Vladimír Meciar kormányfő és DSZM-vezér kormányalakítási alapelve roppant egyszerű volt: még tovább fokozni a Szlovák Nemzeti Párt belső megosztottságát, ily módon végleg legyengíteni, sőt megalázó helyzetbe hozni koalíciós partnerét. Ehhez nem kellett egyebet tennie, mint bőséges jutalomba részesítenie Ludovít Cernák SZNP-pártelnök ellenfeleit: Marián Andel és Jozef Prokes miniszterelnök-helyettesi posztot kapott. Ugyancsak miniszterelnök-helyettesi rangba került az eddigi pénzügyminiszter Julius Tóth, valamint Sergej Kozlík, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom tagja. (Egyébként az 1992-es választások óta Kozlík személyében most először sikerült betölteni a gazdasági reformért felelős miniszterelnök-helyettesi posztot, s Sergej Kozlík az első végzett közgazdász a Meciar-kormányban – a cseh kabinetben öten vannak.)
A gazdasági miniszteri posztra Meciar a nehézipari lobby vezető emberét, Ján Duckyt jelölte, aki a régi kommunista nómenklatúrának is tagja volt, ám az igazi vihart az kavarta, hogy a betöltetlenül maradt privatizációs miniszteri bársonyszékbe saját hivatalvezetőjét, Ivan Lexát akarta beültetni.
Lexa régóta vörös posztónak számít a kinevezéseket aláíró Michal Kovác köztársasági elnök szemében, s eddig már kétszer visszautasította kinevezését. (A miniszterelnök egyszer a titkosszolgálat élére, egyszer pedig privatizációs miniszternek jelölte kegyeltjét.) Mivel a szlovák alkotmány az Alkotmánybíróság értelmezésében mérlegelési jogot biztosít kinevezéskor és visszahíváskor a köztársasági elnöknek, várható volt, hogy Kovác harmadszor is nemet mond Lexa személyére.
Meciar, bízva a frissen megkötött, koalíció erejében, nem félt a konfrontációtól, csak hogy megmutassa az államfőnek, ki is az úr Szlovákiában. Azzal fenyegetőzött – egyebek közt a sajtó hasábjain –, hogy ha Kovác nem nevezi ki valamennyi jelöltjét, visszavonja kormányátalakítási csomagtervét, és semmisnek tekinti az addigi koalíciós megállapodást.
Michal Kovác felvette a kesztyűt, és a döntés előestéjén tévébeszédben indokolta meg Ivan Lexa kinevezésének elutasítását. Előzőleg magához kérette a két pártelnököt, Vladimír Meciart és Ludovít Cernákot, hogy személyesen közölje velük álláspontját. A kormányfő visszaüzent; hogy fontosabb dolga van, és írásban kéri a kinevezési javaslatra adott választ. Kovác döntése után elszabadult a pokol. Vladimír Meciar azonnal visszavonta kormányátalakítási csomagtervét, rendkívüli sajtóértekezletet hívott össze, és új koalíciós tárgyalásokat kezdeményezett. Másnap azonban hiába sereglettek össze az újságírók, a szóvivő csupán annyit közölt velük, hogy a kormányfő megváltoztatta döntését.
Este újra Michal Kovác asztalán voltak a kormányfő személyi javaslatai, ezúttal Ivan Lexa neve nélkül. A perpatvar mégsem ült el. Az ünnepélyes kinevezési aktuson tartott beszédében Meciar szó szerint szószegéssel vádolta meg a köztársasági elnököt, azt állítva, hogy a korábbi egyeztetéseken beleegyezett Lexa kinevezésébe is. Kovác, megszakítva a protokollt, azonnal szót kért, és az ünnepi gyülekezet előtt visszautasította a kormányfő vádjait, majd este a televíziónézőkkel is közölte, milyen módszerekkel próbált rá nyomást gyakorolni a miniszterelnök.
Másnap folytatódott az adok-kapok. A megbántott Ivan Lexa elfogultsággal vádolta a köztársasági elnököt, fiának gazdasági visszaéléseire, a köztársasági elnöki iroda gazdasági visszásságaira célozgatott, és kétségét fejezte ki Kovác szavahihetőségét illetően. A támadásba bekapcsolódott a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom vezetősége is, kihasználva az autóbaleset során elhunyt államtitkár Roman Zelenay temetését (a sors tragikus iróniája, hogy Csehszlovákia kettészakításában oroszlánrészt vállalt Roman Zelenay a frissen kialakított szlovák–cseh határon egy vámkezelésre várakozó magyar kamionba hajtott, és a helyszínen meghalt): vádjuk szerint Kovác államfő az elhunyt iránti tiszteletlenségből visszautasította, hogy a temetésen beszédet mondjon. Újabb egy nap elteltével mintegy véletlenül az – Ivan Lexa által vezetett – kormányhivatal ellenőrző csoportja szállt ki a Várba, hogy ellenőrzés alá vegye a köztársasági elnök irodájának gazdasági tevékenységét (már eddig is számos nemkívánatos köztársasági megbízottat és hivatalvezetőt távolíttatott el posztjáról). A köztársasági elnök irodája visszautasította ezt a kísérletet, mondván, hogy az alkotmány és a törvények értelmében a végrehajtó hatalom ellenőrző csoportjának nincs joga őket ellenőrizni. A legfelsőbb ügyészség állásfoglalásban állapította meg a kormányhivatal ellenőrzési szándékának törvényellenességét. Vladimír Meciar azonnal bejelentette, hogy a parlament legközelebbi ülésén kezdeményezni fogja a legfőbb ügyész leváltását. A legfőbb ügyészség pedig eljárást indított Ivan Lexa ellen, Michal Kovác gyalázása címén. Michal Kovác levelet intézett Vladimír Meciarhoz, melyben arra kérte, váltsa le Ivan Lexát. Meciar a sajtó útján visszaüzent, hogy az ellentét kettejük magánügye, s ehhez neki semmi köze, különben is Lexa kiváló, erkölcsös és megbízható munkaerő.
Másnap Michal Kovác elutazott Németországba, s a repülőtéri búcsúztatáson, a kormány részéről a protokoll minden szabályát felrúgva, senki sem jelent meg.
Itt tartunk most. És mindez csupán ízelítő abból a kavalkádból, amelyben Szlovákia él 1992 óta. S még egy apró adalék: amíg Kovác államfő Németországban tárgyalt, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom választmánya Nobel-békedíjra javasolta vezérét, Vladimír Meciart. Az indok: Csehszlovákia kettéválásakor nem tört ki háború Csehország és Szlovákia között. A kormányfő örömét csupán az árnyékolta be, hogy rögtön ezután a parlament ülésén a matematikailag kisebbségben lévő ellenzék szép csendben visszahívta egészségügyi miniszterét, a tisztogatási módszereiről hírhedtté vált Viliam Sobonát. Ez annál meglepőbb, hogy a visszahíváshoz még szükség volt a Szlovák Nemzeti Párt és a DSZM képviselőinek szavazataira is.
Nagyon is megalapozott volt tehát az a jóslat, hogy nem lesz hosszú életű a frissen alakult kormánykoalíció, s hogy több megbántott és ki nem elégített képviselő nem fog automatikusan a kormánnyal szavazni. A porig alázott Szlovák Nemzeti Párt szakadás előtt áll, s a jelek szerint Meciar ismét kisebbségi kormányzásra vagy – biztos parlamenti többség hiányában – politikai lavírozásra kényszerül.
(Pozsony)
- Külföld [6]