Útvesztő
A Fővárosi Önkormányzat közlekedési ügyosztályának helyettes vezetője Sipos László úgy véli, szakmailag lehetetlen megindokolni az általa „közlekedési blődlinek” nevezett ideiglenes forgalomelterelés révén előállt helyzetet. Elmondása szerint a „kísérleti” útlezárásokat a kerület vezetése erőszakolta ki; a hosszú egyeztetések nyomán létrejött kompromisszumos megoldás a lányokat mustráló autósok „hagyományos köreit” kívánta megszakítani.
A koncepció kitervelői abban bíztak, hogy ha sikerül blokkolni az autósok bejáratott útvonalait, akkor megbéníthatják a prostitúciós forgalmat is. A kevésbé optimisták sejtették ugyan, hogy a lányok egyszerűen átsétálnak a szomszédos utcákba, de reménykedtek, hogy legalább „széthúzzák” a kialakult köröket. Sipos László szerint ez sikerült is: A prostituált negyed „hagyományos” tengelyének számító József utca éjszakai élete mit sem változott, viszont most már ott is vannak lányok, ahol korábban nem voltak. A Baross utca és a Horváth Mihály tér lüktetése a József utcáéval vetekszik, sőt, a tér lezárása miatt kerülőre kényszerített autósok átmenetileg a Práter utcai lakótelepet is „bevonták” az éjszakai vigalomba. A városházán megértéssel és kedvtelve olvasták a felbőszült lakók petícióját: azonnal intézkedtek, a téren helyreállt az eredeti forgalmi rend. A közlekedési ügyosztály, amely kezdettől meg volt győződve arról, hogy a prostitúció problémáját nem lehet közlekedésszervezési intézkedésekkel megoldani, reméli, hogy hamarosan véget vethetnek az egész „csacska kísérletnek”.
A józsefvárosi önkormányzat megalakulását követően tanácstalan volt. A lányok a körúttól távolabb húzódva rendezkedtek be – láthatóan tartósan. A József utca, Mátyás tér, Tavaszmező utca lakóinak életét egyre inkább pokollá tették a szűnni nem akaró éjszakai forgalmi dugók, a környékbeli lakások elcserélhetetlenné váltak, a lakásprivatizáció megfeneklett, hiszen a bérlők zöme még a jó minőségű lakásokat sem akarja megvásárolni. A „piros lámpás” övezet „természetes határait” csupán a szexipart ellenőrző csoportok megállapodásai húzták meg.
Elsőként a városrész részletes rendezési tervének készítői figyelmeztettek arra, hogy a megállíthatatlanul terjedő, rosszhírű negyed nem csupán turistacsalogató kedves színfolt, mint ahogyan sokan hiszik. A folyamat befagyaszthatja a középső Józsefváros ingatlanpiacát és megakadályozhatja a telkek, épületek vállalkozói értékesítését. Aki teheti, menekül a környékről: nemhogy felértékelődésről nem lehet szó, de a lerobbant, szegény kerületben veszélyes, mindeddig ismeretlen mértékű gettósodás kezdődhet.
A középső Józsefváros ma már nemzetközi forgalmat is vonz, a hazai és az ukrán csoportok között gyakoriak a verekedéssé fajuló konfliktusok. A lányoknak többé-kevésbé állandó standjaik „vannak”, „egzisztenciájukat” nemcsak a stricik, de a rendőrök is „vigyázzák”: nem egy közülük szolgálat után civilben kliensként tér vissza. A hatóság azokat zaklatja – például az „üzletet rontó” intézetis lányokat – akik nem ismerik, vagy nem fogadják el a játékszabályokat. Akinek sikerül gyökeret eresztenie, az bruttó nyolcvan-százezer forintot is megkereshet havonta. Az autós kliensek előre fizetnek, majd többnyire a Népligetet, vagy a Petőfi híd budai hídfőjét választják a vélhetően kevés örömöt nyújtó légyott lebonyolítására.
Elvágyódás
Az önkormányzat az Országgyűlés elnökéhez és a Belügyminisztériumhoz fordult segítségért. A kerület vezetőinek tanácstalanságára utal, hogy az esetleges „segítségről” messzemenően megoszlott a képviselők véleménye.
Többen Haraszti Miklós és Somogyi Tamás törvényjavaslatától várták a megoldást, amely törölni kívánta a szabálysértési kódexből az „üzletszerű kéjelgés” tényállását, és lehetővé kívánta tenni a legális keretek között folytatott prostitúció szabályozását. A Ház elnöke is arra utalt válaszában, hogy az önkormányzat felterjesztését az Országgyűlés illetékes bizottságához továbbította. A javaslat ellenzői viszont arra mutattak rá, hogy a tervezett lépés ellentétes az „emberkereskedést és mások prostitúciójának kihasználását” tiltó 1949-ben jóváhagyott New York-i Egyezménnyel, amelyet Magyarország is aláírt és becikkelyezett.
A Belügyminisztériumból érkezett válasz is törvény-előkészítésre utalt, az országos rendőrfőkapitány viszont arra biztatta az önkormányzatot, hogy helyi rendelettel igyekezzen gátat vetni az éjszakai életnek. A helyi politikusok körében teret nyert a „prohibíció” gondolata, azaz a választások közeledtével egyre több képviselő szerette volna alibi rendeletekkel bizonyítani, hogy rajtuk nem múlt…
A tavaly elfogadott józsefvárosi rendelet – a kabarészerzők és szatirikus lapok legnagyobb gyönyörűségére – tízezer forint bírsággal fenyegeti mindazokat, akik másokat leszólítanak, vagy akiknek felhívó öltözködése, magatartása alkalmas lehet arra, hogy mások vágyait felcsigázza. Az idei forgalomelterelést is hasonló megfontolásból kezdeményezte a testület. Tekintettel arra, hogy a forgalomszervezés a főváros hatásköre, az útlezárások követelése azzal a taktikai előnnyel is kecsegtetett, hogy általa sikerül „másokat” – a fővárost – is bevonni a probléma megoldásába. Bár az intézkedés a kurvanegyed további expanzióját eredményezte, a felelősséget mégiscsak sikerült megosztani, mondván, hogy a közlekedés blokkolása a fővárosi makacsság miatt nem volt elég radikális.
Kitelepítés – de hová?
A Népszigetre telepítendő dunai kupleráj gondolatát annak idején Demszky Gábor vetette fel. A főpolgármester politikai realitásérzékét dicséri, hogy azóta nem hozakodott elő ezzel a koncepcióval.
Józsefvárosban már csak a kerülethatárokon belül gondolhattak a lányok „áthelyezésére”. Lehetséges helyszínként felmerült a Népliget, a párizsi Bois de Boulogne mintájára, de a város egyik legnagyobb közparkjának tönkretételéért valószínűleg senki nem vállalná a felelősséget. A legátgondoltabb terv szerint az épülő és viszonylag gyéren lakott Hungária körút – a bécsi Gürtelhez hasonlóan – képes lenne ívben szétszórni az utcalányokat és klienseiket egyaránt. A várhatóan tényleg felértékelődő Hungária körúti telkekre anélkül építhetnének garniszállókat, hogy egyúttal nagy kiterjedésű lakóövezetet tennének tönkre. Kósza ötletként gondoltak a Józsefvárosi pályaudvar melletti elhagyatott Kőbányai útra, és a gondolatát is elhessegették annak, hogy a Kerepesi úti ügető elé költöztessék a lányokat.
Vigalmi negyed?
Csécsei Béla polgármester szerint eleve kudarcra ítélt minden olyan kísérlet, amely korlátozni, vagy kitelepíteni szeretné a prostitúciót. Úgy véli, el kell fogadni a kialakult helyzetet, informálisan ki kell jelölni néhány utcát – gondosan kikerülve az iskolákat és a közintézményeket – az ott élőknek pedig cserelakást kell felajánlani. Ha a kerület nem tud megszabadulni a terjeszkedő prostituált-negyedtől, akkor legalább igyekezzék hasznot húzni belőle. Ha a József utcából nem is lesz Amszterdam, azért megfelelő szabályozás esetén nem elképzelhetetlen, hogy a kijelölt utcák jövedelmező szexturizmust vonzhatnak. Mindennek csak jogszabályi kereteit kell megteremteni. A polgármester azt tervezi, hogy az új parlament megalakulását követően a képviselő-testület azonnal a törvényhozáshoz fordul, kérve a szükséges jogszabály-módosítást.
Peep-show a zöldségesüzletben
A „vigalmi negyed” koncepció látszólag a realitásokra épít, a kudarc mégis borítékolható – ha egyáltalán az önkormányzati választások előtt a kerület vezetése megkockáztatja a döntést. A burjánzó szexipar és a prostitúció csupán lenyomata annak a joggal balkanizálódásnak nevezhető folyamatnak, amely szétzilálta és lassan kormányozhatatlanná tette a várost. Az önkormányzatok huszonkétféle módon próbálnak megbirkózni metropolis léptékű problémáikkal, az építésügyi törvényesség a főváros és a kerületek érdekellentétének martalékává vált. A lakástörvény mit sem változtatott az önkormányzatok helyiségbérlőkkel szembeni kiszolgáltatottságán. A testületek a privatizáció és az évekig húzódó pereskedés között választhatnak, ha a bérlő hússzoros áron adja albérletbe üzlethelyiségét, módosítja tevékenységét, vagy éppen nem fizet bért.
A káoszba akadálytalanul nyomult be a busás hasznot hozó szexipar; senki sem hajlandó, vagy képes ésszerű korlátok közé szorítani. A szexboltok, peep-show-k ott ütik fel fejüket, ahol jónak látják, például iskolák, gyermekintézmények mellett. A József körúti Miami Show Center papíron ma is zöldségesüzlet, a bérlő nem tartotta szükségesnek zaklatni a polgármesteri hivatalt azzal, hogy közölje: albérletbe adta a helyiséget, az albérlő pedig nem paradicsomot árul. A prostitúció berendezkedett a józsefvárosi utcákon, az önkormányzat akkor sem tudna érvényt szerezni tragikomikus rendeleteinek, ha komolyan gondolná azokat. A forgalomkorlátozás ellen nemcsak a főváros berzenkedett; a rendőrség is vállát vonogatta, mondván képtelen betartatni a tilalmakat.
Az önkormányzat valószínűleg okosabban járna el, ha nem a jelenlegi helyzetet próbálná „vigalmi negyed” kialakításával rögzíteni, hanem inkább az új parlamentet ösztökélné a fővárosi törvény megváltoztatására.