Skip to main content

Az uborkát ezentúl ki kell egyenesíteni?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az EU-val kötött társulási egyezmény életbelépésével persze a mi számunkra is a közösség direktívái a mérvadóak. Az áruk – így a magyar exportáruk – szabad áramlásának egyik követelménye, hogy átvegyük az EU minőségbiztosítási rendszerét. Ennek megfelelően kell összhangba hoznunk jogrendszerünket, előírásainkat a közösségével. Ez ugyan önmagában még nem biztosítja, ám elősegítheti, hogy vállalataink a külföldi piacokon is versenyképes termékeket állítsanak elő.

ISO nélkül nincs EN!

Ami a jogrendszerünket illeti, a legfontosabb a szabályozott és szabályozatlan területek pontos elhatárolása. Az EU egy-egy termékre – ha ez szükséges – pontosan előír egyes követelményeket, ezek az úgynevezett direktívák. Ám ilyen „beavatkozás” a termelésbe csakis közérdekből történhet, vagyis ha az élet, az egészség, a vagyon, a környezet védelme megköveteli. Például villamossági termékeknél, biztonsági követelményeket írnak elő, egy televízió nem lobbanhat lángra. Arra viszont már nincs előírás, hogy milyen legyen a képfelbontása. A példából is látható, hogy a központi beavatkozás, azaz a jogi előírás a minőségre nem vonatkozhat. A piacgazdaságokban ugyanis a minőséget piaci kategóriának tekintik, amit a gyártó szabadon határozhat meg. A termék egyes fontosabb paramétereit viszont közölni kell a vevővel, mint például egy elektromos háztartási készülék zajszintjét, fajlagos áramfogyasztását. Nálunk ezzel szemben nincsen pontosan elhatárolva a jogilag szabályozott terület a nem szabályozottól. Ezért születhetett meg az oly sok vihart kiváltott „Kermi-rendelet”, mely az áruk határátlépését minőségi tanúsítványhoz köti, miközben nincs jogszabály arra, hogy mi a megfelelő minőség. A szerencsétlen importőr sokszor nem is tudja, hogy termékei milyen követelményeket kell, hogy kielégítsenek. Így hát nem egészen ok nélkül tiltakoztak a külföldi szállítók ez ellen a rendelet ellen.

EK-társult tagságunkból adódik, hogy gyárainkban – ahol ez még nem történt meg – sürgősen bevezessék a nemzetközi ISO-szabványoknak megfelelő minőségbiztosítási rendszert. Ehhez ugyan semmiféle jogszabályra nincs szükség, hiányában viszont nem tehető fel az árukra az EN-jel, amely tanúsítja, hogy az áru megfelel a Közös Piac direktíváiban megfogalmazott követelményeknek. Ezt a gyári minőségbiztosítás ellenőrzi, kötelező biztonsági előírások esetén külső, ezzel megbízott intézet is. E jel hiányában ugyanis a terméket nem lehet exportálni, nem azért, mert tiltják, hanem mert a vevő nem veszi meg.

A MEEI oké!

Az EN-jelhez többlépcsős rendszerrel lehet eljutni. A vevő akkor fogadja el, ha mind a gyártás, mind a termék minőségbiztosítását megszervezték. Ez a gyártó vállalat dolga, míg az ellenőrzéssel megbízott intézeté annak igazolása, hogy a gyártó rendszere működőképes. A rendszer önmagában még nem biztosít megfelelő minőséget, csak azt, hogy a gyártó képes ellenőrizni, figyelemmel kísérni termékei minőségalakulását. Magát a minőséget a vevővel kötött szerződésben határozzák meg, ez megállapodás tárgya. A gyártó az EN-jelet saját felelősségére tünteti fel. Ha a direktívák határoznak meg kötelező biztonsági követelményeket, úgy ezek ellenőrzését a vevő egy nemzetközileg elfogadott intézet igazolásához kötheti. Ilyen Brüsszelben is bejegyzett intézet nálunk például a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet (MEEI).

A rendszer működéséhez tehát többrétű intézményi rendszert kell létrehozni, ami részben állami feladat is:

– olyan akkreditáló intézményt, mely a vizsgáló intézetek alkalmasságát tanúsítja,

– olyan akkreditált intézeteket, melyek a gyárban bevezetett minőségbiztosítási rendszer sikeres és megbízható működését tanúsítják,

– olyan akkreditált intézeteket, melyek a termékek törvényben, direktívában meghatározott biztonsági követelményeit ellenőrzik.

Magyar vásárlónak magyar árut!

Mindehhez társul, hogy Magyarországon 1994. január 1-jétől hatályba lépett a termékfelelősségi törvény, mely a gyártót a termék hibája miatt bekövetkező anyagi és nem anyagi károk megtérítésére kötelezi. Ha ezek után valaki azt mondaná, hogy mindez jelen gazdasági helyzetünkben képtelenség, az téved. Ugyanis ezeknek a követelményeknek a többsége – legalábbis az exportban – már régóta érvényesül, különben nem tudnánk a fejlett országokba exportálni. Exportnál már régen felelősséget kellett vállalni a hibák okozta károkért, „csak” a belföldi vásárló volt kiszolgáltatott helyzetben. A régi „szocialista” gyakorlat, mikor is más minőséget gyártottak exportra és mást belföldre, semmivel sem volt igazolható, ezért csak örömmel üdvözölhetjük, ha a hazai piacra kerülő termékeknél ugyanazt a gyártói felelősséget követeljük meg, mint az exportra kerülőknél. Ezt különben az import liberalizálásával létrejött piaci verseny is elősegíti. Éppen ezért tűnik elhibázottnak – néhány kivételtől eltekintve –, ha a magyar ipart az import korlátozásával akarjuk megvédeni. Ez ugyan rövid távon néhány – nemritkán külföldi érdekeltségű – lobby érdekeit szolgálhatja, hosszú távon azonban nem érdeke az iparnak sem. Az állami beavatkozással elért iparvédelem a hazai fogyasztót hozza hátrányosabb helyzetbe, fenntartja a termelés és termékszerkezet korszerűtlenségét, rontja az exportlehetőségeket is. Ezzel szemben a külföldi konkurencia korszerűsítésre, és nem utolsósorban a termelési költségek csökkentésére (van mit!) kényszeríti a hazai gyárakat. A valódi iparvédelem hosszabb távon mindenképpen az, hogy a magyar ipart – a minőségbiztosításra kötelezve és az importversenyeknek is kitéve – hozzuk nemcsak külföldön, de a belső piacon is versenyképes helyzetbe. A vásárló ne azért vegyen magyar árut, mert nem kap mást, hanem azért, mert az olcsóbb és egyben korszerű is.
























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon