Skip to main content

Néha a csajok is úgy vannak vele…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Film


Hogyan is? Rájuk jön valami, amitől sírni vagy nevetni kell, amitől ki- vagy beborulnak, elnehezülnek, vagy éppen könnyű lesz a szívük, és elemelkednek a földtől, persze csak egy picit, alig észrevehetően…

Tom Robbins lefordíthatatlan című hippiregénye 1976-ban jelent meg Amerikában, s hamarosan kultikus műtárgy lett belőle. Even Cowgirls Get the Blues: még a tehenészlányok is elanyátlanodnak néha, vagy valami ilyesmi. A blues még csak hagyján, de miféle szerzet az a cowgirl? Idegen a cowboyok között. Hogy ki a cowboy, azt tudjuk: a magányos hős, John Wayne, a Marlboro Man, minden ötödik osztályos kisfiú, a marhahajcsár, akinek cserzett bőre, kemény férfiassága, zavartalan flegmája és dögös viselete alatt nagy fene érzékenység lapul. (A keleti parti szépfiúkat talpig műkovbojnak öltözve inkább mellőzzük.) És most vegyük ugyanezt nőben: ők a csajok, a magányos, hetyke, széllelbélelt, nyílt szívű lányok, a regény és a belőle készült film hősnői.

Az egy-két nemzedékkel fiatalabb rendező, a holland származású Gus Van Sant az amerikai mozi európaias vonalát képviseli. Eddig két filmjét ismerhettük meg (az egyiket csak videoforgalmazásban). Az egyik a Drugstore Cowboy (ez is cowboy, és szintén nem a marhahajcsárokról szól), a másik az Otthonom, Idaho. Ennek egyik hőse, Keanu Reeves most is feltűnik egy fordulóra, de a másik főszereplő csak a nevében van jelen.*

For River  szól az ajánlás a 23 évesen meghalt színésznek, az új James Deanként emlegetett River Phoenixnek. Helyén új főnix tűnik fel a csajok között: Rain, a testvérhúga. Ő játssza a szépségfarmon dolgozó lányok legszebbikét, Jellybean Bonanzát. (A különös neveket egy hippicsaládban felcseperedve kapták a Phonix-gyerekek.)

És még nincs vége a névsorolvasásnak: az Otthonom, Idaho után itt is láthatjuk Udo Kiert, s játszik még a regény írója, sőt, egy másik író, Ken Kesey, aztán John Hurt az 1984-ből, Sean Young a Szárnyas fejvadászból, a f-h-sn- pedig Uma Thurman, ki egy harmadik írót, Henry Millert szédítgetett volt a Henry és June-ban.

Ahogy az Otthonom, Idaho identitáskereső hősének az álomkór, úgy Sissy Hankshaw-nak a hatalmas, 12 centiméteresre nőtt hüvelykujja az a stigma, amely örök nyugtalanságra, keresésre indítja. A „szabad mozgás” lesz Sissy vezérlő csillaga, hiszen őt az isten is arra teremtette, hogy a világ legnagyobb autóstoposa legyen. Nincs az a jármű a földön, vízen és levegőben, ami meg ne állna e fallikus hüvelykujj intésére.

Addig nagyjából rendben vannak a dolgok, amíg hőseink úton vannak; akkor kezdődnek a bajok, amikor végre megállapodnának valahol, barátokra, szerelemre találva. Vajon akad-e hely a széllelbélelt csajoknak a nap alatt?

*Az Otthonom, Idaho utolsó kockáin narkolepsziás álomba kerül. Most már tudjuk, örökre. Forever.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon