A Nikex stafírungja
A Nikex Külkereskedelmi Vállalat – az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) egyetértésével – 1990. október 4-én létrehozta a Nikex Rt.-t. A részvénytársaság törzstőkéje nyolcszázmillió forint volt, 51 százaléka az anyavállalat birtokába került, 49 százalékát pedig eladták a vállalat angol üzletfelének, a Hungarian Investnek. Azonban az angolok üzletrészére az MNB befektetési jóváhagyást adott. Ez azt jelenti, hogy ha az ÁVÜ a cég teljes privatizációja mellett dönt, akkor a leendő vevő az angolok részvényét is kivásárolhatja, mégpedig készpénz nélkül, mivel az MNB – átvállalva a fizetést – legkésőbb 1998-ig garantálja az angol befektetés visszatérítését.
Az anyacég, a Nikex Külkereskedelmi Vállalat megtartotta magának a Nap-hegy déli oldalán fekvő, tizenegyezer négyzetméteres, szupermodern, uszodával és minden luxussal ellátott székházat. Csakhogy amíg a részvénytársaság sikeresen gazdálkodott, az anyacég korántsem prosperált ennyire jól. Ezért 1992-ben úgy döntöttek, hogy eladják a székházat a Nikex Rt.-ben lévő 51 százalékos tulajdonrésszel együtt. Megbízott tehát az anyavállalat egy Magyarországon működő külföldi céget, amely a Nikex Rt.-t 686 usque 830 millió forintra értékelte fel. Ezzel szemben a székházat csak 680 millióra taksálta, holott állampárti árakon számolva is több mint kétmilliárd forintért építették. A becslést Skultéti Zsolt, az ÁVÜ vagyonértékelési irodájának munkatársa irreálisnak minősítette: „Az értékelés – írta feletteseinek – nem tartalmaz összehasonlító és fajlagos adatokat, ezért az anyag érdemben nem ellenőrizhető.” Ez azonban nem érdekelte főnökeit, így az ÁVÜ 1992 nyarán a „vagyonértékelés” szerinti áron hirdette meg a székházat és az rt. 51 százalékos tulajdonjogát.
A „kedvezőbb” ajánlat
Két vevő jelentkezett: az Investor Kereskedelemfejlesztési, Befektetési, Szervezési Rt., valamint a Raire Számítástechnikai Kft. a Rezonátor Kft.-vel szövetkezve. Utóbbi duó összesen 738 milliót ajánlott készpénzben (408-at a részvényekért és 330-at a székházért). Az Investor a tulajdonjogért és az ingatlanért együtt 640 milliót kínált, szintén készpénzben. A pályázatokhoz csatolt cégkivonatok szerint az Investor hárommilliárd forint vagyonnal és nyugati bankgaranciával rendelkezik; a Rezonátor vagyona viszont 500 millió, alaptőkéje pedig csak 46 millió. Az ÁVÜ dokumentuma pedig leszögezi: „a Rair fedezetigazolása, többszöri halogató igen ellenére a mai napig nem érkezett meg”. A Rair–Rezonátornak tehát nem volt fizetési garanciája, az ÁVÜ mégis őket nyilvánította győztesnek. Ugyanis: „Megállapítható, hogy a Rair–Rezonátor javaslata kedvezőbb, mert 98 millióval magasabb vételárat fizet…”
Ezután a vállalatot azonnal állami felügyelet alá helyezték, vagyonát pedig székházastul, részvénypakettestül elvonták. Ezzel a manőverrel az ÁVÜ vált tulajdonossá, így a Rair–Rezonátor-duó készpénz nélkül, E-hitellel és kárpótlási jegyekkel „vásárolhatott”. Az adásvételi szerződést 1992. november 23-án kötötték meg. Eszerint az 51 százalékos részvénypakett 138 millió forintért, a székház pedig 600 millió forintért száll át a duó tulajdonába. A végösszeg (738 millió) egyezik az eredeti ajánlattal, csak épp ezen belül történt egy kis átrendezés. Tudniillik a Postabank 400 millió forint jelzálogkölcsönt adott a vevőnek, s kicsit gyanús lett volna, ha ezt az eredeti árajánlatnak megfelelő ingatlanértékre jegyezték volna be. A jelzálog – legalábbis papíron – a privatizációs hitelt (E-hitelt) fedezte.
A szerződésben rögzítették azt is, hogy „az ÁVÜ a Nikex anyavállalat tartozását teljes mértékben, a vásárlást követő 15 napon belül a vevőnek kifizeti”. Az ÁVÜ ezt követően „jogos követelés” címén 370 millió forint készpénzt fizetett ki a részvénytársaságnak. Ha ennek 51 százalékát számoljuk, akkor is azt kapjuk, hogy a Rair-duó 138 millióért, de mégis pénz nélkül „megvásárolt” részvénycsomagja 15 nap alatt 185 millió forintot fialt. Hab a tortán, hogy a „vevők” ölébe hullott a Nikex Rt. alaptőkéjén felüli vagyona is: 600 millió forintnak megfelelő dollár és márka, részvények és készpénz formájában.
Fayköd vagyonkimentései
Fayköd Csaba, a Rair-birodalom üdvöskéje úgy hálálta meg az ÁVÜ nagylelkűségét, hogy 1993. január 19-ével a Nikex Rt. igazgatótanácsának tagjai közé választatta dr. Pongrácz Tibornét, az ÁVÜ igazgatótanácsa elnökének feleségét, a felügyelőbizottság tagjává pedig dr. Balogh Györgyöt, a parlament honvédelmi bizottságának kisgazda elnökét. Az igazgatótanács február 25-én ügyvezető igazgatóvá választotta Fayköd Csabát, aki megszerzett pozícióját a részvénytársaság tőkéjének totális kivonására használta fel.
Szüksége is volt a tőkére, mivel 1993 májusában felszámolási eljárás indult a Rair Számítástechnikai Kft. ellen (ötvenmilliót követeltek). A kft. ekkor osztódni kezdett, a kimentett Nikex-tőkéből létrejött a „Fayköd-család” néven ismert csoport: a Rair Peugeot, a Rair Architekt, a Rair Brókerház és a Rair Holding, a székház az utóbbihoz került. A tőkekivonás folytán az addig nyereségesen prosperáló Nikex Rt. eladósodott: már június 10-én 260 millió forinttal tartozott különböző üzletfeleknek és a társadalombiztosításnak. Így aztán az rt. mintegy rákényszerült a „tőkebevonásra”: arra, hogy eladja az angol Hungarian Invest 49 százalékos tulajdonrészét. Véletlenül megint a Rair-birodalom jelentkezett „vevőként”, és letétbe helyezett kárpótlási jegyekért „kivásárolta” az angol tulajdonrészt. A kárpótlási jegyeket csupán letétbe helyezték, készpénzt pedig végképp nem kellett fizetni, hiszen, mint említettük, az MNB korábban befektetési jóváhagyást adott.
A Nikex Rt. most már száz százalékban a szerencsés „Fayköd család” tulajdonába került. De persze a székház volt a nagy szerzemény, ezt azonban, mint említettük, jelzálog terhelte. De erre is találtak szépségtapaszt: 600 millió forintért (plusz 135 millió forint visszaigényelhető áfa) eladták a székházat a Nábob Lízingnek (amelynek egyébként társtulajdonosa a Postabank); ugyanakkor egy másik szerződést is kötöttek, amelynek értelmében a Rair–Rezonátor-duó visszalízingeli (!) a székházat. Bár ily módon a Rair–Rezonátor-duó a tulajdonosságot lízingelésre cserélte föl, mégis benevezett az ÁVÜ különös ingatlancsere-pályázatára.
Az ingatlancsere
A T. Házban 1993. december 22-én napirend előtt felszólalt Török Ferenc (SZDSZ). Elmondta, hogy az ÁVÜ három, összesen 35 ezer négyzetméter alapterületű állami ingatlant kínál áll ezer négyzetméteres Nikex-székházért, ugyanis a Nikex-székházra a Csoóri Sándorék által jegyzett Hungária Televízió Alapítvány vetett szemet. A felkínált ingatlanok: a Thököly úti Vegyterv-székház (19 ezer négyzetméter), a volt Állami Építőipari Tervezési Vállalat (ÁÉTV) Krisztina krt. 95–99. szám alatti irodaháza (10 ezer négyzetméter), valamint az OFSZET Játékkártyagyár Városligeti fasor 47. szám alatti székháza (6 ezer négyzetméter). A pályázatot – mutatott rá Török Ferenc – a Rair és a Rezonátor fogja megnyerni. Válaszában Szabó Tamás privatizációs miniszter csodálkozásának adott hangot, és ígéretet tett arra, hogy utánanéz az ügynek.
Ezek után – mit hoz az élet – a Rair–Rezonátor-duó egyetlen pályázóként nyert. Török Ferenc levelet írt Szabó Tamásnak, a miniszter 1994. március 18-án válaszolt. Az ÁVÜ feladata volt – állította Szabó –, hogy keressen a város frekventált körzetében, az MTI közelében egy ingatlant a Hungária Televízió Alapítvány (HTA) részére. Ezenkívül Szabó arról is tájékoztatta a képviselőt, hogy „a székházhoz jutásra való tekintettel a kormány az ez évi költségvetési támogatások mértékének meghatározásakor az ingatlant az adományozásának megfelelő értéken figyelembe veszi, vagyis a Hungária Televízió Alapítvány költségvetési támogatását az átadásra kerülő ingatlan értékével csökkenti”.
Valójában 1993. november 25-én Csoóriék kérésére Slosár Gábor, az ÁVÜ akkori ügyvezetőigazgató-helyettese kezdeményezte az ÁVÜ igazgatótanácsánál az ingatlancsere-pályázat kiírását. Az igazgatótanács ekkor – az ÁVÜ Kormányzati Kapcsolatok Igazgatósága útján – előterjesztette az ügyet a kormánynál. 1994. január 10-én született is egy nehezen értelmezhető kormányhatározat arról, hogy székházat juttatatnak a HTA részére. 1994. március 30-án pedig Pongrácz Tibor, az ÁVÜ igazgatótanácsának elnöke a következő bejelentést tette: „Tegnap döntöttünk arról, hogy a Nikex-székházat ingyen átadjuk a Hungária Televíziónak.”
Hivatalosan ingatlanjuttatásról beszéltek, a csere suba alatt folyt. Tehát először is nem állja meg a helyét Szabó Tamásnak az az állítása, hogy a kormány felhatalmazása alapján írták ki az ingatlancsere-pályázatot. Másrészt a pályáztatáskor alkalmazandó előírásokat sem tartották be. Hiszen a Rair Holding, mint láttuk, sem a pályázat benyújtásakor, sem a szerződés megkötésekor nem volt a Nikex-székház tulajdonosa. Így nem véletlen, hogy formai hibák is becsúsztak: a győztes duó nem mellékelte pályázatához a Nikex-székház tulajdoni lapját, és pénzügyi garanciát sem mutatott be. Ezenkívül a kiírás szerint a nyertesnek nyilatkoznia kellett volna arról, hogy üresen adja át a Nikex-székházat; de az átadott székház tele volt bérlőkkel, akik közé január 1-jén a Duna Tv is feliratkozott.
Igencsak sajátosan alakultak a cserearányok. A felajánlott állami ingatlanok közül a két nagyobbik (a Vegyterv és az ÁÉTV) 30-35 ezer forintos, a Városligeti fasorban lévő ingatlan pedig 66 ezer forintos négyzetméteráron szerepelt az ügyletben, a Nikex-székház értékét pedig négyzetméterenként 72 ezer forintnak ismerték el. Eszerint az állam 1,2-1,3 milliárd forint értékű ingatlant cserélt szűk 0,8 milliárdos ingatlanra. Nem tudjuk, hogy a veszteséget elszámolták-e az alapítvány támogatásának terhére, mint ahogy azt Szabó Tamás ígérte. Viszont tény, hogy a kormány egy titkos határozattal egymilliárd forinttal növelte az alapítvány támogatását, a költségvetési tartalék terhére.
A vadászház meg a MÁV
Fayköd Csaba az MDF és az ÁVÜ vezérkarának holdudvarába tartozik, személyes jó barátja a privatizáció miniszterének is. Az üzletember idejekorán értesülhetett a kormányzat azon óhajáról, hogy feltételeket kellene biztosítani az új kormánymédia számára. Ugyanis az 1993 végén magát „tájékozatlannak” mutató Szabó Tamás 1992. december 20-án, a „Fayköd család” vadászházában biztosította az üzletembert arról, hogy jó reményei vannak a Nikex Rt.-re. Innen már Csak egy ugrás volt, hogy otthont teremtsenek Csoóriék médiumának.
Ami a továbbiakat illeti, Schamschula György miniszternek is vannak elképzelései. Mivel az MTV Szabadság téri épületére rátette a kezét a Magyar Hitel Bank, ezért egy előterjesztésben azt javasolja, hogy még egy székházat kellene építeni, s erre a MÁV által használt területek valamelyike lenne a legalkalmasabb. A beruházás mai árakon úgy húszmilliárdjába kerülne az új kabinetnek. Kérdés, belevág-e az új kormány a nagy vállalkozásba, nem szegik-e kedvét a Nikex-ügy miatt elúszott milliárdok.
Akárhogy is lesz, a mostaniak elmondhatják: „Miénk a ház, tietek a lekvár!” De kié a felelősség? Ennek megállapítása érdekében Török Ferenc már a legfőbb ügyészhez fordult…