Új Kondukátor, avagy pojáca?
„Elképzelhető, hogy Traian Basescu, Románia tavaly megválasztott elnöke olyan autoriter vezér, akinek van humorérzéke, sőt öniróniája? Aki nem veti a keresztet, nem szenteskedik, nem is fontoskodik? Aki szereti, sőt élvezi az életet? Világtörténelmi premier lenne!” – írtam úgy 9 hónapja. A leányzó fekvése azóta kissé megváltozott. Basescu öniróniája mindenestül oda, önkényesen lép fel, fontoskodik.
Már több mint 10 éve ő a román politika fenegyereke. Olyan lépéseket engedett meg magának, mint senki más. Bár ezek szerfölött veszélyes blöffnek tűntek, már-már politikai öngyilkosságnak, Basescu minden alkalommal győztesen került ki ebből a pókerjátszmából.
1994 körül, amikor megvádolták a román flotta „lenyúlásával”, lemondott parlamenti mandátumáról, mentelmi jogáról, és az ügyészség vizsgálatát siettette.1 Bármennyire is gyűlölte az ellentábor, a PDSR-esek2, bármire kész „hű ügyészeik” sem tudtak épkézláb vádiratot összehozni ellene. Pedig a flottaügy volt annyira bonyolult, amelyből egy „ügyes ügyész” bárkit bűnösnek, avagy ártatlannak „hozhatott volna ki” – a Párt parancsa szerint. Ehelyett Basescu népszerűsége pedig nőttön-nőtt.
Nem kímélte a bonyodalmaktól a CDR–PD–RMDSZ-koalíciót sem.3 A Ciorbea-kormányban4 Basescu szintén a közlekedésügyi tárcát vezette. Ebben a minőségben adott egyik sajtónyilatkozatában alig néhány hónap múltán kifejtette: a Parasztpárt semmit se ér, a miniszterelnököt pedig keresetlen modorban lesenkiházizta. Az eredmény: az ország 5 hétig gyakorlatilag lebénult! Ciorbea könyörgött, vonja már vissza nyilatkozatát, vagy mondjon le a miniszteri székről. Basescu hajthatatlan volt. Végeredmény: Ciorbeától megvonták a bizalmat, utóda Basescu barátja, Radu Vasile, a parasztpárt főtitkára lett, aki maradéktalanul osztotta nézeteit (lenézte saját pártját, illetve minisztereit). Anélkül hogy formalizálták volna, Basescu gyakorlatilag első miniszterelnök-helyettessé „avanzsált”.
Bukarest főpolgármesteri tisztségének kétszeres megnyerése (2000, 2004) hihetetlen bravúr volt. A köztársasági elnökség megnyerésében tán ő maga se reménykedett, ez is sikerült. Minden sikere sajátosan leplezetlen odamondogatáson, notóriussá vált szókimondásán alapszik, amivel igencsak egyedi szereplő a fanyelvű román politikai színtéren.
Legfanatikusabb csodálói sem állítják, hogy „jó polgármester” vagy hogy „jó közlekedésügyi miniszter” volt. Azzal mentik, hogy valójában sohasem volt szabad keze, támogatottsága, sem miniszterként, sem pedig polgármesterként. 2000-től mostanáig népszerűségének egyedüli alapja: ő támadta a legnyíltabban, legszókimondóbban a PSD-t, és különösen Adrian Nastasét.5 Sose ingadozik, sose hátrál meg, éppen ezért tud hatékony lenni. Nem tervez, nem elemez stratégiákat. Egyes-egyedül ösztönére hallgatva rögtönöz, a folytonos küzdelem az éltető ereje. Karizmája vitathatatlan. A tavalyi győzelemhez döntően hozzájárult bejelentése, hogy „átvállalja” a köztársaságielnök-jelölt szerepét Theodor Stolojantól. A 2004-es román parlamenti és elnökválasztás finisében a leköszönő kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alternatívájaként fellépő, a Demokrata Pártot (PD) és a Nemzeti Liberális Pártot (NLP) tömörítő D.A. Szövetség vezetői6 rájöttek, hogy elnökjelöltjük7, a liberális párt vezetője teljesen esélytelen a PSD-s Adrian Nastaséval szemben. Ekkor még Basescu győzelme sem látszott valószínűnek, de a csoda megtörtént. Az emlékezetes drámai bejelentés körülbelül 10%-kal növelte az ő és pártkoalíciója népszerűségét. Basescu előbb kitért a PSD Stolojan-ellenes durva támadásaira, utána elcsukló hangon bejelentette, hogy kénytelen átvállalni a szerepet a súlyosan beteg liberális politikustól. Majd hirtelen elfordult, mint aki szégyelli könnyeit. Végül – egyenes adásban! – olyan „spontán” zokogásban tört ki, amely egy profi színésznek is becsületére vált volna. A lakosság 99%-a számára nyilvánvaló volt, Stolojan súlyos, menthetetlen beteg, életét megrövidítette a PSD rágalomkampánya. Bevallom, én magam is elhittem. Aztán Stolojan eltűnt, úgyszintén a betegsége, vagy legalábbis utóbbi a titok homályába veszett. A választások után Stolojan elnöki tanácsos lett. Nemrég pedig Basescu azért lobbizott, hogy a jelenlegi liberális miniszterelnököt, Calin Popescu Tariceanut mind a kormány, mind pedig a párt éléről menesszék. A „súlyos beteg” Stolojan bejelentette: hajlandó mindkét tisztséget átvállalni.
Basescu humorának ízlésessége vitatható, de még ebből is sikerült tőkét kovácsolnia. Példa, találomra: „Nastase miniszterelnök úr nem a fejével gondolkodik, hanem a nemi szervével, azaz a seggével.” Elegáns célzás a Nastase homoszexuális múltjával kapcsolatos pletykákra. Amikor Brigitte Bardot felkérte, legyen kíméletesebb a bukaresti kóbor kutyákkal, így válaszolt: „Engem Bukarest lakói választottak meg, amikor a kutyáknak is szavazati joguk lesz, kímélni fogom őket.” És sértődötten visszaküldte Brigitte Bardot adományát, egy csomó Lajos- (vagy Napóleon-) aranyat. Helyesebben: a szó szoros értelmében odadobta a francia nagykövetnek, személyesen, egyenes adásban, tv-közvetítésben.
Ha Basescu szövegeit, tevékenységét vizsgálódás alá vesszük, mindinkább nyilvánvaló, hogy nem intézményekben, intézmények reformjában, törvényekben, törvények módosításában gondolkodik. Csakis személyekben bízik, illetve nem bízik. Elsősorban saját magában. Paternalista. „Megüzenem a rendőrség felső karának, döntsenek, a maffiát támogatják továbbra is, vagy hajlandóak lesznek tisztességesen dolgozni! Amennyiben 6 hónap alatt kiderül, hogy a helyzet nem javult gyökeresen, minden tábornokot, őrnagyot nyugdíjaztatunk, jöjjenek a fiatalok” – nyilatkozta pökhendien. Majd: „Én leszek a garancia a korrupcióellenes küzdelem sikerére. Megüzenem minden egyes rendőrnek, ügyésznek, bírónak, abban a pillanatban, ha politikusok befolyását észlelik, legyen az hatalmi vagy ellenzéki politikus, engem értesítsenek, és azonnal közbelépek. Megvédem őket, ne féljenek a fenyegetéstől. Küzdjenek bátran a korrupció ellen.” A rendőri vezetők persze maradtak, a Nagy Korrupcióellenes Háború bizonyítottan teljes csőd, de Basescu most épp mással van elfoglalva. Saját miniszterelnökét próbálja megbuktatni, előrehozott választásokat kierőszakolni. A korrupció immáron nem érdekli.
Kedvencek
Egy autoriter vezető esetében kulcskérdés, kikre hallgat, kikben bízik, illetve kikre támaszkodik. Basescu káderpolitikája, rövid, esetleg középtávon hasznos személyi hatalma megerősítésében, hosszabb távon a teljes bukáshoz fog vezetni. Mielőtt személyekről esne szó, említsük az intézményeket. Erősen és gyakran bírálta és bírálja az ellenzéket, általában a politikai osztályt, a kormányt, a rendőrséget, ügyészséget, bíróságot – és még folytathatnám. Egyedül a titkosszolgálatokat kímélte. Egy ideig. Utána nyíltan, mind nyíltabban kezdte dicsérni. Pár hónap alatt kiderült, ez az egyetlen intézmény, amellyel teljesen elégedett. Se belső reformra, se vezetők lecserélésére nincs szükség. Minden rendben. Márciusban kemény támadást intézett a sajtó ellen, rendszeres dezinformálással vádolva az újságokat. Romániában közhelynek számít, hogy a sajtó szabadabb, becsületesebb része és a titkosszolgálatok 15 éve ellenfelek. A titkosszolgálatok számára 1989 decembere óta a szabad sajtó, a civil társadalom az első számú ellenség. Mindezen meglepődtünk, bár rég tudhattuk volna. Hiszen 1997 elején Basescu kijelentette: „A volt szekusoknál sokkal veszélyesebb jelenség napjainkban a Polgári Szövetség befurakodása a titkosszolgálatokba és más felelős pozíciókba. A Polgári Szövetség nemzetellenes erő.”8
Lássunk két afféle „demokratikus szekust”, PD-vezetőket. Silvian Ionescu. Kevesen ismerik, pedig ha nem történt volna semmi 1989 decemberében, jelenleg nagy valószínűséggel ő lenne a Securitate főnöke. Silvian, 1989 előtt a nyugat-európai frankofon országokban működő kémszolgálat vezetője volt. Komoly karrier elé nézett. Aristotel Stamatoiu tábornok keresztfia, kedvence. Stamatoiu, a „Keresztapa”, december 22-e reggelén azzal bízta meg Silvian Ionescut, hogy változzon forradalmárrá. A parancs, az parancs, így lett hát Ionescu az FSN alapító tagjainak egyike, szervezéssel megbízott főtitkára. Ionescu sokkal diszkrétebb volt a többi politikusnál. Nevére se figyeltünk fel, tv-ben se láttuk. Később a PD szervező főtitkára. 2005 januárjától Bukarest prefektusa. Ekkor már felfigyel rá a civil társadalom is, a tiltakozások miatt leváltották. Áprilisban „visszacsempészték” – a környezetvédelmi gárda komisszárja lett (elődje szintén Securitate-tiszt, azzal a különbséggel, hogy nem PD-s, hanem PSD-s színekben). Környezetvédelmi kérdésekben (teszem azt a verespataki aranybánya ügyében!) fontos, hogy kiváló szakembereké legyen a döntő szó. És kik lehetnek megbízhatóbb szakemberek, mint a régi szekusok? Komolyra fordítva, az említett aranybánya esetében például dollárszázmilliókról szól a döntés.
Mihai Darie esete hasonló: szintén Securitate-tiszt, szintén „forradalmár”, ugyancsak december 22-e reggelén kapta e küldetést parancsba. Az FSN-en belül szintén szervezési problémákkal foglalkozik (a szekusok imádnak szervezni!), később ugyancsak PD-s „szervező”, Petre Roman „személyes tanácsosa”, utána Basescunak „személyes tanácsosa”, jelenleg Nastase személyi titkárságán „szervez”.
Timofte, „a kedvenc” titkosszolgálati főnök
Basescu bizalma iránta meglepő, hiszen Timofte ősrégi PSD-s, Iliescu bizalmi embere volt. A titkosszolgálati főnök közelmúltjában ráadásul túl sok volt a kínos, kompromittáló elem, de ahelyett hogy Basescu leváltotta volna, teljes bizalmát fejezte ki iránta, újra és újra. Timofte 2001. szeptember 11-e után kijelentette, vizsgálatot folytatnak olyan személyek ellen, akik részt vettek a terrorcselekmény eltervezésében. 2001 novemberében úgy érzi, ameddig nem talál arab terroristákat, addig a magyarok ellen uszít, jobb híján. Ebben különben profi. Gyászos hangon jelenti be: „A székely megyékben a román állam autoritása megszűnt.” Két évvel később büszkén jelenti az első arab terrorista letartóztatását. Másnap visszakozik, bocsánatot kér a szerencsétlen egyiptomitól, akit valakivel összetévesztettek.
2004 szeptemberében jelenik meg Timofte hírhedt doktori tézise, afféle titkosszolgálati tankönyv, az obskúrus nacionalista konspirációelméletek csúcsa. „Gorbacsov és Kohl 1990-ben eldöntötték, 15 éven belül Magyarországnak engedélyezni kell, hogy visszaszerezze minden területét, amelyet Trianon miatt vesztett el. Németország gazdaságilag támogatni fogja Magyarországot, hogy az életszínvonal emelése megkönnyítse Magyarország és Szlovákia egyesülését. A Szovjetunió támogatni fogja, hogy Ukrajna visszaadja Kárpátalját Magyarországnak.”
Kulcskifejezés a „15 éven belül”. Azaz 2005 elejére tervezte a nacionalista hisztéria kirobbanását, akkorra került volna Erdély végveszélybe. Timofte tehát nem csupán rögtönzött hisztérikus magyarellenes kijelentéseket tesz, előre megtervezett kampányt is megideologizált. Sok régi szekus nyugdíjba vonult (vagy átment privátba), sok a fiatal káder. De ezekről is egyöntetűen az a vélemény, hála az efféle tankönyveknek és a titkosszolgálatok káderpolitikájának, hogy ugyanolyan sötét agyú nacionalisták, Nyugat-gyűlölők, mint a 70-es, 80-as évek öreg szekusai.
A Gusa-epizód
Racionálisan felfoghatatlan Cozmin Gusa befogadása a párt vezetőségébe. Mi oka lehetett, ilyen köpönyegforgató alakban megbízni? 1996-ban, a választási kampányban Gusa újságíróként pamfleteket írt Iliescu és pártja ellen. 2001-ben aztán váratlanul belépett a sokat szapult pártba (véletlenül ugyanaznap pártfőtitkár is lett!), és elkezdte ismételgetni régi cikkeit. „Csupán” néhány szót cserélt ki: Iliescu helyett Basescu, PDSR helyett PD. Ritka publicisztikai bravúr. Olyat már láttunk, hogy valaki megváltoztatja nézeteit, de olyat soha, hogy régi pamfletjeit közli szinte szó szerint újra, csak a szereplőket cseréli föl.
Gusának PSD-főtitkárként Basescu és pártja támadása volt a fő „pártfeladata”. Értelmi szintjét, „ügyességét” jellemzi a legismertebb PD-ellenes akciója: Laura Andresan „bevetése” a PD ellen. Az újságírónőt – későbbi pornósztárt – szexuális zaklatás áldozataként szerepeltette szenzációhajhász tévékben, ahol a hölgy kiborulva mesélte, hogyan éltek vissza a különböző PD-s politikusok a konzumhölgy „ártatlanságával”. Megható volt, de a nevetségességig hiteltelen. Gusának ugyanis az a szerencsétlen ötlete támadt, hogy amatőr filmfelvétellel bizonyítja a szexuális zaklatást. A felvételen Laura látható egy vendéglőben két PD-s társaságában. Előbb diszkréten kacérkodik, majd a két férfit kezdi matatni. Addig matat, amíg azok elkezdik végre zaklatni. Elképzelhető a hatás. Basescu és pártja népszerűségét semmivel sem csökkentette, sőt.
2002-ben Gusa meglepetésszerűen lemond tisztségéről és PSD-tagságáról. Egy évvel később Basescu – aki korábban vérre menő csatákat vívott vele a legválogatottabb sértéseket vágva a fejéhez – úgy dönt, hogy Gusát befogadja saját pártjába, és pártfőtitkárnak nevezte ki. Gusa ismét szereplőket cserél, és a PD újdonsült főtitkáraként folytatja ugyanazt a lejárató kampányt – ugyanazok a vádak, ugyanazok az érvek, klisék. Aztán hirtelen, a választási győzelem után, megunja, elkezdi újra Basescut szapulni. Kénytelenek kitenni szűrét a pártból. Ritka teljesítmény: mindkét pártban pontosan 13 hónapot töltött, és mindkét pártban szimultán kapta a párttagsági könyvet a főtitkári tisztséggel.
Basescu szőkéi
2000 óta úgy véltem, a PD félhalott. Basescu győzelme keltette életre. A PD a Nemzeti Megmentési Front (FSN) kettészakadása, a párton belüli Iliescu-ellenes lázadás következtében született meg. A főrebellis Petre Roman volt, akinek vitathatatlan (és egyetlen) érdeme, hogy volt „Csapata”. Ez a FSN fiatalabb, műveltebb rétegéből került ki. Volt egyéniségük, színük, szaguk, karrieristák voltak, de saját ambícióikkal, elképzelésekkel (szöges ellentétben Iliescu híveivel). E csapathoz tartozott Adrian Severin. Elfogadták Roman vezető szerepét, de megőrizték személyiségüket. Roman bukása elkerülhetetlen volt. Az utód, Basescu, addig afféle „mitugrászként” volt nyilvántartva. Megválasztását követően masszív tisztogatásba kezdett, amely elsősorban éppen a PD személyiségeit, a „krémet” érintette. Ha ezek az emberek bent maradtak volna a pártban, esélye sem lett volna a teljhatalomra. A baj ezek helyettesítésekor kezdődött. A PD „elitpárt” volt, amelyet a „Csapat” vezetett. A másod-, harmadvonalbeli pártaktivisták azonban „minőségileg” gyengébb kategóriába tartoztak, az átlag PSD-seknél is faragatlanabbak és műveletlenebbek. Basescu tudatosan erősítette a kontraszelekciót, de az eredmény, még Basescu érdekei szempontjából is, kétes. Azokkal, akiket előretolt, nincs mit kezdeni. Kiszámíthatatlanok, megbízhatatlanak, bármikor elárulhatják őt. Akik hűek maradnak, azok is árthatnak tudatlanságuk, primitívségük miatt.
Basescu „szőkéi”: ez a fogalom honosodott meg a román médiában, amelyet Basescu új, bizalmi munkatársaira alkalmaznak. Néhány újgazdag nőszemélyről van szó. Basescu jobbkeze, Elena Udrea tavalyi hivatalosan bevallott jövedelme 1 millió euró feletti. Gazdagságukkal arányos műveletlenségük. Nem „szerényen” műveletlenek, hanem agresszíven, tudatosan. Gyűlölik, lenézik az értelmiséget, a szakértelmet. Büszkék tudatlanságukra. Ízléstelenek, manele-kedvelők (magyarul tán Lagzi Lajcsi lenne műfajilag), soha életükben eredeti folklórt nem hallottak, nem is kíváncsiak rá, szimfonikus zenét, könyveket ne is említsünk. Lenézik, semmibe veszik a kisembereket, a szegényeket. „Tökkelütött társaság, nem képesek feltalálni magukat, aztán meg mind siránkoznak.”
Cristina Parvulescu, a kormány integrációért felelős miniszterjelöltje, egy 29 éves szőkeség tanítónőként kezdte, utána elvégzett holmi gyanús „Keresztény Egyetemen” valami turisztikai menedzsment kurzust. A polgármesteri hivatalban volt pénzügyi ellenőr. A bizottsági meghallgatáson kiderült, nem hallott – többek közt – arról, hogy az Európai Tanács és Európai Bizottság között bármi különbség is lenne.
A másik „felfedezett” Lavinia Sandru, akit Basescu pártfőtitkári tisztségbe emelt. Kevés politikai tapasztalata volt, azelőtt a bukaresti cirkusz konferansziéjaként tevékenykedett. Két hónappal a választási győzelem után Gusával karöltve Lavinia is kilépett a PD-ból. Valami Basescu-ellenes fantompártot alakítottak. Nincsenek sokan, de mégiscsak jelzik, mennyire kontraproduktív a Basescu-féle kontraszelekció. Bár neki és csakis személyesen neki köszönhetik, hogy – teszem azt – cirkuszi bemondóból az ország egyik legfontosabb pártjának vezetőségébe kerültek, megbízhatatlanok.
Caragiale
Nyár közepén kezdtem érezni, hogy teljes csömöröm lett a politikától. Rájöttem, nem velem van a baj. Ekkor került kezembe Réz Pál remek megfogalmazása a Caragiale-darabokról, illetve a román mentalitásról, amely aktuálisabb, mint valaha. „A Caragiale-darabok egyik lényegi vonása, hogy a végén ugyanaz a helyzet van, mint az elején. Az elején van egy feszült szituáció, mindenki őrjöng, hazudik, csal, a végére viszont visszakerülnek oda, ahonnan kiindultak. Ezt a szereplők, illetve a román kultúra általában tudomásul veszi. Ez van az Elveszett levélben is: néhány szereplő menet közben kicserélődik, de a lényeg ugyanaz marad.”
Emlékezzünk csak az Emil Constantinescu-korszakra, 1996–2000: a mandátum vége siralmas volt, ott tartottunk, mint az elején, mi sem változott. De létezett szándék a lényegbeli változtatásra. Léteztek szereplők, akik befolyásolni akarták az ország sorsát, különböző irányba. E szereplőknek volt identitásuk, színük, szaguk, vállalták a nyilvánosság előtt nézeteiket. Egyesek a modernizálás hívei voltak, mások nem. Egyesek az integrálódást siettették, mások fékezni próbálták. Egyesek keményen küzdöttek a nacionalizmus ellen, mások nyíltan vállalták a magyargyűlöletet, avagy akár a vasgárdista nézeteket. Közismert volt a viszony a korrupcióhoz. Valerian Stanról, a kormány ellenőrző bizottságának vezetőjéről mindenki tudta, hogy fanatikus, senkivel sem hajlandó „elnéző” lenni pusztán politikai okokból. Kormánykoalíciós társak, miniszterek gyanús lakásvásárlási ügyeit ugyanolyan határozottan leplezte le, mint politikai ellenfelei korrupciós ügyeit. Mindenki tudta, ameddig Stan posztján marad, beindulhat a tisztogatás, leváltásával viszont vége a korrupció elleni küzdelemnek. Közismert volt az 1996–2000 utáni három miniszterelnök „portréja”. Tudni lehetett, Victor Ciorbea középszerű, de szorgalmas, tisztességes, kimondottan jó szándékú. Tudtuk, hogy Radu Vasile egy hólyag, Mugur Isarescu pedig jó technokrata, adminisztrátor, akit nem érdekelnek az ideológiai, politikai kérdések.
A 2005-ben kezdődő bohózatban egyetlen igazi szereplő létezik, aki a rendező is egyben: Traian Basescu! A többi szürke, színtelen, szagtalan, stílus, egyéniség nélküli statiszta, báb. Diszkrét forrásokból se nagyon lehet bármit megtudni a többi szereplő világnézetéről, szándékáról, ízléséről – de nem is érdemes. Hisz egyetlenegy sem akad a szereplők közt, akinek saját elképzelése, célja lenne. Lényegében mindenki elégedett a „rendszerrel”, csupán szerepcserére törekednek. Mármint „a PSD-s gazdagokat” lecserélni a „mi gazdagjainkra”. A PSD-sek pozícióira, jövedelemforrásaira vágynak, semmi több.
Megemlíteném az ellentét kedvéért Adrian Severin volt külügyminisztert. Erősen izgultunk 1996 telén, sikerül-e vagy sem külügyminiszteri kinevezése. Az akkori hatalom nacionalistább szárnya komolyan lobbizott ellene. Severin számára prioritás volt a jó viszony Magyarországgal, és ő volt tán máig az egyedüli román politikus, aki tényleg beismerte Románia szerepét a holokausztban. (Az összes többi, Emil Constantinescutól Iliescun át Basescuig, „odakacsint”: „Kénytelenek vagyunk úgy tenni, mintha, hiszen ezeknél van a pénz, hatalom, de persze, hogy tiszteljük a háborús bűnös Antonescut!”) És itt nem csupán népszerűségüket féltő taktikázásról van szó, tényleg nem tudják, fogalmuk sincs arról, mi is történt a 40-es években. Az 1997-ben kezdődő új külpolitika, a kolozsvári konzulátus megnyitása, a németek háború utáni kollektív büntetésének elítélése, a holokauszttal való szembenézés (próbálkozás, szándék), az integrálódás komolyan vétele szorosan kötődött Severin személyéhez. Emil Constantinescu elnök nem nagy lelkesedéssel, de elfogadta, eltűrte, Ciorbea miniszterelnök lelkesen fogadta – de a „szerző” Severin volt. Tudtuk, amikor megbukott, hogy ennek vége. Utóda Andrei Plesu ugyan sem nacionalista nem volt, sem magyarfaló, de a magyar–román kapcsolat harmadrangú volt számára, amit nyíltan kifejezésre is juttatott. Azóta viszont nincs semmi: sem vita, sem elvek, sem ideológiák, sem politika. Pedig tisztázandó problémák még akadnának. Pszeudo-témákról folyik az éles vita: „Legyenek vagy sem előrehozott választások?” Ezzel szórakoztatja magát és az országot Basescu elnök. Addig ismételgette ezt hatalommániájában, ameddig meggyőzte a politikai osztály nagy részét, sőt, már-már Tariceanu is beadta a derekát. Ekkor indult be a nagy árvíz, halottak, megsemmisült falvak, nem sorolom. A hatalom, jó pár nap késéssel értesült az árvíz létéről. Amerikában ügyetlenül és késve intézkedtek – Romániában viszont a szó szoros értelmében semmit sem tettek. Szóban sem. A populista (vagy populistának is rossz) Basescu csak alkalmat látott arra, hogy újra leleplezze a sajtót, amely torzít, hazudik. Felháborítónak vélte, hogy első oldalon, nagy betűs címekkel, fényképekkel szerepel a téma, amely csupán egy kisebbséget érint: „A lakosságnak csupán 1%-a maradt otthon nélkül, és csupán 0,1%-a fulladt vízbe – hogyan képesek ezért akkor így felfújni?” E napok tv-híradói döbbenetesek voltak: a legtöbb adó kettéosztotta a képernyőt, felében a fuldokló, haldokló, kétségbeesett emberek, másik felében a politikai osztály ugyanaznapi tevékenysége. Fecsegtek, szégyentelenül, az előrehozott választásokról. Két nappal később Iliescu volt az első, akinek eszébe jutott, hogy ez illetlenség vagy rosszabb.
El kell ismerni Basescu érdemét is e helyzetben: ő mentette meg a demokráciát! Az ellenzék kérte, vezessék be a szükségállapotot, hogy hatékonyabban induljon be a mentőakció. Basescu fedezte fel, mit is rejt e szándék! „A szükségállapot a katonai diktatúrával egyenlő. Az EU-integrálódásnak is vége, ha ebbe az irányba indulunk.”
Megértettük. Eddig ez senkinek se jutott eszébe. Nem emlékszünk olyan katonai diktatúrákra, amelyek árvíz, természeti csapás ürügyével kerültek hatalomra. De Basescu jobban tudja. Így mentette meg a Román Demokráciát. Jóval többen fulladtak vízbe, több falu semmisült meg, de megérte.
Basescu hatalomra kerülése óta egy dologgal foglalkozott rendíthetetlen kitartással: ez pedig a Tariceanu-kormány ellehetetlenítése. 2005 januárjában kijelentette, hogy már tavasszal ki kellene írni az előrehozott választásokat. Ezzel de facto „halálra ítélte” a kormányt. Tariceanu azonban váratlanul kemény diónak bizonyult. Bár elvben nincs elég hatalma, mégiscsak sikerült megakadályoznia az előrehozott választásokat. Kitartott, nem adta be lemondását. Basescu szeptember közepén dobta be alkotmánymódosító ötletét, szűnjön meg a szenátus, egykamarás legyen a parlament, a választási rendszert is módosítsák, és ne listás, hanem csak egyéni választókerületi rendszer legyen. Tariceanu válasza bombaként robbant: „Ha már alkotmánymódosításról van szó, hasznosabb, sürgősebb lenne az elnök szerepének tisztázása. Pillanatnyilag az elnök és miniszterelnök hasonló hatalommal rendelkezik. Vagy parlament által választott elnök legyen, akinek kisebb a hatalma, hatásköre, vagy erős elnök, aki a miniszterelnök »főnöke«, és kész.”
A PDS iránti gyűlölet
Basescu népszerű, de népszerűsége csakis a PSD iránti gyűlöleten alapul. Több hívével beszélgettem, igaziból semmi jót nem mondanak róla: mentegetik, mint a „szükséges rossz”-at. „Igaz, hogy bunkó, de csak ő üt keményen a PSD-seken. Igaz, hogy semmibe veszi a törvényeket, szabályokat, demokratikus szokásokat, de, sajnos, csak így lehet elseperni a PSD-seket.” Romániában hosszú ideje van egy erős, már-már mániákus PSD- és Iliescu-ellenes gyűlölet. Ez nem az 1950-es éveknek vagy az 1980-as évek „kommunistáinak” szól: Iliescu és társai mégiscsak szerveztek jó néhány bányászpogromot, magyarellenes pogromot az elmúlt 15 évben. Ezek friss bűnök. Akárcsak a privatizációt övező felmérhetetlen korrupció. A legsikeresebb és legelső magántévé tulajdonosa, Adrian Sarbu a tévét „ajándékba”, hálából kapta. 1990 nyarán ő volt a bányászhadjárat egyik fő szervezője. Ő lett az első médiacézár. Túlzás nélkül állítható: sokan gyilkosságokkal érdemelték ki, hogy az első dollármilliókhoz hozzájussanak. A PDS iránti utálatnak tehát van alapja. De: Basescu komolytalansága, inkonzekvenciája kezd nyilvánossá válni. Stílusáról, mely kezdetben öniróniának, groteszk humornak hangzott, lassan kiderül, hogy vegytiszta cinizmus. Érdemes idézni válaszát egy tv-interjúból, két héttel megválasztása után. A kérdés arra vonatkozott, nem veszélyes-e az EU-t arra kérni, tárgyalják újra azokat a fejezeteket, amelyek Basescu szerint hátrányosak az országnak. Ezt szajkózta ugyanis a kampányban. A válasz aranyos: „Szó sincs róla! Előnyösek, hátrányosak, kész. Érvényesek a megegyezések, kötelezőek. Betartjuk, megvalósítjuk. De hát uram, én ezt a tv-ben mondtam! Sose jutott eszembe hivatalosan kérni ilyesmit az EU-tól! Ezt csak a tv-ben mondtam, a kampányban!”
A túszügy
„Mi, románok, ’89 előtt gúnyt űztünk a kommunizmusból, utána kompromittáltuk a kapitalizmust, most pedig a terrorizmust” – mondta nemrégiben Mircea Dinescu. Három román újságírót, Marie-Jeanne Iont, Sorin Miscocit és Ovidiu Ohanesiant, valamint kísérőjüket, Mohamed Munaf amerikai üzletembert március 29-én rabolták el Bagdadban. Az ügybe Omar Hayssam szíriai üzletember, Munaf üzlettársa is belekeveredett, aki az elrablás bejelentését követően kijelentette, kapcsolatba léptek vele a terroristák, akik váltságdíjat követeltek a túszokért. Hayssamról hamarosan kiderült, üzleti érdekei szorosan kötik a PSD-hez, mi több, párttagsággal is rendelkezett. Nyilvánossá váltak kapcsolatai Marie-Jeanne apjával, Vasile Ion PSD-szenátorral. Hamarosan az Al-Dzsazíra videofelvételt közvetített, amelyen Marie-Jeanne cáfolta, hogy váltságdíjat követeltek volna. Hayssamot rövidesen vizsgálati fogságba helyezték. A négy túsz közel két hónapi fogság után szabadult ki. Traian Basescu bejelentése szerint az akció „százszázalékosan a román titkosszolgálatok műve”. A három román újságíró hazatért, kísérőjük, az amerikai állampolgár Mohamed Munaf nem jött velük, az amerikai hatóságok hallgatták ki. Az ügy hivatalos változata szerint Hayssam és Munaf bűnrészesek az emberrablásban.
Gyerekkorom óta faltam a detektívregényeket, kémtörténeteket, a román „túszdráma” azonban túltesz mindenen. Majdnem minden részletről tudom, hogy kitaláció, fogalmam sincs azonban a valóságról. Minden elképzelhető forgatókönyv legalább olyan abszurd, mint a Basescu által előadott hivatalos változat.
A túszrablást a közvélemény drámaian fogta fel. Az ügy nyilvánvalóan szoros összefüggésben van a korrupcióval, szervezett bűnözéssel, állam-maffiával, a titkosszolgálatok gyanús tevékenységével, és semmi köze a politikai-vallási alapú terrorizmushoz. Hayssam ügye nagyon fura. Állítólag szervezett egy bandát, elraboltatott három személyt, meggyilkolásukkal zsarolt. A közvélemény szemében az ügyet semmivel sem fogja banálisabbá tenni, ha esetleg kiderül, hogy „vicceltek”, és talán nem is voltak igazi veszélyben. Mert akárkiket is béreltek fel, ellenőrizhetetlen volt a helyzet. Akkor is, ha önrablás történt, akkor is, ha a szeku ellenőrizte.
Valaki elviszi a balhét. Vagy a PSD, „a maffiózó, terrorista, emberrabló gyilkos Hayssam pártja”, vagy pedig a mai hatalom, elsősorban Basescu, akik felfújták, részben szervezték a pszeudo-emberrablást, pusztán a PSD kompromittálása és a titkosszolgálatok megdicsőítése céljából. Vagy az elsekélyesedő Korrupcióellenes Háború helyettesítése céljából.
A legkompromittálóbb részlet Basescu és kedvenc titkosszolgálatai számára az, hogy nem előzték meg az emberrablást. 2004 novembere óta éjjel-nappal megfigyelés alatt tartották Hayssamot, minden beszélgetését rögzítették. Így derült fény maffiózó gazdasági tevékenységére, illetve az újságírórablás megszervezésére, amit szintén telefonon bonyolított le. Ki milyen szinten és miért döntött úgy, hogy „engedélyezik” vagy „elnézik” az előre bejelentett túszejtést? Csak annyit tudni, kinek volt kedvező ez: Basescunak, a jelenlegi hatalomnak.
Timofte SRI-vezér mellesleg igen „meggyőzően” tisztázta az ügyet: „Hayssam különleges telefont használ, ez valamivel drágább és nem lehet lehallgatni.” Hozzátehette volna: „Mivel a kémeknek, gengsztereknek mind ilyen telefonjuk van, ezért nem is fáradozunk velük. Csakis tisztességes emberek telefonjait hallgatjuk le. Erre költünk dollármilliókat.”
A túszok viszont újra és újra elszólják magukat, cáfolják a hivatalos változatot, amely szerint Bukarest semmit sem adott szabadon engedésükért cserébe (se pénzt, sem a csapatok visszavonásának ígéretét). Amint azt Traian Basescu bejelentette: az érdem elsősorban a román titkosszolgálatoké, másodsorban a romániai arab közösség vezetőié. De akkor vajon miért örültek úgy a túszejtők? A három újságíró ugyanis egyhangúlag erősítette, hogy a fogva tartók nagyon boldogok voltak, hogy végre megszabadulhattak tőlük. Még kis ajándékokat is osztogattak nekik.
Az elnök elsősorban a titkosszolgálatoknak, másodsorban a titkosszolgálatoknak, harmadsorban az idézett arab személyiségeknek köszönte meg a kiszabadítást. Miután megköszönte nekik, ez utóbbiak, akarva, akaratlanul elkezdték az elnök verzióját cáfolni. Mohamad Shamil, a Román–Iraki Baráti Liga elnöke semmit sem tudott a román titkosszolgálatok beavatkozásáról. Dr. Isam Rifai, a Romániai Arab Szövetség elnöke is aktívan részt vett a szabadulásban. „A túszok egy percig se voltak veszélyben!” – hangoztatta. Ez igen kínos, mármint a Hős Basescu és szekus barátai számára.
Dr. Mohammed Yassim, a Romániai Arab Unió alelnöke a történet kulcsfigurája, aki a többiekkel ellentétben hallgat, nem szerepel. Yassim mellesleg régi jó barátja Hayssamnak, régi kedves ismerőse Basescu elnöknek, személyes küldöttje volt Irakban, túszügyben. Tolmácsolt az iraki kihallgatásokon és az iraki rendőrök bukaresti munkalátogatásán. A túszügy kezdete előtt pár nappal „átvette” Hayssam vagyonát, ezt Basescu örömmel jelentette be („végre jó kezekbe került”). Két évvel ezelőtt „megoldotta” egyik iraki üzlettársa „hasonló problémáját”, mármint, hogy őt is elrabolták, diszkréten pénzt kértek tőle. A rablás és a tárgyalások szcenáriuma kísértetiesen hasonlított a mi esetünkre.
Az ügyben szinte csak homályos pont van. Biológiailag lehetetlen, hogy valakik 55 napon át nonstop sötétben voltak, és szabadulásuk után 24 órával semmi látási vagy mozgási problémájuk nem volt, virgoncan, könnyedén ugráltak le a repülőről. A terroristák szokatlan korrektségről tehettek tanúságot akkor is, amikor szépen megkérték a túszokat, nem engedélyeznék-e, hogy az ő videokamerájukkal készítsék a filmecskét az Al-Dzsazírának. Érdekes lenne az efféle terrorista portréját vázolni. Udvariasak, kölcsönkérik a videót. Kedvesek, gondosak, az elveszett ruhát megfelelően pótolják. Ugyanakkor szigorúak is, WC-re a férfiakat naponta csak egyszer engedik. A nőkkel kivételeznek, nem csupán azt tűrik, hogy naponta többször is WC-re menjenek, hanem – mint azt Ohanesian meséli – elviselik szeszélyeiket. „Marie-Jeanne sokat veszekedett a terroristákkal, mert rosszul készítették a videókat az Al-Dzsazírának. Hisztérikusan terrorizálta a terroristákat, meg se tudtak szólalni.”
Miért gátolta meg Basescu, hogy az amerikai hatóságok beszélhessenek a túszokkal? Miért érdeklődnek oly nagyon az amerikaiak Munaf személye iránt? Miért épp dr. Yassim volt az egyike a megajándékozottaknak, akinek múltja, karrierje kísértetiesen hasonlít Hayssaméra. Mintha e szappanoperának a forgatókönyvét profi titkosszolgálatiak írnák, de minden fejezetet más személy, szervezet! Méghozzá olyanok, akik nem olvasták az előző fejezeteket!
Jegyzetek
1 A jelenlegi román államfő 1991-ben még az 1989 decemberében alakult, akkor még „osztatlan” Nemzeti Megmentési Front (FSN) kormányának volt a közlekedésügyi minisztere. A FSN később kettéoszlik, az Iliescu, illetve Nastase, Geoana által vezetett PDSR, utólag PSD-re és a Petre Roman, később Basescu által vezetett PD-re, Demokrata Pártra.
2 A FSN-ből kivált Iliescu-szárny megalakította a Román Társadalmi Demokrácia Pártot, (PDSR), 1998-ban nevet cserélt, ezúttal Szociáldemokrata Pártra (PSD). A FSN pedig Demokrata Párt (PD) néven és az ellenzék soraiban folytatta pályafutását.
3 Az 1996-os parlamenti választásokat a demokratikus erőket tömörítő Román Demokratikus Konvenció (CDR) nyerte, amelynek a két vezető pártja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Parasztpárt (PNTCD) volt. A CDR az RMDSZ-szel és a Demokrata Párttal (PD) alakított kormányt.
4 Victor Ciorbea, a CDR–PD–RMDSZ-kormány első miniszterelnöke. Miután a koalíció megvonta tőle a bizalmat, Radu Vasilét kérte fel kormányalakításra.
5 Adrian Nastase a PSD elnöke és miniszterelnöke volt 2000–2004 közt. Jelenleg az ügyvezető elnöki tisztséget tölti be az ellenzékbe került párt élén.
6 A D.A. Szövetség a PD és a PNL alkotta választási szövetség, amely a 2004-es parlamenti választásokat követően az RMDSZ-szel és a Román Humanista Párttal (PUR) alakított kormányt.
7 Theodor Stolojan miniszterelnök 1991 októbere és 1992 novembere között, majd a Világbank szakértői gárdájában tevékenykedik. A 2000-es választásokon a PNL támogatásával független elnökjelölt. Ezt követően belép a pártba, ahol hamarosan elnökké választják.
8 A Polgári Szövetség 1990 végétől 1996-ig a legfontosabb ellenzéki, antikommunista civil társadalmi szervezet volt. Komoly szerepe volt az Iliescu-rendszer első, 1996-os bukásában. Kevesebb sikere volt a Securitate elleni küzdelemben, „hála” a politikai világ egységes álláspontjának e kérdésben. Konszenzus volt, van abban: „A szekusokra szükség van, hiszen pótolhatatlan szakemberek. A mi pártunk szekusainak a múltja sem kompromittált, csak a „hazát” szolgálták. A rossz szekusok, akik a diktatúrát támogatták, nem a „mi pártunkban” vannak, hanem riválisaink pártjaiban.”
- Játéktér [6]