Bizonyára emlékszik a kedves olvasó a viccbéli Kohn rendőrségi kihallgatására:
– Ismeri a Weisst?
– Nem én!
– És a Grünt?
– Ajvé, akkor inkább a Weisst.
Grün auf Weiss
Az elmúlt hetek számos fejleménye, a médiatörvény-tervezet benyújtásának kimondott és az új elnökök jelölésének hallgatólagos ígérete, Babiczky Klára leváltása és a sztrájkbizottságoknak tett kompromisszumos ajánlatok (sejthetően, illetve sejtetve) az alelnökök és a miniszterelnök közötti konzultációk nyomán, a Parabolát elítélő miniszterelnöki vélemény kiszivárogtatása a műsort elhagyó Szuhay Balázson keresztül arra utalt, hogy a kormány arra használja a sok Grünt, hogy ő legyen hozzájuk képest a Weiss. Csúcs, Nahlik, Chrudinák, Babiczky… Ajvé! Akkor inkább P. Szabó, Rapcsányi, Feledy, Oltványi (Tamás), Szuhay… és a médiatörvény. Ez igazán nem rossz gondolat. A médiatörvénynek és az új elnököknek a választások előtt már nemigen lehet hatásuk a Magyar Rádió és Televízió életére, viszont kivonnák a médiaháború és a sajtószabadság témakörét a választási kampányból, a háborúcsináló erők békecsinálókként jelennének meg. A kompromisszum legitimálná a jelenlegi kormánypártok szolid híveit a pártatlan személyiségeket igénylő pozíciókban, s ezzel a legitimációval örökölné őket az (Isten tudja, mennyire) új kormány. Az ellenzék pedig olyan helyzetben van, hogy a kompromisszummal politikailag nem nyer semmit, csupán hagyja magát leválasztani azokról a demokratikus normákról, amelyeket a sajtószabadság ügyében eddig képviselt, viszont a kompromisszum elutasításával sokat veszíthet, mert rá lehet fogni, hogy az ő doktriner makacssága az, mi a Grünt oly hosszan élteté.
Hogyan illik bele ebbe a képbe az az elképesztő létszám-leépítési terv, amelyet a Magyar Rádió alelnökének előterjesztése alapján a Magyar Rádió alelnöke hétfőn elfogadott? A válasz kézenfekvő: vagy így, vagy úgy.
A macska mint egér
Ez a kézenfekvő válasz sok mindent megenged, néhány dolog azonban kizárható. Egyrészt az, hogy hirtelen ötletről van szó. Csúcs László még 1992-ben, amikor fegyelmezett közhivatalnokként (amilyennek a miniszterelnök szerint a rádiósnak lennie kell) csupa olyan dologgal foglalkozott, amivel a munkahelyi felettese nem bízta őt meg, ahelyett, amivel megbízta, elkészített egy – a mostanihoz igen sok tekintetben hasonló – ugyancsak 15%-os létszám-leépítési tervet, amellyel Gombár Csaba érdemben nem foglalkozott, mondván, hogy amíg az intézmény helyzete jogilag és politikailag teljesen rendezetlen, amíg nincs médiatörvény, addig a tömeges létszámleépítés fantazmagória. A létszámleépítés tervezete tehát másfél éve talonban van.
Kizárható, hogy a létszámleépítésben elsősorban a szakmai, és nem a politikai szempontok érvényesülnének. Bevezető idézetünk talán elég meggyőző ebben a tekintetben, de még meggyőzőbb az a tény, hogy az alelnök a szervezeti és működési szabályzat módosításával a saját kezébe kívánja összevonni az összes munkáltatói jogot, és személyesen óhajtja összeválogatni a távozók csapatát (a műsorkészítők 30-35%-át!).
Végül kizárható, hogy ez a tervezet a kormány bátorítása nélkül megszülethetett volna. A költségvetésben az idén nem szerepel a Magyar Rádió és a Magyar Televízió támogatása, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem kapnak a költségvetésből pénzt, hanem azt, hogy a kormány saját kézből – a tartalékkeretéből – eteti őket, ha megérdemlik. A kormány december 30-án tárgyalt a rádió és a televízió helyzetéről, és az alelnök január 10-én, az elnökségi ülésen kijelentette, hogy a kormány céltámogatás formájában biztosítja a létszám-leépítéshez, a végkielégítésekhez szükséges közel 300 millió forintot. Az SZMSZ módosítását szintén a kormánynak kell jóváhagynia.
Az tehát nem kétséges, hogy a kormány játszadozik a rádió (és – mivel a tévében is készül hasonló létszámcsökkentési terv – a televízió) sorsával, a rádiósok (és a televíziósok) idegeivel, csak az a kérdés, hogy az alelnök(ök) ebben a játékban csupán macskatárs(ak) vagy egyszersmind egértárs(ak) is. Lehetséges, hogy az elmúlt hetekben csupán elterelő hadműveletek folytak a közszolgálati média teljes szétverésének az előkészítésére. Ám, mint ahogy a médiatörvényből, ebből sem lenne már sok haszon a választások előtt. A tömeges elbocsátásokat három hónappal előre be kell jelenteni. Ha Csúcs László ezt a bejelentést a döntés napján megtette, akkor is csak április 10-én lehetne megkezdeni az akciót. Ez éppen alkalmas határnap a vázolt kompromisszum megkötésére. Igazi deadline, halálvonal. Úgyhogy talán mégiscsak az a valószínűbb, hogy a kormány azért táplálja a két méreggrün alelnök fojtogatókedvét, hogy nélkülözhetetlenné tegye a Weiss mentőövét.
- Belföld [8]