a privatizációs folyamat.
Másodszor: lehetőséget kell teremteni arra, hogy a vállalati menedzsment részt vegyen ebben a privatizációban. Az ÁVÜ fő feladata az ellenőrzés legyen, ne kerülhessen sor a korábbi visszaélésekre. A menedzsment ismeri a piacot, a versenytársakat, a lehetséges partnereket, hát kutassa fel, készítse elő a privatizációt, és ha ez szabályosan folyik, akkor arra rá kell bólintani. Jelenleg amit a menedzsment csinál, azt a vagyonügynökség teljesen egyéni és áttekinthetetlen szempontok szerint megakadályozza, aztán elindít egy másik ügyletet, s közben a privatizálandó vállalat teljesen leértékelődik.
Harmadszor: fontos az is, hogy lehetőséghez juttassunk olyan cégeket, amelyek vállalják – persze kockázati alapon –, hogy a cégeket átveszik, működtetik, átalakítják és privatizálják.
Tehát azt mondod, hogy a legkisebb gazdasági veszteség, vagyonveszteség akkor éri az államot, ha a menedzsment fölgyorsítja a privatizációt. Ez politikai feszültségekkel jár, de mégis így kisebb a veszteség?
Ha a folyamatok világosan ellenőrizhetők, akkor nem keletkezik politikai veszteség. Politikai kockázatokat kell vállalni annak érdekében, hogy a magántulajdon uralkodóvá váljon. A másik alternatíva csak az lehet, hogy a vagyon állami kézben marad, és lerohad.
A jobboldal biztos nem így gondolja.
Csurka István és Balás István, valamint híveik a parlamenten kívül lesznek. Csurka persze veszélyes lesz, mert újra megpróbál majd drámákat írni, de már nem tud, és ezért nagyon rossz darabokat kell majd nézni a színházakban.
Hogy vélekedsz az MSZP gazdasági programjáról?
Két programjuk van. Egyrészt volt egy hirdetés formájában megjelent ígéretcsomag, amit Horn Gyula neve fémjelzett; ezt a párton belül Békesi László és a körülötte lévő közgazdászok megtámadták. Ezután tette le Békesi a maga programjavaslatát: ez szembefordulást jelent a korábbival. Az MSZP országos értekezleten Békesi kezet fogott Horn Gyulával, és a Békesié lett az MSZP igazi programja. De nem gondolom, hogy egy kézfogással eldől a dolog: ahogy az MSZP egyre szorosabbra fonja a kapcsolatát a szakszervezetekkel, úgy nehezedik a nyomás az MSZP-re, hogy térjen vissza a hirdetésben lefektetett elvekhez.
A Békesi-program számunkra megfelelő tárgyalási alap lehet az esetleges SZDSZ–MSZP-programegyeztetéshez: belül van azon a cselekvési téren, amit az SZDSZ gazdaságpolitikusai is lehetségesnek tartanak. Az SZDSZ talán erőteljesebben hangsúlyozza a külföldi tőkebevonás szükségességét, ezenkívül talán elképzeléseinkben a privatizációnak több lehetséges módja szerepel. Ezenkívül a Békesi-program, ha kidolgozatlanul is, de egy nagyon erős szociális biztonságot ígér, és ez nagy kérdése a ’94 utáni időszaknak: hogy finanszírozható, hogy valósítható meg. De ezek részletkérdések, amelyeken lehet még vitatkozni.
Biztos vagy-e abban, hogy a Fidesz szilárd szövetségese lesz az SZDSZ-nek abban az esetben, ha koalícióalakításra kerül sor?
Nem vagyunk a Fidesszel egybebetonozva. A Fidesz, úgy látom, fenntartja magának az önálló cselekvés lehetőségét ebben a kérdésben.
Nehezíti-e az SZDSZ kampánystratégiáját, hogy nem tudni, milyen formában kell számolni a Fidesszel?
Azt tudni kell: a Fidesz nemcsak szövetségesünk, hanem egyúttal riválisunk is a választásokon.
- Beszélő [6],
- Eörsi János [7]