Skip to main content

Miénk a székház, tiétek a lekvár!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A Nikextől a Hungária Televízió Alapítványig


A Nikex stafírungja

A Nikex Külkereskedelmi Vállalat – az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) egyetértésével – 1990. október 4-én létrehozta a Nikex Rt.-t. A részvénytársaság törzstőkéje nyolcszázmillió forint volt, 51 százaléka az anyavállalat birtokába került, 49 százalékát pedig eladták a vállalat angol üzletfelének, a Hungarian Investnek. Azonban az angolok üzletrészére az MNB befektetési jóváhagyást adott. Ez azt jelenti, hogy ha az ÁVÜ a cég teljes privatizációja mellett dönt, akkor a leendő vevő az angolok részvényét is kivásárolhatja, mégpedig készpénz nélkül, mivel az MNB – átvállalva a fizetést – legkésőbb 1998-ig garantálja az angol befektetés visszatérítését.

Az anyacég, a Nikex Külkereskedelmi Vállalat megtartotta magának a Nap-hegy déli oldalán fekvő, tizenegyezer négyzetméteres, szupermodern, uszodával és minden luxussal ellátott székházat. Csakhogy amíg a részvénytársaság sikeresen gazdálkodott, az anyacég korántsem prosperált ennyire jól. Ezért 1992-ben úgy döntöttek, hogy eladják a székházat a Nikex Rt.-ben lévő 51 százalékos tulajdonrésszel együtt. Megbízott tehát az anyavállalat egy Magyarországon működő külföldi céget, amely a Nikex Rt.-t 686 usque 830 millió forintra értékelte fel. Ezzel szemben a székházat csak 680 millióra taksálta, holott állampárti árakon számolva is több mint kétmilliárd forintért építették. A becslést Skultéti Zsolt, az ÁVÜ vagyonértékelési irodájának munkatársa irreálisnak minősítette: „Az értékelés  írta feletteseinek – nem tartalmaz összehasonlító és fajlagos adatokat, ezért az anyag érdemben nem ellenőrizhető.” Ez azonban nem érdekelte főnökeit, így az ÁVÜ 1992 nyarán a „vagyonértékelés” szerinti áron hirdette meg a székházat és az rt. 51 százalékos tulajdonjogát.

A „kedvezőbb” ajánlat

Két vevő jelentkezett: az Investor Kereskedelemfejlesztési, Befektetési, Szervezési Rt., valamint a Raire Számítástechnikai Kft. a Rezonátor Kft.-vel szövetkezve. Utóbbi duó összesen 738 milliót ajánlott készpénzben (408-at a részvényekért és 330-at a székházért). Az Investor a tulajdonjogért és az ingatlanért együtt 640 milliót kínált, szintén készpénzben. A pályázatokhoz csatolt cégkivonatok szerint az Investor hárommilliárd forint vagyonnal és nyugati bankgaranciával rendelkezik; a Rezonátor vagyona viszont 500 millió, alaptőkéje pedig csak 46 millió. Az ÁVÜ dokumentuma pedig leszögezi: „a Rair fedezetigazolása, többszöri halogató igen ellenére a mai napig nem érkezett meg”. A Rair–Rezonátornak tehát nem volt fizetési garanciája, az ÁVÜ mégis őket nyilvánította győztesnek. Ugyanis: „Megállapítható, hogy a Rair–Rezonátor javaslata kedvezőbb, mert 98 millióval magasabb vételárat fizet…”

Ezután a vállalatot azonnal állami felügyelet alá helyezték, vagyonát pedig székházastul, részvénypakettestül elvonták. Ezzel a manőverrel az ÁVÜ vált tulajdonossá, így a Rair–Rezonátor-duó készpénz nélkül, E-hitellel és kárpótlási jegyekkel „vásárolhatott”. Az adásvételi szerződést 1992. november 23-án kötötték meg. Eszerint az 51 százalékos részvénypakett 138 millió forintért, a székház pedig 600 millió forintért száll át a duó tulajdonába. A végösszeg (738 millió) egyezik az eredeti ajánlattal, csak épp ezen belül történt egy kis átrendezés. Tudniillik a Postabank 400 millió forint jelzálogkölcsönt adott a vevőnek, s kicsit gyanús lett volna, ha ezt az eredeti árajánlatnak megfelelő ingatlanértékre jegyezték volna be. A jelzálog – legalábbis papíron – a privatizációs hitelt (E-hitelt) fedezte.

A szerződésben rögzítették azt is, hogy „az ÁVÜ a Nikex anyavállalat tartozását teljes mértékben, a vásárlást követő 15 napon belül a vevőnek kifizeti”. Az ÁVÜ ezt követően „jogos követelés” címén 370 millió forint készpénzt fizetett ki a részvénytársaságnak. Ha ennek 51 százalékát számoljuk, akkor is azt kapjuk, hogy a Rair-duó 138 millióért, de mégis pénz nélkül „megvásárolt” részvénycsomagja 15 nap alatt 185 millió forintot fialt. Hab a tortán, hogy a „vevők” ölébe hullott a Nikex Rt. alaptőkéjén felüli vagyona is: 600 millió forintnak megfelelő dollár és márka, részvények és készpénz formájában.

Fayköd vagyonkimentései

Fayköd Csaba, a Rair-birodalom üdvöskéje úgy hálálta meg az ÁVÜ nagylelkűségét, hogy 1993. január 19-ével a Nikex Rt. igazgatótanácsának tagjai közé választatta dr. Pongrácz Tibornét, az ÁVÜ igazgatótanácsa elnökének feleségét, a felügyelőbizottság tagjává pedig dr. Balogh Györgyöt, a parlament honvédelmi bizottságának kisgazda elnökét. Az igazgatótanács február 25-én ügyvezető igazgatóvá választotta Fayköd Csabát, aki megszerzett pozícióját a részvénytársaság tőkéjének totális kivonására használta fel.

Szüksége is volt a tőkére, mivel 1993 májusában felszámolási eljárás indult a Rair Számítástechnikai Kft. ellen (ötvenmilliót követeltek). A kft. ekkor osztódni kezdett, a kimentett Nikex-tőkéből létrejött a „Fayköd-család” néven ismert csoport: a Rair Peugeot, a Rair Architekt, a Rair Brókerház és a Rair Holding, a székház az utóbbihoz került. A tőkekivonás folytán az addig nyereségesen prosperáló Nikex Rt. eladósodott: már június 10-én 260 millió forinttal tartozott különböző üzletfeleknek és a társadalombiztosításnak. Így aztán az rt. mintegy rákényszerült a „tőkebevonásra”: arra, hogy eladja az angol Hungarian Invest 49 százalékos tulajdonrészét. Véletlenül megint a Rair-birodalom jelentkezett „vevőként”, és letétbe helyezett kárpótlási jegyekért „kivásárolta” az angol tulajdonrészt. A kárpótlási jegyeket csupán letétbe helyezték, készpénzt pedig végképp nem kellett fizetni, hiszen, mint említettük, az MNB korábban befektetési jóváhagyást adott.

A Nikex Rt. most már száz százalékban a szerencsés „Fayköd család” tulajdonába került. De persze a székház volt a nagy szerzemény, ezt azonban, mint említettük, jelzálog terhelte. De erre is találtak szépségtapaszt: 600 millió forintért (plusz 135 millió forint visszaigényelhető áfa) eladták a székházat a Nábob Lízingnek (amelynek egyébként társtulajdonosa a Postabank); ugyanakkor egy másik szerződést is kötöttek, amelynek értelmében a Rair–Rezonátor-duó visszalízingeli (!) a székházat. Bár ily módon a Rair–Rezonátor-duó a tulajdonosságot lízingelésre cserélte föl, mégis benevezett az ÁVÜ különös ingatlancsere-pályázatára.

Az ingatlancsere

A T. Házban 1993. december 22-én napirend előtt felszólalt Török Ferenc (SZDSZ). Elmondta, hogy az ÁVÜ három, összesen 35 ezer négyzetméter alapterületű állami ingatlant kínál áll ezer négyzetméteres Nikex-székházért, ugyanis a Nikex-székházra a Csoóri Sándorék által jegyzett Hungária Televízió Alapítvány vetett szemet. A felkínált ingatlanok: a Thököly úti Vegyterv-székház (19 ezer négyzetméter), a volt Állami Építőipari Tervezési Vállalat (ÁÉTV) Krisztina krt. 95–99. szám alatti irodaháza (10 ezer négyzetméter), valamint az OFSZET Játékkártyagyár Városligeti fasor 47. szám alatti székháza (6 ezer négyzetméter). A pályázatot – mutatott rá Török Ferenc – a Rair és a Rezonátor fogja megnyerni. Válaszában Szabó Tamás privatizációs miniszter csodálkozásának adott hangot, és ígéretet tett arra, hogy utánanéz az ügynek.

Ezek után – mit hoz az élet – a Rair–Rezonátor-duó egyetlen pályázóként nyert. Török Ferenc levelet írt Szabó Tamásnak, a miniszter 1994. március 18-án válaszolt. Az ÁVÜ feladata volt – állította Szabó –, hogy keressen a város frekventált körzetében, az MTI közelében egy ingatlant a Hungária Televízió Alapítvány (HTA) részére. Ezenkívül Szabó arról is tájékoztatta a képviselőt, hogy „a székházhoz jutásra való tekintettel a kormány az ez évi költségvetési támogatások mértékének meghatározásakor az ingatlant az adományozásának megfelelő értéken figyelembe veszi, vagyis a Hungária Televízió Alapítvány költségvetési támogatását az átadásra kerülő ingatlan értékével csökkenti”.

Valójában 1993. november 25-én Csoóriék kérésére Slosár Gábor, az ÁVÜ akkori ügyvezetőigazgató-helyettese kezdeményezte az ÁVÜ igazgatótanácsánál az ingatlancsere-pályázat kiírását. Az igazgatótanács ekkor – az ÁVÜ Kormányzati Kapcsolatok Igazgatósága útján – előterjesztette az ügyet a kormánynál. 1994. január 10-én született is egy nehezen értelmezhető kormányhatározat arról, hogy székházat juttatatnak a HTA részére. 1994. március 30-án pedig Pongrácz Tibor, az ÁVÜ igazgatótanácsának elnöke a következő bejelentést tette: „Tegnap döntöttünk arról, hogy a Nikex-székházat ingyen átadjuk a Hungária Televíziónak.”

Hivatalosan ingatlanjuttatásról beszéltek, a csere suba alatt folyt. Tehát először is nem állja meg a helyét Szabó Tamásnak az az állítása, hogy a kormány felhatalmazása alapján írták ki az ingatlancsere-pályázatot. Másrészt a pályáztatáskor alkalmazandó előírásokat sem tartották be. Hiszen a Rair Holding, mint láttuk, sem a pályázat benyújtásakor, sem a szerződés megkötésekor nem volt a Nikex-székház tulajdonosa. Így nem véletlen, hogy formai hibák is becsúsztak: a győztes duó nem mellékelte pályázatához a Nikex-székház tulajdoni lapját, és pénzügyi garanciát sem mutatott be. Ezenkívül a kiírás szerint a nyertesnek nyilatkoznia kellett volna arról, hogy üresen adja át a Nikex-székházat; de az átadott székház tele volt bérlőkkel, akik közé január 1-jén a Duna Tv is feliratkozott.

Igencsak sajátosan alakultak a cserearányok. A felajánlott állami ingatlanok közül a két nagyobbik (a Vegyterv és az ÁÉTV) 30-35 ezer forintos, a Városligeti fasorban lévő ingatlan pedig 66 ezer forintos négyzetméteráron szerepelt az ügyletben, a Nikex-székház értékét pedig négyzetméterenként 72 ezer forintnak ismerték el. Eszerint az állam 1,2-1,3 milliárd forint értékű ingatlant cserélt szűk 0,8 milliárdos ingatlanra. Nem tudjuk, hogy a veszteséget elszámolták-e az alapítvány támogatásának terhére, mint ahogy azt Szabó Tamás ígérte. Viszont tény, hogy a kormány egy titkos határozattal egymilliárd forinttal növelte az alapítvány támogatását, a költségvetési tartalék terhére.

A vadászház meg a MÁV

Fayköd Csaba az MDF és az ÁVÜ vezérkarának holdudvarába tartozik, személyes jó barátja a privatizáció miniszterének is. Az üzletember idejekorán értesülhetett a kormányzat azon óhajáról, hogy feltételeket kellene biztosítani az új kormánymédia számára. Ugyanis az 1993 végén magát „tájékozatlannak” mutató Szabó Tamás 1992. december 20-án, a „Fayköd család” vadászházában biztosította az üzletembert arról, hogy jó reményei vannak a Nikex Rt.-re. Innen már Csak egy ugrás volt, hogy otthont teremtsenek Csoóriék médiumának.

Ami a továbbiakat illeti, Schamschula György miniszternek is vannak elképzelései. Mivel az MTV Szabadság téri épületére rátette a kezét a Magyar Hitel Bank, ezért egy előterjesztésben azt javasolja, hogy még egy székházat kellene építeni, s erre a MÁV által használt területek valamelyike lenne a legalkalmasabb. A beruházás mai árakon úgy húszmilliárdjába kerülne az új kabinetnek. Kérdés, belevág-e az új kormány a nagy vállalkozásba, nem szegik-e kedvét a Nikex-ügy miatt elúszott milliárdok.

Akárhogy is lesz, a mostaniak elmondhatják: „Miénk a ház, tietek a lekvár!” De kié a felelősség? Ennek megállapítása érdekében Török Ferenc már a legfőbb ügyészhez fordult…










































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon