Ez itt egy régi-új könyv. Merthogy egyszer már megjelent 1970-ben. De hát az rég volt, és egy más világ. Most már inkább van fogalmunk mindarról, amiről akkoriban e könyvben olvashattunk. Most már a ráismerés öröme (vagy inkább keserűsége) is megadatik, már tudjuk, nem is olyan képtelenség a kandírozott mandarinzselészínű áramvonal, sőt.
Na de miről is tudósít a szerző? Amerikáról, amiről többet megtudhatunk (hírt, tényt, újságot) az ő írásaiból, mint az utóbbi tíz évben magyarra fordított amerikai regényekből együttesen. „Tom Wolfe híreiből (…), mint a jó irodalomból, akár lelkiismeret-furdalások közben is, önismeretet tanulunk. S a legszebb nyugvópont arra eszmélni, hogy részletsorolása amerikai költészet, akár Whitman és Sandburg végtelen leltárversei.
Tom Wolfe veszi észre, hogy a kamasz-félvilág divataiban, a bálványozott lemezlovasok dadogásában, a festett áramvonalban a funkció a forma. Viszont a státusküzdelem sem a funkció körül zajlik, és a felnőtt autógyárak Mondrian-négyszöge ugyanúgy funkciótól elszakított formakérdés, mint a kamaszok mandarinzselészínű áramvonala, a kis Alexander és Lady Bird a Modern Museum of Art megnyitóján nem beszélnek összefüggőbben, mint a marihuánát próbálgató Rugó-Bugó-Dugó.
Wolfe véleményét hiába kérdezzük. Félreáll a felvázolt kép elől. Nem oszt igazságot, csak tudósít.” (Bartos Tibor – aki a könyv fordítója is.)
- Rábeszélő [6]