Az oroszországi választás végleges eredményei lapzártakor még nem ismeretesek, annyi azonban világos, hogy a fasisztának nevezett Zsirinovszkij-párt, az Oroszországi Liberális Demokrata Párt vezet, a mandátumok 26 százalékát szerezte meg. A második helyen a kormánypárti Oroszország Választása, tehát a Gajdar-féle blokk áll, szavazataik száma egyelőre nem éri el a 15 százalékot sem. A harmadik helyen, tekintélyes szavazatszámmal (11 százalék) a kommunista párt állj tőlük némileg leszakadva a Javlinszkij vezette demokratikus reformblokk. További négy kisebb blokk az 5 százalékos küszöböt alig meghaladva bejuthat a parlamentbe. A végleges eredményeket számos egyéb tényező fogja árnyalni: egyrészt ezek az adatok csupán a 450 tagból álló alsóház, az Állami Duma képviselőhelyeinek felére vonatkoznak, a listás helyekre. Az egyéni listákon várhatóan egészen másként alakul a pártok közötti verseny. Míg a demokratáknál sok neves személyiség indult az egyéni listákon, a Zsirinovszkij-párt eleve kevés egyéni jelöltet állított, s közöttük alig van ismert személyiség.
Módosítani fogja a Duma végleges összetételét az is, hogy még nem tudni, kihez csatlakoznak, csatlakoznak-e egyáltalán valakihez a nagy számban induló független képviselők. A kisebb parlamenti csoportok sem határozták meg egyértelműen pozíciójukat.
Vasárnap éjszaka óta óráról órára változik az értékelés hangulata. Az első pillanatban Gajdar a hitleri hatalomátvételhez hasonlította az ország helyzetét.
Ma a Gajdar-listán képviselői helyhez jutott Vaszilij Szeljunyin neves közgazdász a Beszélő kérdésére súlyosnak, de nem katasztrofálisnak nevezte a helyzetet.
Szeljunyin és más demokrata politikusok viszonylagos optimizmusa legfőképp abból táplálkozik, hogy az eddig oly tragikusan hiányzó egységet nagy hirtelenjében sikerül létrehozni: kedden este alakul meg, ha megkésve is, a demokratikus blokkok antifasiszta koalíciója.
Minden jel arra mutat ugyanis, hogy az új parlamentben két, nagyjából egyforma vokssal rendelkező kormányzati erő és ellenzék lesz: egyik oldalon Gajdarék és Javlinszkijék, másik oldalon pedig Zsirinovszkij és Zjuganov, tehát demokrata reformpártok az egyik oldalon, fasiszták és kommunisták a másik oldalon.
A felsőházban, amelyet a 89 oroszországi régió két-két képviselője fog alkotni, még rosszabb a helyzet, mint az alsóházban (bár erről még nagyon szórványos eredmények állnak rendelkezésre): a demokraták még kevesebb mandátumhoz jutottak. Ugyanakkor Jelcinnek az alkotmány rendkívül nagy hatalmat biztosít a régiók felett.
A megoldás kulcsa most Jelcin kezében van. A frissen elfogadott, alkotmány értelmében ugyanis jószerivel csak rajta múlik, hogy nevez-e ki új kormányfőt, netán feloszlatja-e a neki nem tetsző parlamentet. Sokak szerint persze Jelcint egyáltalán nem érdekli a Duma, neki csak az volt a fontos, hogy a hatalmát megalapozza, hogy az új alkotmányt jóváhagyják. Ez megtörtént, Oroszország csak 1996-ban választ új elnököt, de lehet, hogy akkor már Zsirinovszkij is versenyben lesz. „Épp akkor leszek ötvenéves, remélem, az elnökséget kapom ajándékba a pártomtól” – jelentette ki ma hívei gyűrűjében, óriási ováció közepette.
A gajdarista demokraták abban reménykedtek, hogy tiszta Gajdar-kormányt alakíthatnak. Ez lehetővé tette volna, hogy végre vegytiszta formában megindítsák azt a kemény monetáris reformot, ami tavaly ilyenkor Gajdar eltávolításakor félbemaradt.
Nem titok az sem, hogy Jelcin nem fog kormányalakításra megbízást adni a fasiszta–kommunista–agrárpárti aliansz egyikének sem, amire minden további nélkül lehetősége van az új alkotmány értelmében.
Jelcin tehát a testre szabott alkotmány révén elérte azt, amit akart: gyakorlatilag tanácskozási joggal rendelkező alsóházat kapott, illetve a régiókat irányító helyi hatalmak révén a felsőház felett is hatalma van. Azt azonban még a legvehemensebb radikális demokraták is elismerik, hogy ezt a helyzetet kizárólag csak addig lehet pozitívnak tekinteni, amíg Jelciné az elnöki szék: mihelyt Zsirinovszkij kerül az elnöki székbe, el lehet képzelni, mi következik (programjáról első helyettesével készült interjúnkat a következő oldalon olvashatják). Erre az aggályra a reformdemokrata oldal azt szokta felelni, hogy de még két év van az elnökválasztásokig: addig változhat a helyzet.
Ha lehet, akkor ez még rosszabb. Ez ugyanis azt jelenti, hogy megint kiszámíthatatlan alkudozások következnek, hogy vagy a parlamenti belső erőviszonyokat megváltoztassák, vagy Jelcinre gyakoroljanak nyomást, pozitív és negatív értelemben egyaránt. Épp a legutóbbi napokban az agrárlobby kikönyörgött 300 milliárd rubel kedvezményes hitelt, 25 százalékos kamattal, ami gyakorlatilag ajándék.
Az első demokratikus többpárti választás tehát, bár népes, több mint ezerfős megfigyelő gárda törvényesnek minősítette, épp azt nem teljesítette, ami a legfőbb feladata lett volna: nem hozott létre világos, átlátható és kezelhető viszonyokat.
A zűrzavar már a választások kiírása körül megkezdődött. Az október 3–4-i eseményekben való részvétel miatt ugyan jó néhány szervezetet kizártak a jelölhetők listájáról, így például a Nemzeti Megmentési Frontot, arra azonban nem volt rendelkezés, hogy ezek tagjai (kivéve a Lefortovo börtönben ülőket) az alsóház egyéni listáján, illetve a felsőház regionális jelöltjeként induljanak. Volt azonban egy további kontingense a feloszlatott parlament ellenzéki táborának, melybe azok a pártok és csoportok tartoztak, melyek ugyan közvetlenül a fegyveres harcokban nem vettek részt, de kellően „szélsőségesek” voltak ahhoz, hogy megzavarjanak egy reformdemokrata egységet.
Ezeknek a csoportoknak – idetartozott például a Szergej Baburin vezette keményvonalas vörös ellenzék, az Oroszországi Társadalmi Szövetség (ROSZ) – az aláírásgyűjtést megengedték, ám az ívek egy része titokzatos módon eltűnt. Azoknak a neve, akik a pártlistán való indulásról lemaradtak, az egyéni és a regionális listákon köszönt vissza, az említett Baburin például már egészen bizonyosan felsőházi képviselőnek mondhatja magát.
Az egyéni és független jelöltek körüli homály csak fokozódott a választás harmadik szakaszában, a szavazási procedúra során. Kiderült ugyanis, hogy a nagy sietségben a választási bizottság az alsóházi egyéni listás szavazócédulán, illetve a felsőházi regionális listákon nem tüntette fel a jelölt párthovatartozását. Ahhoz már késő volt állítólag, hogy a hiányos szavazócédulákat újranyomtassák, így kiegészítő íveket küldtek az egyes választási körzetekbe, amit az ott ügyeletet teljesítő bizottságok kifüggeszthettek. Ennek a vége az lett, hogy az első tapasztalatok szerint az egyéni listás választáson feltűnően sok az érvénytelen szavazat.
Az orosz politikai térkép tehát a választások eredményeképp látszólag lényegesen leegyszerűsödött: egyik oldalon lesznek a reformdemokraták, másik oldalon a fasiszták, a kommunisták és a kommunista beállítottságú agrárlobby, együttesen vagy a kormánypárttal egyenlő erővel, vagy esetleg enyhe fölényben. A reformdemokrata oldal azonban továbbra is megosztott marad Jelcinhez való viszonyuk szempontjából, ami nagyon ingataggá teszi a jelcinisták ama reményét, hogy továbbra is Jelcin elnök lesz a stabilitás záloga.
Egyes vélemények szerint a fasiszták első helye és a kommunisták harmadik helye miatt már csak azért sem kell vészharangot kongatni a demokratáknak (különösen azoknak nem, akik nem vak jelcinisták), mivel a monolit Jelcin–Gajdar-kormány és Jelcin elnöki hivatala, illetve a Jelcin uralta parlament „már-már brezsnyevi egyközpontúságot” teremtett volna.
A Zsirinovszkij-párt hatalma jelen pillanatban a megszerzett többség mellett ilyen körülmények közt azon múlik, miként tudják ezt a többséget konkrét miniszteri tárcákra, államhivatali funkciókra váltani, s hogy a hadseregben és a nemzetbiztonsági szolgálatoknál meglévő informális támogatottságuk mennyire válik intézményessé.
Hivatkozott cikkek
- Külföld [7]