Skip to main content

Csukd be a szemed! Fordulj meg! Nyisd ki a szemed!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


Egy német üzletember az elegáns kávéházban megmutatta nekem a naptárát, egy találkozó volt beírva valami némettel (vagy japánnal, vagy amerikaival) kerek egy évvel (lehet, hogy kettővel) későbbre a világ valamelyik távoli sarkának távoli hoteljében. Meg volt rendelve az étteremben az asztal, fehér, ropogósra keményített asztalterítővel, áttetsző borospoharakkal, lenyűgöző kilátással a békés tengerre.

El lehet képzelni kifinomultabb gyilkosságot, mint hogy valaki áldozatának üveges szeme elé löki ezt a naptárat, és azt ordítja: Idenézz! Itt az egy évre előre rendelt asztalod! Itt a ropogós asztalterítőd meg a tengeri panorámád!

Na, jó.

Hogy mitől olyan magától értetődő a jövő, mintha csak a jelent kettőznénk meg, ez érthetetlen. Hisz a jelen már abban a pillanatban elveszti valóságosságát, amikor felmutatja az előttünk állót mint nem valóságosat.

Ó! A legveszélyesebb valamit várni, megpróbálni áthatolni azon a horizonton, amelyet eddigi gondjaink és reményeink tehetetlenségi sebességének egyenes vonalú meghosszabbítása rajzol. Ó, ismerjük mi ezt! Ismerjük ennek a bajnokait, tudjuk, mit hoz az ő világmegváltó munkálkodásuk. Álmaink és várakozásaink elúsznak és feloldódnak a kozmoszban. Nem, nem! Nincs jövő év! Egyáltalán, jövő sincs! Nincs megfogható és berendezett jövő! Vannak álmok a jövőről, azaz a jelenről, amely, mint vizsgálódásunk során kiderült, szintén nem létezik!

Általában pedig, természetesen, nekem is vannak terveim a jövőre nézve. Például, hogy 2000-re meg kell írni 20 000 verssort (17 000 már kész), az elkövetkezendő években meg kell rendezni néhány száz kiállítást – ezekről van néhány elképzelésem. Igen, és, persze, a terveim között szerepel, hogy egy-két év múlva találkozom egy fontos emberrel a világ valamely távoli sarkának távoli hoteljében, a vendéglőben, a fehér terítős asztalon áttetsző borospoharak, lenyűgöző kilátás a békés tengerre.

Szóval, minden remekül fog menni.

(Fordította: Hegedűs Judit)
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon