(borz) [Bori Erzsébet]

Nyomtatóbarát változat

Mindkét számban fejezet Kornis Mihály Napkönyvéből, majd a szerző bejelentése: így, a vége felé járva a regénynek, elköszön, hogy immár saját kedve, tempója szerint végezze be a művét. Jóleső figyelmesség, annál is inkább, hogy a Holminak amúgy nem szokása külön tájékoztatással szolgálni szerzőiről és a közölt írásokról.

Novemberben még egy regényrészlet: kitűnő fordítónk, Bognár Róbert vállalta el végre a pokoli nehéz munkát, folytatni, amit Gyergyai Albert félbehagyott, eltüntetni azt a bántó hiányt, hogy máig nincs meg magyarul Marcel Proust regényóriása, Az eltűnt idő nyomában. (Gyergyairól két tanítványa – Karátson Endre és Rába György – emlékezik meg.) Ugyancsak két írás foglalkozik a 400 éve halott Christopher Marlowe-val, az Erzsébet-kor (egyik) remek drámaírójával, kit sok baj ért életében, de mind közt a legnagyobb, hogy épp a Shakespeare nevű világcsodával egy évben született. Friedrich Judit pályaképet ad róla, Sulyák István összefoglalja, mi tudható ma a drámaíró halálának obskúrus körülményeiről.

A kritikarovatban Békés Pál novelláskötetéről ír Tóth Sára; az utóbbi évek filmes könyveit ismerteti Gelencsér Gábor. Fehér Ferenc tanulmánya az „általános szűkösség” szocializmusáról – nemcsak szakembereknek. Két magyar munka, a Bence György, Kis János, Márkus György által a hetvenes évek elején írt és ’92-ben „hivatalosan” is kiadott Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? és Kornai János A szocialista rendszer című nagy összefoglalója ösztönözte az írást.

Decemberben Kurtág György Ligeti Györgyöt üdvözlő beszédével nyit a Holmi, melyben „közös idejüket” hozza vissza. A század nagy oroszai idéződnek meg egy-egy versben, Baka István fordításában, Radics Viktória szép esszéjében Marina Cvetajeva leányáról (mellette Ariadna Efron Paszternakhoz írt levelei), Joszif Brodszkijéban Nagyezsda Mandelstamról.

Közben Petri György ötven lett. Nem csapnak nagy hűhót körülötte, Parti Nagy Lajos szonettel (egyáltalán, versben!) köszönti, és a lap végén jól elrejtve Várady Szabolcs limerickje. Neumer Katalin, Wittgenstein elkötelezett híve, fordítója, tudósa ezúttal a filozófus kései munkáiról értekezik A leopárd és a fájdalom címmel.

A szám főalakja Ottlik Géza. Réz Pál, miközben megfejti nekünk a Serpolette-rejtélyt, emlékeket idéz, a Figyelő pedig három jelentős tanulmányt közöl a Budáról (Szegedy-Maszák Mihályét, Bán Zoltán Andrásét és Farkas János Lászlóét). Nagy Atilla Kristóf is kap két kritikát: Bodor Béla a Valaki beszél című prózakötetét, Tarjányi Eszter a Komjáthy-monográfiát értékeli.

És Tandori Dezső, ki virágos alkotókedvében jár lapról folyóiratra, hogy néha a legváratlanabb helyeken bukkanjon föl (Népszabadság, Sportrovat!), novemberben verssel mulat: Am Hof (quasi una fejpályaudvar), mert „a versírást abbahagyni, mi több, / abbahagyásra fogadalmat tenni: / fölösleges, ne-csináld-már dolog… / csináltam, de visszacsinálódott.”

• Rábeszélő