Miért hoztad létre a Műhelyház Alapítványt?
Az ötlet két-három éve született. Addig már számos jó produkciót hívtam külföldről, és szerettem volna magyarokat is bemutatni, de általában az volt az érzésem, hogy mi alulmúljuk az elvárható színvonalat. Pedig fontos lenne, hogy a magyar közönség lásson jó hazai produkciókat is. Az alternatív színházi, táncszínházi vagy tánctársulatok többnyire minden intézményben csak megtűrtek, még a Petőfi Csarnokban sincs rá mód, hogy helyben is készüljenek előadások. Sajnos meghatározó szakmai körökben sincsenek tisztában azzal, mi az, hogy laboratórium; hogy kísérletek sorozata a művészetben. Az én koncepcióm szerint létre kéne hozni egy olyan stúdiórendszert, ahol ezek a társulatok rendszeresen dolgozhatnak. Egy olyan műhelyt képzelek el, amelyben az előadóművészet mellett a képző-, a filmművészet és ezek kombinációi is jelen vannak: tehát végre megvalósulhatna a művészetek közötti átjárás. Egy szimbiózisház! Kis szervezőgárda lenne, két-három műhely és egy dobozszerű előadótér. A Műhelyháznak nem lenne saját társulata, hanem projekteket fogadna be, illetve emellett még önállóan is finanszírozna projekteket és workshopokat. A Petőfi Csarnokban meg folytatódna a nemzetközi produkciók sorozata. A koncepciómat a holland kulturális minisztérium és Marshall Miklósék is támogatják. A Művelődési Minisztérium inkább tartózkodott, de nem utasított el. Számos ország segítene: Belgium, Németország, Franciaország – ha lenne épület. Egyébként Hollandia 9 millió forinttal, New York tízezer dollárral szállna be.
Van-e konkrét elképzelésed, hogy hol lenne a ház?
Van egy régi gyár a Liliom utcában, ahol ki lehetne alakítani két stúdiót és egy színháztermet. A másik egy nagyobb épület a Tölgyfa Galéria mögött, jelenleg a BKV-é. Marshall Miklós vezetésével már tárgyal velük a főváros. Ez egy sakkjátszma a Műhelyházért. A BKV meglehetősen nagy összeget kér.
Mennyibe kerülne a működtetése?
Attól függ, hányfajta tevékenységet folytatna. Úgy 30 milliót képzelnék el. De hát ez álom. Ráadásul a holland kormány nem tudja a Műhelyház létrejöttéig fagyasztani a pénzt, ezért nem várhatunk tovább, el kell kezdenünk a munkát. Az alapítványomnak most az a feladata, hogy épületet béreljen, pénzt gyűjtsön, pályázatokat írjon ki, és a kiválasztott két-három tervet megvalósítsa. A bemutatón pedig demonstrálni kell a háttér szükségességét. A pályázat kiírása az év elején lesz, márciusban szeretnénk kiválasztani a projekteket, és szeptemberben lennének a bemutatók. Nagyon fontosnak tartom, hogy politikai elköteleződés nélkül tudjak pénzt szerezni az alapítványnak és projektjeimnek. Ellenkező esetben felhagyok mindenféle kulturális tevékenységgel.
Jelenleg milyen elvek alapján hívsz meg előadókat?
Alapvetően nem az én ízlésem a meghatározó. Mivel a Petőfi Csarnok az egyetlen fórum erre, sokszor hozok be olyasmit, ami személy szerint nekem nem tetszik, de úgy érzem, hogy kötelességem bemutatni, hogy ne legyünk kizárva Európa kulturális vérkeringéséből.
Hogyan tájékozódsz a külföldi együttesek között?
Részben az IETM-en – az Informális Európai Színházi Találkozón – keresztül. Videófelvételeket, ismertetőket kapok az IETM tagjaitól. Sokat hívnak külföldre, meg kooperálok az itthoni kultúrintézetekkel is. Mostanában a film felé nyitok. Greenaway „holdudvarából” itt volt már Karin Saporta, a Balanescu kvartett. Most azon dolgozom, hogy John Lurie jöjjön el, aki a Jim Jarmusch-filmekben játszik.
Mire invitálnád a nézőket a közeljövőben?
Néhány nagy szenzációt ígérhetek: Meredith Monk kortárs operáját vagy Trishna Brown táncegyüttesét. Dolgozom Robert Lepage előadóestjén, ami Jean Cocteau-ról és Miles Davisről szól. Csinálok speciális esteket is: Elisabeth Streb negyven sportgimnasztikással fog dolgozni. Castalfiore táncvizuális csoportjának előadásán háromdimenziós vetítés lesz, a közönség minden tagja kap egy szemüveget, azon keresztül kell nézni…
- Rábeszélő [6]