Enrique Bostelmann (1939) a kortárs mexikói fotóművészet meghatározó egyénisége. Tanulmányait hazájában kezdte meg, majd Münchenben folytatta. 1960 óta hivatásos fényképész, és egyike azoknak, akik a hetvenes években alkotóként, pedagógusként és különféle szakmai intézmények tagjaként a legtöbbet tették a fotográfia művészi rangjának elismertetése érdekében.
Munkáit kezdetben a szociális feszültségek, a politikai elnyomás, valamint a hagyományok és a modernizáció közötti groteszk ellentét iránti felfokozott érzékenység jellemezte. Világában azonban csakhamar poétikai tartalmak, árnyalt érzelmek és humoros szituációk is mind gyakrabban tűnnek fel, s fokozatosan kialakult önálló látásmódja, melyben a nyers szocioszemlélet és a tiszta művészi értékek iránti fogékonyság nem ellentétek többé, hanem termékenyen kiegészítik egymást. Bostelmann egyfelől a mexikói mindennapok alázatos dokumentálója, ugyanakkor nyugtalan, kísérletező kedvű alkotó is. A világhírű dél-amerikai prózából ismert szürreális látomások éppúgy közel állnak hozzá, mint az avantgárd típusú formai bravúrok.
Blogok
„Túl későn jöttünk”
Zolnay János blogja
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
E-kikötő
Forradalom Csepelen
Eörsi László
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 13 hét
8 év 38 hét
8 év 42 hét
8 év 42 hét
8 év 43 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 47 hét