A jazz utóbbi negyedszázadának egyik meghatározó személyisége, a zongorista-zeneszerző Chick Corea immár harmadszor látogat el Budapestre. Először 1982-ben, a vibrafonos Gary Burtonnel és egy vonósnégyessel készített Lyric Suite for Sextet című ECM lemeze promóciós turnéja során lépett a Budapest Sportcsarnok dobogójára. Másodszor 1986-ban járt a BS-ben a Chick Corea Elektric Band első felállásával (Eric Marienthal – szaxofon, Scott Henderson – gitár, John Patitucci – basszusgitár, Dave Weckl – dob), most pedig itt a CCEB II, melyben Coreán kívül csak a szaxofonos Marienthal maradt az első zenekarból. A három „új fiú” neve (Mike Miller – gitár, Jimmy Earl – basszusgitár, Gary Novak – dob) gondolom nem sokat mond a magyar közönségnek, pedig a Los Angeles-i klubok és stúdiók világában jól ismert muzsikusokról van szó. Bevallom, hogy a tavaly tavasszal megjelent Paint the World című Corea-CD megjelenése előtt közülük mindössze Novakot hallottam játszani a pop-jazz szaxofonos Sam Riney 1992-es lemezén.
Corea hétévesen kezdett zongorázni, s nyolcévesen latin percussionökön játszani. 1962-ben költözött New Yorkba, ahol olyan afro-cuban előadókkal lépett fel, mint a kongás Mongo Santamaria, a bongós Willie Bobo, valamint a fuvolista Herbie Mann. A mainstreambe is belekóstolt, 1964 és ’66 között a trombitás Blue Mitchell muzsikusa volt. Ma már legendásak Blue Note lemezeik (The Thing to Do – 1964; Down with it – 1965; Boss Horn – 1966, ez utóbbin hallható első két kompozíciója). 1966-ban aztán Chick Corea elkészíthette első önálló lemezét (Tone for Joan’s Bones – Atlantic). 1967-ben – miközben Sarah Vaughan zongorakísérője volt – a tenorszaxofonos Stan Getz Sweet Rain, majd a trombitás Donald Byrd The Creeper című albumán nyújtott teljesítménye előtt tisztelgett a szakma. Ennek eredményeként a BN szerződtette, s 1968 márciusában triójával (Miroslav Vitous – bőgő; Roy Haynes – dob) felvette a Now He Sings, Now He Sobs-ot. Ezután csatlakozott Miles Davis fusion zenekarához, ahol Herbie Hancock elárvult helyére ült a Fender zongora mögött. Négy jazztörténeti jelentőségű lemez után (Filles de Kilimanjaro; In a Silent Way; Bitches Brew; Live Evil), 1970-ben kivált, s megalakította a free jazzt játszó Circle kvartettet (Dave Holland – bőgő; Barry Altschul – dob; Anthony Braxton – fafúvósok). 1972 elején megalakította a Weather Report és a Mahavishnu Orchestra mellett az egyik legsikeresebb jazz-rock együttest, a Return to Forevert. Ebből olyan későbbi világsztárok nőttek ki, mint Airto Moreira, Flora Purim, Stanley Clarke, Al DiMeola. 1977 után ismét akusztikus korszaka következett (kétzongorás turné Herbie Hancockkal, duó és szextett a vibrafonos Gary Burtonnel). 1983-ban a közönség nyomására ismét összeállt a RTF, majd az „elektromos zene” frenetikus sikere hatására Corea 1986-ban megalakította az Electric Bandet. (Mellesleg Patituccival és Weckllel trióban Acoustik Band néven is megjelentetett lemezeket.) Tavaly személycserék után létrejött az Elektric Band II, és ennek világkörüli turnéja során jönnek hozzánk. Egyébként épp az elmúlt hetekben jelent meg Corea legújabb akusztikus CD-je, az Expressions, melyen két saját kompozíció mellett szerepel apja, Armando Corea Anna című témája, valamint tizenkét jazzörökzöld. A cikkben említett lemezek a koncert alatt a CD-bár munkatársai jóvoltából megvásárolhatók.
Budai Parkszínpad június 10., 20 h
(Bp. IX., Feneketlen-tó)
- Rábeszélő [6]