aki történelmet tanított, egyszer bizalmasan megsúgta: ha keveset tudsz, messziről kell indítani, hogy már az ókori görögök is. Vagy a rómaiak. Bizánc. Azt is mondhatod, hogy már Lenin is megmondta. Mindegy, hogy mit, nem olvassa senki, inkább elhiszik. Igaza volt, legalábbis Lenint illetően, de általában a többire is felkapta a fejét a Bizottság, ami, ugye, már egy kettes. Nem biztos, hogy ez a kitérő most segít, de inkább róla szólnék. Bede tanár úr naponta kétszer váltott inget, mert izzadt erősen, a kollégium tanári lakásában lakott, épp a hálónk mellett, és csak egyszer láttuk tőle távozni a nagyéletű Várinét, azt is sötétben, villanyoltás után. Ott lakik most is, pedig már se kollégium, se tanárság, ötvenhat óta gondnok. Vagy már az se. Özvegy, amióta ismerem, francia felesége volt, akiről csak annyit mond, hogy inkább meghalt. Esténként, ha nem sokan látják, kukázik, ingei rég szétfoszlottak a sok mosástól, atlétát hord, arra egy pulóver, hosszú haj, szakáll, zakó. Nappal néha kiáll a kapuba, és nem köszön senkinek. Ötvenhatban azt mondta, fiúk, ha mentek, az első sorban! Legelöl! Ne a csőcselékkel! Hátul a hiénák, keselyűk meg a hullarablók járnak! Ő nem ment sehová, a lábát áztatta egy lavórban, hagymaszag, vállfákra akasztott ingek egy madzagon, és könyvek mindenütt. A víztől büdös, mondta a lábára, de nem ragályos, üljetek le. Ha most őt kérdezhetnénk erről a dologról, gondolkozna egy kicsit, aztán az idézet stílusára hangolt válaszában messziről indítana, mintha nem tudna valamit. Először elmondaná kedvenc elméletét, hogy ebben az országban mindig hülyére vették az embereket, aztán egy kicsit messzebbről, tágabban: a világot mindig gengszterek és maffiózók irányították. És hogy a nép (tovább menne: a legtöbb nép) birkamód megy hol erre, hol arra. Ehhez megtalálná a praktikusan kiábrándító Illyés-idézetet a Puszták népéből. Esetleg a Bibliából: Keresztelő János napjaitól pedig mostanáig erőszakot szenved a mennyek országa, és erőszakosak ragadják azt magukhoz. Máté, tenné hozzá, ne keresd, elhiheted. Aztán – még mindig messziről – kifejtené (csak példaképpen), hogy valamikor (évszám) egy maroknyi mosdatlan fantaszta kitalált valami eszelős ideát, valamit, ami a francia forradalom zászlójára is rásikeredett (évszám, a három szó franciául), és mire az eszükhöz kaptak, bűnözők léptek át a gondolataikon, hataloméhes acsargók használták ki, őket meg elfelejtették. Mindig minden épkézláb gondolatnak ez a sorsa, mondaná, és folytatná egy hosszú felsorolással a történelem készletéből, hozzátéve, hogy az utókor előtt mégis mindig a gondolat bukik meg, és nem a hóhérai. Ez az elmúlt negyven évre is érvényes, magyarázná közbevetve, azzal a megjegyzéssel, hogy ide már egy erősen denaturált agyalat érkezett, betegen, a rablókkal együtt. Hát kérem, emelné fel a hangját és az ujját is, itt nyolcszázezer párttag volt, nyolcszázezer tátika, a családtagokkal, szimpatizánsokkal legalább egymillió ember! Egy tömeg! Ezeket most köpködik, gúnyolják és lenézik, mint a panellakást meg a Trabantot és mindent, ami a kor váladéka volt. Jó ez? Viszket is, vagy csak vakarjuk? Gyulladt szemei vidoran csillannának, mikor mondataiban felölelné a világ mozgalmait, tudósokat, művészeket, az ifjúságot, a földet mozgató rengést, meg voltak kettyenve, kérem, magyarázná, évszámokkal, nevekkel, oda sem figyelve, hogy nem egészen értjük a váratlan csavart, aztán csak úgy hozzátenné: és most tessék, a fél ország szégyelli magát, kollektív bűntudata van, és fél. Jó részük kihordott, lejárt szavatosságú zászlóik alatt rohangál (Illyés), hogy leküzdje bánatát, és lármásan vagy csendben igyekszik belesunyulni a nemzetiszínű háttérbe. Más részük hangos csörömpöléssel veszíti illúzióit, és mint annyiszor, elkezd beletörődni valamibe. Egy marékkal közülük pedig harcolnak a közeli, utolsó hörgésig. Mi ebből a tanulság? Még annyi se! Fekete lyuk! Tanár úr, vetnénk közbe egy lélegzetnyi szünetben, most a karácsony van itten, arról kellene inkább. Kérem, mondaná azonnal, arról beszélek! Krisztussal egy gondolat született, alig bírták ki Nagypéntekig, gyorsan meg is feszítették, és azóta egyébről se beszél a világ. Hát akkor? Karácsony a bűntudat ünnepe, tenné hozzá, a rossz lelkiismereté minden elrontott gondolat miatt. Még a feltámadást is kifundálták hozzá. Hát nem jó? Bede tanár urat a Nagy Reccsenéskor, ahogy ő mondja, több párt is megkereste, ő napi tizenöt fröccsben határozta meg az árfolyamát, amit később felemelt húszra. És akkor bármi mellett kiállok, mondta, és ugyanannak az ellenkezője mellett is. A múltkor zavartan megsúgta, hogy a mellette lévő lakásban festők dolgoznak, fiatal fiúk, vidámak, szépek, egészségesek. Nem tudom, hogy menjek el mellettük a lépcsőn. Hová rejtsem el ezt a sanyarú pofámat? Még leolvassák róla a jövőt! Párizsban végzett valamikor, nem tudtunk róla szinte semmit, csak szerettük. Nem lett belőle képviselő. Na és, mondaná, Petőfiből se lett.
- Költői kérdés [6]