1990 végén, 1991 elején láttunk neki utoljára a rádió megújításának. A kísérlet megbukott: modellünket a politika előbb gúzsba kötötte, majd kivégezte. Ezután másfél évünk elment a szakma létére törő dilettáns akarnokok elleni harccal.
Most jogunk nyílt újrakezdeni a tervezést. A körülmények rosszabbak mint valaha. De kötelesek vagyunk élni jogunkkal, különben más dönt rólunk, nélkülünk.
Annak idején a rádió működését terveztük. Immár nincs „a” rádió, lesznek kereskedelmi rádiók, és lesz közszolgálati.
Mi a közszolgálatiság? • Mindazon értékek megőrzése és közreadása, amelyekhez a hallgató másunnan (a kereskedelmi rádiókból) nem juthat hozzá. Igaz, csak megfoghatatlan.
Lássuk, mihez juthat a hallgató a kereskedelmi rádiók révén.
Valódi kereskedelmi rádiókra gondolunk. Nem olyanokra, amelyek a jelenlegi Magyar Rádió infrastruktúráját használván kényelmi és nem versenyhelyzetben vannak. (De a Calypso és a Danubius létrejötte és működése ellen más, pl. erkölcsi kifogásaink is lehetnek.) A használható médiatörvénynek egyik első dolga, hogy a közszolgálati és a kereskedelmi rádiót földrajzilag is elkülönítse. (Többek között ez is rákfenéje volna a Petőfi egyesek által tervezett privatizációjának.) A valódi kereskedelmi rádió magántőkéből gründoltatik, majd hirdetőket toboroz, nagy hallgatottságú, azaz nagy reklámvonzatú műsorokat készít, s ezekkel párhuzamosan sugározza hirdetéseit. Hallgatottsági adatait a hirdetők árgus szemmel figyelik, ha a többi kereskedelmi adóval vívott versenyben lemarad, elállnak mellőle.
Hogyan versengenek számos precedens szerint a kereskedelmi rádiók? Minőségi hangzásra (fölvételek + adás) törekszenek, a legújabb divat szerinti zenét sugározzák, a legnépszerűbb műsorvezetőket alkalmazzák.
Milyen értékeket juttathatnak el így a hallgatóhoz? Ne legyünk se korlátoltak, se nagyképűek. Nemcsak az örökös slágerlistának, talk-show-nak, phone-in-nek van reklámvonzata. Talán még nagyobb is lehet a percre kész pénzügyi híreké, az izgalmas politikai vitáké, a szenzációs riportoké. (Egyébként bizonyos értéket a java talk-show, phone-in, slágerlista is hordozhat.)
Egy biztos: a komolyzene és az irodalom reklámvonzata aszimptotikusan közelít a nullához. Komolyzenei és irodalmi-drámai értékeket csak a közszolgálati rádió juttathat el a hallgatóhoz, s a műhelyeket, melyek ezen értékeket létrehozzák, csak a közszolgálati rádió működtetheti.
Ugyanezeket az értékeket fenyegetné legsúlyosabban a Petőfi esetleges privatizációja. Az új tulajdonos nyilván nem kívánná a jelenlegi Petőfi teljes személyi és műsorállományát megvenni. A maradék a két közszolgálati adó közül a Kossuthon keresne és találna helyet magának, s a komolyzenét és az irodalmat-drámát szükségképpen a Bartókra szorítaná.
A Petőfi jelenlegi (és múltbeli) profilja persze aligha védhető a közszolgálatiság érveivel. Fölösleges is védeni. Ideális esetben a közszolgálati Petőfi francia típusú kulturális adó lenne, a Bartók komolyzenei (a művek mellett az ilyen témájú magazinokat, vitákat stb. is vállalná), s a Kossuth lenne az információs adó.
A közszolgálati rádió szervezeti fölépítését e modellnek megfelelően képzeljük el.
A jelenlegi szervezet • „A jelenlegi feudális érdekérvényesítési rendszer arra épül, hogy az egyes feudumok – osztályok, főosztályok, igazgatóságok – a lehető legnagyobb hatalmat összpontosítsák kezükben a központtal, de még inkább egymással szemben… A jelenlegi szervezet nem szűri ki a gyönge, színvonaltalan, de még az adhatatlan műsort sem, hisz mindenkinek az az érdeke, hogy minél több műsorperce legyen, és azt ki is töltse.” Ezt Magos György írta 1991 elején. Változatlanul érvényes.
Tegyük hozzá: a jelenlegi szervezet nemcsak minőségellenes, hanem pazarló is. Esze ágában sincs takarékoskodni, sem a közpénzzel, melyet idegen, szabadon rabolható tulajdonnak tekint, sem a létszámmal, mely szemlélete szerint a feudum hatalmának egyik záloga.
Hasonlóan feudális (azaz jellegzetesen Kádár-kori) az intendánsok főhatalma alá szervezett „kis rádiók” modellje, hisz ellenőrizhetetlen túlhatalmat ad egy-egy ember kezébe, és csak a pazarlásban érdekelt, a minőségben nem. Ráadásul, mivel felaprózza a műsorkészítő műhelyeket, a koordinátorok számát is fölösen szaporítja.
Az új szerkezet • Az új, közszolgálati rádióban a minőségelvet és a takarékosságot a viszonylag „gyönge” intendánsokkal együttműködő, erős műhelyek érvényesíthetnék legjobban.
Az intendánsok kis apparátussal (maximum tíz fő) dolgoznának. Az adó műsorszerkezetéért, stílusáért, működéséért felelnének. A műhelyek kínálatából átvennék és „hasznosként” jóváírnák a megfelelő minőségű műsorokat. (Az át nem vett műsort a műhely kénytelen lenne selejtbe leírni.) A műhelyekénél jóval kevesebb pénzük lenne, de bizonyos mennyiségű műsort kezdeményezhetnének, sőt, csináltathatnának belőle.
A közszolgálati rádió minden műsorkészítője a műhelyek valamelyikéhez (irodalmi-drámai, zenei, újságírói) tartozna. A műhelyek jelentős költségvetéssel működnének. Kevés (három-hat), jól körülírt funkciójú vezetőjük lenne, és viszonylag sok (húsz-negyven), az eddiginél nagyobb jogokkal és felelősséggel felruházott munkatársuk. Az osztály-, rovat- és csoporthierarchia megszűnne.
Távlati tervként fontolóra vehető, hogy a stúdiókat a műhelyek kapják meg, s a technikusok a műhelyek munkatársaként dolgozzanak tovább.
A műhelyek fizetnének az általuk igénybe vett szolgáltatásokért. Súlyos minőségi kifogás esetén a fizetést jogukban állna megtagadni. Minden központi apparátust a minimumra kell csökkenteni. A műsorigazgatóságot például az intendatúráknál is kisebbre, szerkesztőségméretűre. A közszolgálati rádiónak a műsora legyen izgalmas, műsorstruktúrája legyen oly unalmas, hogy az egyszerűbb számítógép is percek alatt alkalmazni tudja.
Az elképzelés akkor is használható, ha a közszolgálati rádió nem intendánsi, hanem alelnöki rendszer szerint épül föl.*
Mielőtt azonban rátérnénk az irodalmi-drámai műhellyel kapcsolatos elképzeléseink kifejtésére, kapjunk észbe. Az irodalmi-drámai műhely nem szükségképpen része a rádiónak. Az Amerikai Egyesült Államokban például nem az. És már nálunk is fölmerült, hogy ne legyen.
Radio-dramatis apologia • Amennyiben a szabadpiac szabálya csakugyan az, hogy „aki hülye, haljon meg”, a hangjáték (és az igényes adaptáció) meghal. Nyilván azért, mert hülye.
Mire jó hát akkor ez a hülye?
Irodalmi-drámai műveket szolgáltat a színházba-könyvesboltba nehezen eljutó vagy onnan kiszorult, a tévé által több mint hiányosan ellátott, de efféle művek iránt érdeklődő közönségnek. (A depriváltak színháza-könyvesboltja? Akár.)
Műhelye csapatnyi írónak, fordítónak, rendezőnek, színésznek, akik itt egy sajátos mesterséget művelvén, életben tartják, netán gyarapítják e mesterség tudásanyagát.
Az amerikai típusú rádiózás hívei többek között azért tartják kinyírni való hülyének a hangjátékot, mert „nem kell senkinek” és mert „drága”.
Hogy drága a hangjáték? Sokkal többe kellene kerülnie, ha nem áltatnánk magunkat hazug fikciókkal, és tisztességesen megfizetnénk íróinkat, fordítóinkat, színészeinket. Egyszer. És még úgy is potom olcsó lenne.
Akik a hangjátékot drágállják, rendszerint a beszélgetős műsorokra gondolnak: négy okos ember beül a legkisebb stúdióba, élő egyenes adásban 53 percet beszélget, ideális Kossuth-műsor, összköltsége 100 ezer forint. Azért van drágább beszélt műsor is, ugye tudjuk?
A hangjáték jól raktározható, korlátlanul ismételhető, évtizedek múlva is érdekes, értékes. És az irodalmi-drámai műalkotás minden lehetséges megnyilvánulási formája közt a legolcsóbb. (53 perc 100-200 ezer forintba kerül.)
A műhely • Úgyhogy: legyen csak hangjáték és adaptáció a közszolgálati rádióban. És az irodalmi-drámai műhelyben készüljön mind.
Elképzelésünk szerint a műhely fogjon egybe minden irodalmi-drámai műsorkészítőt: szerkesztőt, dramaturgot, rendezőt, zenei munkatársat. A színészegyeztető is a műhely része legyen. Irodalmi-drámai műsor a műhelyen kívül ne készüljön. (A kis dugesz-dramaturgia a minőséghiányos buli melegágya.) Az intendánsok által kezdeményezett-csináltatott irodalmi-drámai műsorok is a műhely keretei között készüljenek.
Célszerűnek látszik a rádió minden dokumentumjáték- és feature-készítőjét a műhelyben egyesíteni. (A nem drámai értékű dokumentumműsorok, összeállítások az újságírói műhely(ek)nél maradnának!) Távlati terv lehet a közszolgálati rádió önálló dokumentumműhelyének létrehozása.
A műhely – előzetes tervegyeztetés alapján – kínálja műsorait az intendánsoknak. A műhelynek létérdeke, hogy a rossz minőségű műsort kézirat-stádiumban kiszűrje és selejtesítse. A műhelyt három ember vezetné. Saját műsorra, mellékjövedelemre vajmi kevés lehetőségük nyílna, ezért kiemelt fizetés illetné meg őket. A vezető a vitás szövegkönyvek és produkciók ügyében a végső fórum. A főrendező véleményezi a vitás szövegkönyveket, elfogadja (vagy selejtesíti) a produkciókat. A főszerkesztő elfogadja (vagy selejtesíti) a szövegkönyveket.**
Lenne továbbá egy főszervező, aki az adminisztrációt vezeti, és összefogja a pénzügyeket. A színészegyeztető és a zenei munkatársak élén csoportvezető állna.
A műsorkészítő munkatársak az eddig megszokottnál nagyobb jogokat és kötelességeket kapnának. Sokkal nagyobb lenne szerepük a tervezésben és az elfogadásban. Selejtes műsoraikért bizonyos (bár korlátozott) anyagi felelősséget is viselnének.
A műhely évente köteles értékelni önnön teljesítményét. A munkatársak legjobb műsorainak versenyére a nemzetközi fesztiválok (Prix Italia, Prix Futura etc.) kellő alkalmat nyújtanak, de évente kiírhatná a műhely a Puskás Károly-díjat is.
Minden nyilatkozó leszögezi, hogy a közszolgálati rádiónak az eddiginél takarékosabbnak kell lennie. (A Petőfi privatizációját – bármekkora tévedés is – e probléma megoldásának szánják.) Takarékosabban kell bánni a pénzzel, mondják, következésképp csökkenteni kell az intézmény létszámát.
Mindez csak a médiatörvény s a rádió (akár holnap megkezdhető) tüzetes gazdasági-működési vizsgálata alapján képzelhető el.
Közhírré kell tenni azt a kevéssé ismert tényt is, hogy a rádió a legtöbb pénzt az elavult adóhálózatra (s a mögötte rejlő ásatag szemléletre) pazarolja.
Alapelvek • Ettől függetlenül mindnyájan sejtjük, hogy a rádió jelenlegi szervezete úgy működik, akár az elhízott, vízkóros emberi test. Egymásra mutogatás helyett néhány munkaszervezeti (bizonyos értelemben erkölcsi) alapelvet kellene kidolgoznunk, és kötelezővé tennünk.
1. A követelmény elve. Akárhányan buktak is belé, a közszolgálati rádió minden munkatársának tegye föl a kérdést: „Mennyit dolgozol a havi fix fizetésedért, barátom?” Minden műhely dolgozza ki – nyilvános vita nyomán – műsorkészítő munkatársainak éves normáját. Aki e normát nem teljesíti, essék el a mellékmunkától, az évi fizetésemeléstől, súlyos esetben távozzék. (A normát a műhely vezetése által elfogadott műsorok teljesítik. Az intendatúrák által visszaadott – pl. kísérleti – műsort a műhely nem köteles automatikusan levonni a munkatárs teljesítményéből.)
A műhelyeken belül minden norma legyen nyilvános. A Közalkalmazotti Tanács alakítson bizottságot, mely a műhelyek normáit összeveti, s az anomáliákat korrigálja. Nem az kell, hogy egymás fizetési borítékjában turkáljunk. De a rádió 50 legjobb keresőjének szigorúan bizalmas listája éppoly undorító eszme. Aki a normáját teljesíti, annyi mellékmunkát vállalhasson, amennyit jónak lát – és amennyit színvonalasan el tud végezni.
2. A minőség elve. Ha nem számolunk le azzal a szemlélettel, hogy „majd elmegy a többi (szar) közt”, végünk. Nem igaz, hogy a jó műsort nem lehet megkülönböztetni a rossztól: a szakmai hiba szinte sublerral mérhető, titka csak a remekműnek van.
A minőség elve oly módon függ össze a követelmény elvével, hogy a minőséghiányos műsor nem teljesíti a mennyiségi normát sem.
E két elv működésének eredményeképp a fölösleges (munkakerülő illetve tehetségtelen) munkaerő néhány év alatt kipotyog a közszolgálati rádióból.
Ha képtelenek vagyunk kigázolni a régi dagonyából, egyszerűen megszűnünk.
* Az intendánsi rendszer inkább élezné, az alelnöki inkább elkenné a konfliktusokat.
** E három poszton a tehetetlenségi erő által automatice kínált megoldást nem tekinthetem eszményinek. Még optimálisnak sem.
Hivatkozott cikkek
- Vita [7]