Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

Egy szociológus kétmillió forintot nyert egy belga alapítvány pályázatán; az összegből mintegy hatvan egyedülálló idős család otthonában vészjelző készüléket szerelnének fel. A pályázat nyertese a projektet az I. kerületnek ajánlotta fel, ám az önkormányzat az elmúlt hetekben képtelen volt testületi ülést összehívni, így a városrész, ahol igen sok idős ember él, elesett ettől a lehetőségtől.

Hivatalban lévő polgármester hiányában a kerületben hetek óta nem fizetnek szociális segélyt. Az önkormányzat ugyanis három évvel ezelőtt a polgármesterre ruházott minden hatáskört – ideiglenesen, a szervezeti és működési szabályzat elfogadásáig. Az önkormányzat „alaptörvényét” azonban máig nem sikerült elfogadni, így polgármesteri aláírás nélkül egyetlen fillér segélyt sem lehet kifizetni.

Párttalanság

Az önkormányzat megalakulását követően hamar felbomlottak a választási pártkoalíciók. Az MDF és a kereszténydemokraták között kezdettől hűvös volt a viszony, az SZDSZ és a Fidesz szövetsége már az első pártközi egyeztető tárgyaláson összeomlott. Az SZDSZ és a KDNP úgy érezte, hogy kimaradt az osztozkodásból, a helyi „belpolitika” tengelyévé a formálódó MDF–Fidesz-„koalíció” vált.

A helyi lobbyérdekek erősebbnek bizonyultak a zsenge pártszövetségeknél. A „koalíció” stabilitását az biztosította, hogy a két pártfrakció hasonlóan vélekedett a legfontosabb kérdésekről. A Fidesz-frakció rendre megszavazta a polgármester által előterjesztett, jórészt még a tanácsi vezetés által előkészített nagyszabású városfejlesztési, területhasznosítási indítványokat. A kereszténydemokraták a Hattyú utca–Fiath János utca által határolt telek beépítésének jóváhagyását követően hidegültek el a „koalíciótól”, a szabad demokraták főként a Déli pályaudvar parkolójában tervezett japán üzletház tervét, illetve a Várlejtő rendezési tervét támadták. (Beszélő, 1992. június 6., illetve 1993. július 10.)

A „koalíciós” frakciók a mérsékelt lakásprivatizáció hívei voltak, a lakásállomány felét tartósan önkormányzati tulajdonban kívánták tartani. A Fidesz ebben is az MDF partnere volt, nem töltődve azzal, hogy a város más kerületeiben a fideszes képviselők általában a gyors lakásprivatizáció mellett érveltek. Az ellenzékben lévő szabad demokraták viszont ezáltal elkerülhették hatalmi helyzetben lévő társaik sorsát. A lakásprivatizáció dilemmája városszerte megosztotta, több helyen egyenesen szétszabdalta az SZDSZ-frakciókat. Az I. kerületben a szabad demokraták egységesen követelhették a lakások teljes körű eladását.

Népszavazás

Külső elemző számára a polgármester lemondása által előidézett önkormányzati válság meglepő fordulat volt. Az MDF és a Fidesz „stratégiai szövetségét” nem fenyegette veszély; Ligeti Imre saját frakciójának támogatását veszítette el döntően személyi, illetve pártügyek miatt.

A történteket csak az SZDSZ-frakció magyarázza azzal, hogy a Várlejtő kierőszakolt rendezési terve által keltett lakossági tiltakozások késztették visszakozásra az önkormányzat vezetőit. A környezetvédő csoportok, a szaktárca és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal tiltakozása ellenére elfogadott beépítési koncepció több civil szervezetet is arra indított, hogy népszavazás kezdeményezésével próbálják útját állni a zabolátlan területfejlesztési szándékoknak. A referendum kezdeményezői részönkormányzatok felállításával kívánják korlátozni az önkormányzat városfejlesztési ambícióit, illetve azt szeretnék elérni, hogy ne csökkenjen a kerületben a zöldterület. A japán üzletház kérdésében alternatív döntési lehetőséget kínálnak: a választóknak lehetőségük lenne kategorikusan elutasítani az építkezést, illetve beépítési korlátokat szabni.

A népszavazási kezdeményezés azonban közvetlenül nem fenyegette a polgármester pozícióját, többek között azért sem, mert az önkormányzat példátlan módon a választópolgárok 20 százalékának aláírásához kötötte a helyi referendum kiírását. A „koalíció” korábban sem zavartatta magát a lakossági tiltakozásoktól, a kerület vezetői joggal bízhattak abban, hogy amennyiben mégis sikerül összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges aláírásokat, akkor többek között a befolyásuk alatt álló helyi újság segítségével „meggyőzhetik” a választókat.

Póker

Ligeti Imre alapvetően két kérdésben került szembe frakciójával. Az MDF-frakció nem támogatta a polgármester országgyűlési képviselői ambícióit, a frakció tagjai nyilatkozatban szólították fel Ligetit, hogy ne jelöltesse magát képviselőnek. Álláspontjukról tájékoztatták az MDF I.–II. kerületi szervezetét is, kérve a nyilatkozat ismertetését a tagság előtt. A kerületi MDF-esek erről hallani sem akartak. A frakció tagjai ezek után felolvasták véleményüket a taggyűlésen, ami hozzájárult ahhoz, hogy a jelölőgyűlés Csóti Györgyöt választotta országgyűlési képviselőjelöltnek.

A frakció megelégelte Ligeti kamarillapolitikáját; a frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a polgármester, az alpolgármesterek, a jegyző és néhány osztályvezető valóságos VB-t hozott létre. A döntések ebben a szűk körben születtek, a „koalíció” szerepe egyre inkább az előterjesztések megszavazására korlátozódott. A konfliktus akkor robbant ki, amikor két bizottság is követelte a humánpolitikai osztályvezető menesztését, aki véleményük szerint semmibe vette a bizottságok határozatait. Ligeti nem volt hajlandó engedni, a jegyző egyenesen bizottsági diktatúráról beszélt.

A frakcióvezető kilátásba helyezte lemondását, mire a polgármester látszólag visszakozott, és egyeztető frakcióülést hívott össze az osztályvezető ügyének megtárgyalására. Az ülésen azonban ellentámadásba ment át: arról kívánta megszavaztatni a frakciót, hogy a frakcióvezető lemondási szándéka politikai zsarolás, ennélfogva etikátlan. Ismét segítségül hívta szövetségesét, a kerületi pártszervezet elnökét.

Mindkét fél blöffölt – egyiküknek buknia kellett. A polgármester vesztett, a képviselők a frakcióvezető mellé álltak. Ligeti számára nem maradt más, mint a lemondás, követte őt ebben Szalay Zoltán alpolgármester is.

A helyzet kulcsa

A polgármester lemondása súlyos önkormányzati válságot eredményezett. Ligeti távozásával az MDF elárvult „koalíciós” partnere, a Fidesz veszítette a legtöbbet: Jederán Miklós fideszes alpolgármester úgy érezhette, kezében a helyzet kulcsa – csak nem találja a zárat.

Jederán Miklóst a képviselők 1992 áprilisában választották alpolgármesternek, csak éppen a testület elfelejtett határozatot hozni erről. A KMBH törvényességi észrevétele nyomán egy év múlva a testület megkísérelte helyrehozni a korábbi „formahibát” – csakhogy a jelölt ekkor már mindössze hat szavazatot kapott. Jederán úgy vélekedett, hogy őt korábban már polgármesterré választották, a testület tehát nem hívhatja vissza. Az SZDSZ-frakció úgy vélekedett, hogy Jederán megválasztásáról másodszor sem született határozat, ennélfogva nem is lehet alpolgármester. A KMBH bírósághoz fordult.

Lemondásakor Ligeti Imre úgy nyilatkozott, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény értelmében további két hónapig ellátja feladatát. A jegyző a Belügyminisztériumhoz fordult tanácsért. A szaktárca álláspontja szerint a polgármester jogai és kötelezettségei lemondása napján megszűnnek. Ennek alapján viszont a KMBH úgy vélekedett, függetlenül attól, hogy Jederán Miklós alpolgármesternek tekinthető-e vagy sem, a polgármestert nem helyettesítheti, hiszen nincs polgármester. Ligeti, illetve a „koalíció” képviselői viszont presztízsszempontok miatt nem kívánják kétségbe vonni Jederán státusát. Patthelyzet alakult ki.

A testület ideiglenes szervezeti és működési szabályzata szerint polgármester hiányában az alpolgármester, annak hiányában ábécésorrendben a bizottságelnökök jogosultak összehívni, illetve levezetni a testületi ülést. November elején a Ligeti által összehívott testületi ülésen a polgármester már nem jelent meg, az ülést Jederán kívánta levezetni. Az SZDSZ-frakció azonban kivonult, és határozatképtelenné tette az ülést. A következő alkalommal az előre meghirdetett ülést Jederán táviratilag lemondta, indoklása szerint azért, mert az akkorra már lemondott Ligeti éppen külföldön tartózkodott, és nem kívánt vitát nyitni a történtekről a lemondott polgármester háta mögött. Az SZDSZ-frakció azonban nem ismerte el, hogy Jederánnak joga lenne lemondani egy testületi ülést, képviselői demonstratívan megjelentek az ülésteremben. Az ülést a következő héten sem sikerült összehívni. Tekintetbe véve, hogy a válság kirobbanását megelőző hetekben a képviselők külföldön voltak, az I. kerület önkormányzata hetedik hete működésképtelen.

Az I. kerületi önkormányzati válság arra utal, hogy a választások közeledtével a tényleges érdekcsoportok informális szövetségének rovására növekszik a formális „pártpolitizálás” súlya. Ez a folyamat adott esetben felboríthatja a stabilitást. Az I. kerületben a felbillent „koalíció” helyett immár pártalapon kell új többséget kialakítani. A Fidesz éppen attól tart, hogy „koalíciós” társa ismét rátalál eredeti partnerére, a KDNP-re, miközben a két liberális párt között annyira elmérgesedett a viszony, hogy együttműködésről szó sem lehet. A pártközi egyeztetések sikerében mindazonáltal azonban kevesen bíznak, így áthidaló megoldásként többen külső személyt választanának a polgármester tisztségére.

Az önkormányzati ciklusból még hátravan egy év.

• Gazdaság és társadalom