Zolnay János

Nyomtatóbarát változat

A Várlejtő, illetve a kerület beépítése keltette indulatok régi keletűek. Négy évvel ezelőtt elsősorban a Toldy Ferenc utca–Donáti u. találkozásánál lévő játszótér beépítése ellen tiltakoztak a Várlejtő Bizottság életrehívói. A mostani tervek a játszóteret érintetlenül hagyják, ám a botrányt kavaró rendezési terv fő elemei 1989-re nyúlnak vissza. A tanácsi vezetés ekkor hozta létre az Inber Ingatlanhasznosító és Beruházásszervező Kft.-t. Az Inber Kft. készítette elő a nagy vitákat kiváltó szállodaépítést a Hattyú utca–Fiath János utca által határolt telken, ekkor került a társaság tulajdonába a Fortuna utca 18. telke, ekkor merült fel a Toldy Ferenc utca Vár felé eső üres telkeinek beépítése. Az Iskola utca–Szalag utca–Corvin tér hat üres telkén építendő „Skandináv Center” tulajdoni viták miatt nem valósult meg.

Informális koalíció

Az 1990 őszén hivatalba lépő önkormányzat városfejlesztési terveit alapvetően két tényező akadályozza. Hatályos részletes rendezési tervek hiányában nem adható építési engedély. A Várlejtő területét a Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztérium, valamint a Művelődési Minisztérium 1989-ben műemléki jelentőségű területté nyilvánította, így a hatályos jogszabályok szerint a rendezési tervet az Országos Műemlékvédelmi Hivatalnak is jóvá kell hagynia.

A választások után a kerület 31 tagú képviselő-testületében 11 MDF-es, 7 SZDSZ-es, 6 fideszes, 5 kereszténydemokrata, 1 kisgazda- és 1 MSZP-s képviselő foglalt helyet. 1990-ben az I. kerület volt az egyetlen a fővárosban, ahol a kormánykoalíciót alkotó pártok győztek. A pártok erőviszonyai azóta sem változtak, ám a helyi viták, így a területfejlesztési viták itt is elsöpörték az eredeti pártfelállást. A kerületet ma gyakorlatilag  informális  MDF–Fidesz-„koalíció” irányítja.

A „koalíció” tényleges hatalmi helyzetét többek között az jelzi, hogy ambiciózus területhasznosítási elképzeléseit rendre sikerül elfogadtatni a testülettel. A kerület legnagyobb méretű építkezését a Déli pályaudvar parkolójának helyén tervezik; egy japán cég hatalmas irodaházat, illetve kulturális központot szándékozik építeni a területre, a parkolóhelyek visszapótlására a Vérmező alatt építenének mélygarázst. (Beszélő, 1992. június 6.) A külön az erre a területre készíttetett és elfogadott rendezési tervet heves vitákat követően fogadta el a képviselő-testület. Ligeti Imre polgármester szerint az aggodalmaskodó képviselőkkel szemben végül azok álláspontja győzött, akik szerint nem szabad fölösleges megkötöttségekkel akadályozni egy „zseniális megoldás” megvalósulását. Nem is akadályozza: a rendezési terv – szemben egy korábbi változattal – semmiféle beépítési korlátokat nem állít.

Várszoknya

A „Várszoknya” rendezési programjának elkészítésére 1988-ban adott megbízást a Fővárosi Tanács a VÁTI-nak. A részletes rendezési terveket – négy ütemre bontva – már az önkormányzat megbízásából készítette az Építész Stúdió XI., a Műhely Kft. és a VÁTI IV. Műemléki és Építészeti Tervező Iroda a polgármesteri hivatal műszaki osztálya közreműködésével. A tervek a korábbi elképzelésekhez igazodtak, jórészt az Inber Kft. által szervezett beruházások számára kívántak zöld utat adni.

A rendezési tervek bírálói szerint az építkezések révén megnövekedne a zsúfolt, nagy forgalmú, szennyezett levegőjű kerület gépkocsiforgalma. A csúszásveszély, a szivárgórendszer tönkremenése és a barlangrendszer feltáratlansága miatt minden további beépítés kockázatos. A tervezési folyamat széttagoltsága miatt a tervek összehangolatlanok, a beépítés megbontja az budai Vár, illetve a Várlejtő történelmi összképét.

A vitákban elsősorban két beruházás kapcsán szikráztak fel az indulatok.

A Bécsi kapu melett elterülő Európa liget alá mélygarázst kívánnak építeni, ami nyilvánvalóan elpusztítja a liget fáit.

A volt budai kertmozi üres telkének beépítése, illetve ehhez kapcsolódóan a tömböt a Corvin tér felől határoló három régi, műemléki védettség alatt álló ház „hasznosítása” szintén nem új gondolat, az önkormányzat erre az Alba Kft.-vel hoz létre vegyes vállalatot. Apportként az önkormányzat a telket, illetve az épületeket „viszi be” a vállalkozásba, mélyen értékük alatt, mintegy 65 000 Ft/m2 áron. A ma még gesztenyefákkal övezett telekre, illetve a műemlék házak előkertjére ötemeletes szállodát építenek, az épületekben a szállodához kapcsolódó szórakoztatóipari létesítmények kapnak helyet.

A tervet bírálók szerint a beépítés kedvezőtlenül befolyásolja a Várlejtő összképét, a Duna-parti épületek magasságához igazodó új szálloda agyonnyomja a Corvin téri egyemeletes műemlék épületeket.

Diszkréció és frusztráció

A polgármester úgy érvel, hogy a szolid, körültekintő és hagyománytisztelő rendezési tervek széles körű egyetértéssel találkoztak, mintegy 33 szervezet fejezte ki rokonszenvét az elképzelésekkel kapcsolatban. Az ellenzők szerint viszont késhegyig menő szakmai és politikai vita előzte meg az előterjesztést.

Az elmúlt években a többségi „koalíció” azáltal tudta határozattá emelni fejlesztési javaslatait, hogy sikerült azokat jótékony homályban tartani. Ha az építési koncepció netán a kelleténél nagyobb feltűnést keltett, akkor többnyire altatták a javaslatot, majd egy óvatlan pillanatban ismét előterjesztették azt, gondosan kerülve a feltűnést. „Így ment át” például a Hattyú utca–Fiath János utcai építkezés határozata is.

A részletes rendezési terv esetében azonban ez a taktika már nem bizonyult sikeresnek, tekintettel a kerület különleges helyzetére. A Várlejtő kivételes városképi jelentőséggel bír, az önkormányzat egyszerűen nem hagyhatja teljesen figyelmen kívül a jogszabályok előírta egyeztetési kötelezettségét. Az indulatok elszabadulását az magyarázza, hogy a képviselőket frusztrálja a számukra szokatlan érdeklődés, az országos és szakhatóságok, a nyilvánosság és a civil társadalmi szervezetek kontrollja.

A Budapesti Városvédő Egyesület május 4-én kelt levele élesen támadja a terv valamennyi fontos pontját.

A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Területrendezési és Építészeti Tervtanácsa április 14-én kelt állásfoglalása arra hívja fel az önkormányzat figyelmét, hogy a terveket a szakhatóságnak ismét be kell mutatni. A minisztérium által május 18-án kibocsátott szakmai vélemény nyolc pontban sorolja fel észrevételeit, és csak azok figyelembevétele esetén javasolja azt jóváhagyni.

Az önkormányzatban nem osztották a minisztérium álláspontját. Erre utal az, hogy egy héttel később Bérczi László, az önkormányzat műszaki, városfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának elnöke levélben fordult Gyurkó János miniszterhez. A levélíró kifejezte súlyos aggályait a tervvel kapcsolatban, és egyben állásfoglalást kért a minisztertől, hogy az „önkormányzatnak milyen szervek egyetértése után szabad tárgyalnia az RRT-t? A KTM és az OMVH egyetértő véleményezése szükséges-e”?

Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal május 17-én észrevétel formájában fogalmazta meg aggályait. A június 23-án kelt levél azonban már úgy összegzi a szakhatóság véleményét, hogy: „Fenti észrevételeink alapján az egyesített és módosított RRT formájában és tartalmában nem alkalmas a jóváhagyásra… ragaszkodunk ahhoz, hogy a jóváhagyásra előterjesztendő RRT véglegesítése során észrevételeinket vegyék figyelembe, és adjanak módot az ellenőrzésre. Ellenkező esetben kénytelenek leszünk bírósághoz fordulni.” A levél óvja az önkormányzatot attól, hogy az RRT jóváhagyását június 24-én ismételten napirendre tűzzék.

Időközben ugyanis június 3-án a rendezésiterv-javaslat már a testület elé került. A képviselők akkor úgy foglaltak állást, hogy három szakembertől opponensi véleményt kérnek, és csak azok ismeretében döntenek az anyagról.

A polgármesternek azonban nem volt türelme megvárni a szakvélemények elkészültét. Véleménye szerint a döntés a testület szuverén joga – de egyben kötelessége is. Ha az önkormányzat nem dönt, az ugyanolyan felelőtlenség, mintha esetleg rosszul dönt. A tervezet június 24-én váratlanul ismét a képviselők elé került.

Nyakleves

Ezúttal azonban nem a polgármesternek, illetve a „koalíciónak” sikerült a meglepetés, hanem a Levegő munkacsoport aktivistáinak, akik állásfoglalásuk kiosztásával tulajdonképpen elérték, amit akartak: a képviselők nem tudtak uralkodni magukon. Az egyik fideszes képviselő először a környezetvédők magnóját akarta kihajítani az ablakon. Szabó Dezső MDF-es képviselő pedig lekevert egy nyaklevest – nem az OMVH illetékesének, nem a főpolgármesternek, nem a köztársasági megbízottnak, nem a szakminiszernek, nem Ráday Mihálynak, hanem – jobb híján – Bogád Zoltán környezetvédőnek.

A pofon azonban valójában az önkormányzaton csattant. A kivonuló rendőrök nem voltak hajlandóak kivezetni a nyilvános ülésről a környezetvédőket, a polgármesternek jobb megoldás nem jutott eszébe, mint hogy berekessze az ülést. Bekövetkezett az, amit a polgármester mindenképpen el akart kerülni: a napilapok másnap fő helyen számoltak be az afférról. Most már sokkal nehezebb lesz diszkréten – és mellesleg törvénytelenül – elfogadni a terveket.

• Önkormányzat