Mikor is találkoztunk először? Valamikor a hatvanas évek közepén. A rajongó gimnazista, meg a mindig más színű papírba burkolt, ronggyá olvasott folyóirat. Ki nem hagytam volna egyetlen találkát sem. Évenként tizenkét titkos – határozottan annak éreztem – randevú, csak az enyém, idegen, térben és mintha idolén is távoli gondolatokkal, eszmékkel. Múltak az évek, az együttlétek veszítettek titokzatos bájukból – a nagyvilág némiképp belakhatóbbá vált, s a Nagyvilág már nem egyedüli hírnöke. Megkopott hűség, ami már hűtlenség. És végül a teljes feledés…
Úgy ’90–91 táján, amikor minden sarkon kiadók nőttek a flaszteron, az aluljárókban csak könyveken és árusaikon taposva közlekedhettünk, újra eszembe jutott a Nagyvilág. Hírlett, talán meg is szűnik… Néhány hónapja ismét rendszeresek a találkozásaink. Októberben aztán eltűnt. De csak novemberig. A kettős folyóiratszám regény: Misima Jukio híres-hírhedt Egy maszk vallomása. Fázsy Anikó fordítása az angol nyelvű kiadásból készült, szerkesztette és a japán eredetivel összehasonlította: Kalmár Éva. (Érdekes lenne, legalábbis számomra, egy, a közvetítő nyelvből történő fordítás problematikájáról folytatott eszmecsere, kezdve mindjárt az ilyen fordítások létjogosultságának kérdésével.) Fájlalom, hogy Misima művéhez nem készült bevezető vagy legalább a szerzőről olyan rövid életrajzi ismertető, amely a Nagyvilágtól joggal elvárható lenne. Egyébként a folyóirat szerkesztői minden évben egy-egy világhírű regény megjelentetését tervezik. A decemberi szám európai körutazásra és ráadásként egy latin-amerikai útra hív. Hosszabban elidőzhetünk a szomszédoknál Ausztriában, Tandori Dezső írói-költői-műfordítói kalauzolásával. Tandorit, mint írja, az Osztrák Irodalmi Társaság vette rá a bécsi „lakhatásra, lehetőségemre, hogy most oda járjak”, s a bécsi második otthonban töltött idő termékei a folyóiratban publikált versfordítások és olvasónapló is.
A következő állomás Madrid, ahonnan azután A regény Európában címmel rendezett írótalálkozó előadásai vezetnek tovább Európa útjain. Esterházy Péter az elbeszélhetőség lehetőségeiről szólt, arról, hogy e „CNN-világban” lehet-e egyáltalán nem fikciós prózát írni. Alejandro Gandara spanyol író pedig az Európa-fogalom kiürültségéről, felszíni csillogásáról. Vlagyimir Makanyin az orosz regény evolúcióját mint a középszerűsödés történetét vázolta fel hozzászólásában.
A nagy utazás a hetvenes évek tudásával újraírt változata, a De szép vasárnap! című Semprun-regény a következő, még nem túl távoli állomás. Almási Miklós méltatja a folyóirat hasábjain. Az igazán nagy térbeli ugrással Kolumbiába kerülünk, s kortárs kolumbiai írók novelláiban keresgélhetjük a többnyire csak García Márqueztől ismert motívumokat, illatokat, ízeket.
Az igazi revelációt azonban a Nobel-díjasok előzetes listájára is felkerült tádzsik–orosz Timur Zulfikarov e számban publikált varázslatos legendája jelenti, melyet Bratka László nagyszerű fordításában olvashatunk.
- Rábeszélő [6]