Skip to main content

Optimista jelentés arról, hogy lassan Szlovákiában is működni kezdenek a dolgok

Vissza a főcikkhez →


Nyugaton állandóan azt gondolják, hogy Szlovákiában valami nincs rendben. Ez a feltételezés azonban rendkívül felületes, és teljességgel nélkülözi a humorérzéket. Be kellene látniuk, hogy igen egyszerű az ábra: a mi gyerekcipőben járó államunk kezdő honatyái és kormányférfiúi rettentően vonzódnak a játékossághoz (a rosszindulatúak ezt infantilizmusnak neveznék). Például az egyik leváltott miniszter állítólag leváltása előtt – játékból – magas beosztásba helyezte saját magát saját minisztériumában. Egy másik miniszter pedig viccből eldugta az összes iratot és dokumentumot, ami az irodában volt, hogy utóda semmit sem találjon meg. Egy képviselő viszont azt a tréfás kijelentést tette, hogy a népszavazási felhíváshoz csatlakozók aláírását tartalmazó íveken a lakhely nem a pontos címet jelenti, hanem csupán a várost. És ha a köztársasági elnök mégis a törvény értelmében meghatározott pontos lakhelyet kéri számon, akkor ezzel a polgár saját kezűleg aláírt akaratát veszi semmibe. A mi politikusaink tehát nem besavanyodott öregurak, legfeljebb az egyszerű polgár veszti el néha a tájékozódást, mit is kell komolyan venni, és mi a tréfa. A biztonság kedvéért megjegyzem, hogy ez az írás teljesen komoly, némi humoros elemmel megtűzdelve, vagy másként fogalmazva, humoros írás, néhány komoly megállapítással.

De nehogy azt higgye bárki, hogy mi itt Szlovákiában csak viccelünk – vannak itt komoly dolgok is. Nemrég például egy pozsonyi étterem toalettjében egyenesen a régi, kulturálisan fejlett Európában találtam magamat: százszázalékos tisztaság, illat, papír, szappan, tiszta törülköző… Hol vannak már azok a bizonyos, tipikus nyilvános vécék, ahol senki sem bírta néhány másodpercnél hosszabb ideig, leszámítva azokat a vécésnéniket, akik hősiesen hadakoztak órákon át, miközben boldogította őket a tudat, hogy naponta több méter papírt mentettek ki a pazarolni akaró látogatók karmai közül. Igazságosan és egyformán osztogatták a fecniket: mindenkinek kivétel nélkül három darabot. Biztos kézzel, természet adta tekintéllyel irányították a hely rendjét, tökéletes áttekintésük volt az eseményekről. Sajnos a takarításra ilyen megterhelés mellett már nem jutott energiájuk és idejük, de hát istenem. Ma bezzeg?! A kávéházak tulajdonosai szégyellenének piszkos toaletteket kínálni vendégeiknek. Kínosnak találnák, ha nem lenne papír és tiszta törülköző. Hát nem gyönyörű és bizalomkeltő dolog ez? Gondoljanak csak bele! Egyszer csak a legkisebb városokban, a legegyszerűbb vállalkozók is elkezdenek restelkedni, ha mocskos a padló s udvariatlan a vécésnéni. És mit ad isten – kisvártatva a vendégek is hasonló álláspontra jutnak.

Valami mégiscsak kezd működni.

Ha valaki úgy gondolja, hogy ilyen komor időkben mégsem ildomos toalettekről elmélkedni, téved. Nagyon is komoly reményekre adnak okot. Ha ugyanis lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy ott fönt a kutya se szégyelli magát a kultúrálatlan viselkedés miatt, ám eközben ez a szégyenérzet teljesen váratlanul terjedni kezd – odalent, nos akkor nincs minden veszve. És ha ez ma már működik a toaletteken, bárki mérget vehet rá, hogy néhány év múlva működni fog ott fent, a politikában is.

Mosty, 1994. április 5.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon