Halmai Tamásnak, szeretettel
Van, amiben csak félig vagyok biztos.
Az emlékezés például ilyen,
az aranykort hogy lehet megtalálni
a szétszóratás elemeiben?
Talán, ha kicseréljük a fogalmat.
A szétszóratásban kevés a szándék.
A széttartásban több a tudatosság,
s a tudatosság minden határt átlép.
*
Ha fény esik rá, nem nézünk tükörbe,
el vagyunk csúszva, hogy érhetünk össze?
Széttartás van a tömbben és a korban,
széttartás a szavakban, mondatokban,
széttartás van az ágak közt, a fában,
széttartás az egyes, a többes számban.
Széttartás, szétírás van. Az idő
– akár egy eltévedt utcagyerek –
letért a körpályáról, s az időből
építkezünk mi, kancsal emberek.
Mert nincsen többé bizalmunk a kőben.
Széttartás, szétírás van, és aki
az Egyben hisz, az lehet, hogy erőtlen
a széttartást végleg bevallani.
A széttartás lemoshatatlan festék,
a remény
szakadás és véglegesség.
*
Van, amiben csak félig vagyok biztos,
a széttartás, az például ilyen,
hisz az aranykort meg lehet találni
az újraírás elemeiben.
A történet a nyolcadik napon
induljon, mivel az embereket
és fogalmaikat kell újraírni,
hogy megnyíljon egy újabb fejezet
a kódexekben.
Így régi világok
nyílnak ki, de meg egyik sem vakít.
Ez kell, hogy végre elkezdhessük hinni
az emlékezés (tükör)szavait.
Válasz Halmai Tamásnak júniusi számunkban megjelent, Előtt [2] című versére.
- Visszabeszélő [6]