Skip to main content

Az új közszolgálati rádió és az irodalmi-drámai műhely

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1990 végén, 1991 elején láttunk neki utoljára a rádió megújításának. A kísérlet megbukott: modellünket a politika előbb gúzsba kötötte, majd kivégezte. Ezután másfél évünk elment a szakma létére törő dilettáns akarnokok elleni harccal.

Most jogunk nyílt újrakezdeni a tervezést. A körülmények rosszabbak mint valaha. De kötelesek vagyunk élni jogunkkal, különben más dönt rólunk, nélkülünk.

Annak idején a rádió működését terveztük. Immár nincs „a” rádió, lesznek kereskedelmi rádiók, és lesz közszolgálati.

Mi a közszolgálatiság? • Mindazon értékek megőrzése és közreadása, amelyekhez a hallgató másunnan (a kereskedelmi rádiókból) nem juthat hozzá. Igaz, csak megfoghatatlan.

Lássuk, mihez juthat a hallgató a kereskedelmi rádiók révén.

Valódi kereskedelmi rádiókra gondolunk. Nem olyanokra, amelyek a jelenlegi Magyar Rádió infrastruktúráját használván kényelmi és nem versenyhelyzetben vannak. (De a Calypso és a Danubius létrejötte és működése ellen más, pl. erkölcsi kifogásaink is lehetnek.) A használható médiatörvénynek egyik első dolga, hogy a közszolgálati és a kereskedelmi rádiót földrajzilag is elkülönítse. (Többek között ez is rákfenéje volna a Petőfi egyesek által tervezett privatizációjának.) A valódi kereskedelmi rádió magántőkéből gründoltatik, majd hirdetőket toboroz, nagy hallgatottságú, azaz nagy reklámvonzatú műsorokat készít, s ezekkel párhuzamosan sugározza hirdetéseit. Hallgatottsági adatait a hirdetők árgus szemmel figyelik, ha a többi kereskedelmi adóval vívott versenyben lemarad, elállnak mellőle.

Hogyan versengenek számos precedens szerint a kereskedelmi rádiók? Minőségi hangzásra (fölvételek + adás) törekszenek, a legújabb divat szerinti zenét sugározzák, a legnépszerűbb műsorvezetőket alkalmazzák.

Milyen értékeket juttathatnak el így a hallgatóhoz? Ne legyünk se korlátoltak, se nagyképűek. Nemcsak az örökös slágerlistának, talk-show-nak, phone-in-nek van reklámvonzata. Talán még nagyobb is lehet a percre kész pénzügyi híreké, az izgalmas politikai vitáké, a szenzációs riportoké. (Egyébként bizonyos értéket a java talk-show, phone-in, slágerlista is hordozhat.)

Egy biztos: a komolyzene és az irodalom reklámvonzata aszimptotikusan közelít a nullához. Komolyzenei és irodalmi-drámai értékeket csak a közszolgálati rádió juttathat el a hallgatóhoz, s a műhelyeket, melyek ezen értékeket létrehozzák, csak a közszolgálati rádió működtetheti.

Ugyanezeket az értékeket fenyegetné legsúlyosabban a Petőfi esetleges privatizációja. Az új tulajdonos nyilván nem kívánná a jelenlegi Petőfi teljes személyi és műsorállományát megvenni. A maradék a két közszolgálati adó közül a Kossuthon keresne és találna helyet magának, s a komolyzenét és az irodalmat-drámát szükségképpen a Bartókra szorítaná.

A Petőfi jelenlegi (és múltbeli) profilja persze aligha védhető a közszolgálatiság érveivel. Fölösleges is védeni. Ideális esetben a közszolgálati Petőfi francia típusú kulturális adó lenne, a Bartók komolyzenei (a művek mellett az ilyen témájú magazinokat, vitákat stb. is vállalná), s a Kossuth lenne az információs adó.

A közszolgálati rádió szervezeti fölépítését e modellnek megfelelően képzeljük el.

A jelenlegi szervezet • „A jelenlegi feudális érdekérvényesítési rendszer arra épül, hogy az egyes feudumok  osztályok, főosztályok, igazgatóságok  a lehető legnagyobb hatalmat összpontosítsák kezükben a központtal, de még inkább egymással szemben… A jelenlegi szervezet nem szűri ki a gyönge, színvonaltalan, de még az adhatatlan műsort sem, hisz mindenkinek az az érdeke, hogy minél több műsorperce legyen, és azt ki is töltse.” Ezt Magos György írta 1991 elején. Változatlanul érvényes.

Tegyük hozzá: a jelenlegi szervezet nemcsak minőségellenes, hanem pazarló is. Esze ágában sincs takarékoskodni, sem a közpénzzel, melyet idegen, szabadon rabolható tulajdonnak tekint, sem a létszámmal, mely szemlélete szerint a feudum hatalmának egyik záloga.

Hasonlóan feudális (azaz jellegzetesen Kádár-kori) az intendánsok főhatalma alá szervezett „kis rádiók” modellje, hisz ellenőrizhetetlen túlhatalmat ad egy-egy ember kezébe, és csak a pazarlásban érdekelt, a minőségben nem. Ráadásul, mivel felaprózza a műsorkészítő műhelyeket, a koordinátorok számát is fölösen szaporítja.

Az új szerkezet • Az új, közszolgálati rádióban a minőségelvet és a takarékosságot a viszonylag „gyönge” intendánsokkal együttműködő, erős műhelyek érvényesíthetnék legjobban.

Az intendánsok kis apparátussal (maximum tíz fő) dolgoznának. Az adó műsorszerkezetéért, stílusáért, működéséért felelnének. A műhelyek kínálatából átvennék és „hasznosként” jóváírnák a megfelelő minőségű műsorokat. (Az át nem vett műsort a műhely kénytelen lenne selejtbe leírni.) A műhelyekénél jóval kevesebb pénzük lenne, de bizonyos mennyiségű műsort kezdeményezhetnének, sőt, csináltathatnának belőle.

A közszolgálati rádió minden műsorkészítője a műhelyek valamelyikéhez (irodalmi-drámai, zenei, újságírói) tartozna. A műhelyek jelentős költségvetéssel működnének. Kevés (három-hat), jól körülírt funkciójú vezetőjük lenne, és viszonylag sok (húsz-negyven), az eddiginél nagyobb jogokkal és felelősséggel felruházott munkatársuk. Az osztály-, rovat- és csoporthierarchia megszűnne.

Távlati tervként fontolóra vehető, hogy a stúdiókat a műhelyek kapják meg, s a technikusok a műhelyek munkatársaként dolgozzanak tovább.

A műhelyek fizetnének az általuk igénybe vett szolgáltatásokért. Súlyos minőségi kifogás esetén a fizetést jogukban állna megtagadni. Minden központi apparátust a minimumra kell csökkenteni. A műsorigazgatóságot például az intendatúráknál is kisebbre, szerkesztőségméretűre. A közszolgálati rádiónak a műsora legyen izgalmas, műsorstruktúrája legyen oly unalmas, hogy az egyszerűbb számítógép is percek alatt alkalmazni tudja.

Az elképzelés akkor is használható, ha a közszolgálati rádió nem intendánsi, hanem alelnöki rendszer szerint épül föl.*

Mielőtt azonban rátérnénk az irodalmi-drámai műhellyel kapcsolatos elképzeléseink kifejtésére, kapjunk észbe. Az irodalmi-drámai műhely nem szükségképpen része a rádiónak. Az Amerikai Egyesült Államokban például nem az. És már nálunk is fölmerült, hogy ne legyen.

Radio-dramatis apologia • Amennyiben a szabadpiac szabálya csakugyan az, hogy „aki hülye, haljon meg”, a hangjáték (és az igényes adaptáció) meghal. Nyilván azért, mert hülye.

Mire jó hát akkor ez a hülye?

Irodalmi-drámai műveket szolgáltat a színházba-könyvesboltba nehezen eljutó vagy onnan kiszorult, a tévé által több mint hiányosan ellátott, de efféle művek iránt érdeklődő közönségnek. (A depriváltak színháza-könyvesboltja? Akár.)

Műhelye csapatnyi írónak, fordítónak, rendezőnek, színésznek, akik itt egy sajátos mesterséget művelvén, életben tartják, netán gyarapítják e mesterség tudásanyagát.

Az amerikai típusú rádiózás hívei többek között azért tartják kinyírni való hülyének a hangjátékot, mert „nem kell senkinek” és mert „drága”.

Hogy drága a hangjáték? Sokkal többe kellene kerülnie, ha nem áltatnánk magunkat hazug fikciókkal, és tisztességesen megfizetnénk íróinkat, fordítóinkat, színészeinket. Egyszer. És még úgy is potom olcsó lenne.

Akik a hangjátékot drágállják, rendszerint a beszélgetős műsorokra gondolnak: négy okos ember beül a legkisebb stúdióba, élő egyenes adásban 53 percet beszélget, ideális Kossuth-műsor, összköltsége 100 ezer forint. Azért van drágább beszélt műsor is, ugye tudjuk?

A hangjáték jól raktározható, korlátlanul ismételhető, évtizedek múlva is érdekes, értékes. És az irodalmi-drámai műalkotás minden lehetséges megnyilvánulási formája közt a legolcsóbb. (53 perc 100-200 ezer forintba kerül.)

A műhely • Úgyhogy: legyen csak hangjáték és adaptáció a közszolgálati rádióban. És az irodalmi-drámai műhelyben készüljön mind.

Elképzelésünk szerint a műhely fogjon egybe minden irodalmi-drámai műsorkészítőt: szerkesztőt, dramaturgot, rendezőt, zenei munkatársat. A színészegyeztető is a műhely része legyen. Irodalmi-drámai műsor a műhelyen kívül ne készüljön. (A kis dugesz-dramaturgia a minőséghiányos buli melegágya.) Az intendánsok által kezdeményezett-csináltatott irodalmi-drámai műsorok is a műhely keretei között készüljenek.

Célszerűnek látszik a rádió minden dokumentumjáték- és feature-készítőjét a műhelyben egyesíteni. (A nem drámai értékű dokumentumműsorok, összeállítások az újságírói műhely(ek)nél maradnának!) Távlati terv lehet a közszolgálati rádió önálló dokumentumműhelyének létrehozása.

A műhely  előzetes tervegyeztetés alapján  kínálja műsorait az intendánsoknak. A műhelynek létérdeke, hogy a rossz minőségű műsort kézirat-stádiumban kiszűrje és selejtesítse. A műhelyt három ember vezetné. Saját műsorra, mellékjövedelemre vajmi kevés lehetőségük nyílna, ezért kiemelt fizetés illetné meg őket. A vezető a vitás szövegkönyvek és produkciók ügyében a végső fórum. A főrendező véleményezi a vitás szövegkönyveket, elfogadja (vagy selejtesíti) a produkciókat. A főszerkesztő elfogadja (vagy selejtesíti) a szövegkönyveket.**

Lenne továbbá egy főszervező, aki az adminisztrációt vezeti, és összefogja a pénzügyeket. A színészegyeztető és a zenei munkatársak élén csoportvezető állna.

A műsorkészítő munkatársak az eddig megszokottnál nagyobb jogokat és kötelességeket kapnának. Sokkal nagyobb lenne szerepük a tervezésben és az elfogadásban. Selejtes műsoraikért bizonyos (bár korlátozott) anyagi felelősséget is viselnének.

A műhely évente köteles értékelni önnön teljesítményét. A munkatársak legjobb műsorainak versenyére a nemzetközi fesztiválok (Prix Italia, Prix Futura etc.) kellő alkalmat nyújtanak, de évente kiírhatná a műhely a Puskás Károly-díjat is.

Minden nyilatkozó leszögezi, hogy a közszolgálati rádiónak az eddiginél takarékosabbnak kell lennie. (A Petőfi privatizációját  bármekkora tévedés is  e probléma megoldásának szánják.) Takarékosabban kell bánni a pénzzel, mondják, következésképp csökkenteni kell az intézmény létszámát.

Mindez csak a médiatörvény s a rádió (akár holnap megkezdhető) tüzetes gazdasági-működési vizsgálata alapján képzelhető el.

Közhírré kell tenni azt a kevéssé ismert tényt is, hogy a rádió a legtöbb pénzt az elavult adóhálózatra (s a mögötte rejlő ásatag szemléletre) pazarolja.

Alapelvek • Ettől függetlenül mindnyájan sejtjük, hogy a rádió jelenlegi szervezete úgy működik, akár az elhízott, vízkóros emberi test. Egymásra mutogatás helyett néhány munkaszervezeti (bizonyos értelemben erkölcsi) alapelvet kellene kidolgoznunk, és kötelezővé tennünk.

1. A követelmény elve. Akárhányan buktak is belé, a közszolgálati rádió minden munkatársának tegye föl a kérdést: „Mennyit dolgozol a havi fix fizetésedért, barátom?” Minden műhely dolgozza ki nyilvános vita nyomán  műsorkészítő munkatársainak éves normáját. Aki e normát nem teljesíti, essék el a mellékmunkától, az évi fizetésemeléstől, súlyos esetben távozzék. (A normát a műhely vezetése által elfogadott műsorok teljesítik. Az intendatúrák által visszaadott  pl. kísérleti  műsort a műhely nem köteles automatikusan levonni a munkatárs teljesítményéből.)

A műhelyeken belül minden norma legyen nyilvános. A Közalkalmazotti Tanács alakítson bizottságot, mely a műhelyek normáit összeveti, s az anomáliákat korrigálja. Nem az kell, hogy egymás fizetési borítékjában turkáljunk. De a rádió 50 legjobb keresőjének szigorúan bizalmas listája éppoly undorító eszme. Aki a normáját teljesíti, annyi mellékmunkát vállalhasson, amennyit jónak lát  és amennyit színvonalasan el tud végezni.

2. A minőség elve. Ha nem számolunk le azzal a szemlélettel, hogy „majd elmegy a többi (szar) közt”, végünk. Nem igaz, hogy a jó műsort nem lehet megkülönböztetni a rossztól: a szakmai hiba szinte sublerral mérhető, titka csak a remekműnek van.

A minőség elve oly módon függ össze a követelmény elvével, hogy a minőséghiányos műsor nem teljesíti a mennyiségi normát sem.

E két elv működésének eredményeképp a fölösleges (munkakerülő illetve tehetségtelen) munkaerő néhány év alatt kipotyog a közszolgálati rádióból.

Ha képtelenek vagyunk kigázolni a régi dagonyából, egyszerűen megszűnünk.

* Az intendánsi rendszer inkább élezné, az alelnöki inkább elkenné a konfliktusokat.

** E három poszton a tehetetlenségi erő által automatice kínált megoldást nem tekinthetem eszményinek. Még optimálisnak sem.


































































































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon