Miközben „A szél Maryt kiált”-ott (The Wind Cries Mary), függelemsértést követtem el, hisz egyik katonatársamtól kölcsönkapott Szokol rádiót fülemre tapasztva ültem a fűben a pápai laktanya egyik üzemanyagtelepén. Őrkatonának „képeztek ki” – szegény Gál továbbszolgáló törzsőrmester és Maráczi hivatásos őrmester keservesen tanulta meg két év alatt, hogy engem nem lehet csak úgy „kiképezni”. (Pedig szívattak rendesen!) Álcáztam magam, nehogy a diverzánsok észrevegyenek.
Ha jól emlékszem, a 70-es évek végén ismertük meg egymást, akkoriban kerültél föl Pestre…
Salgótarjánból. Apám tanított gitározni, nyolcéves lehettem. Ő is gitározott, régebben meg hárfázott és trombitáit. Abból éltünk, hogy apámék minden este zenéltek valahol, ők úgy mondják, hogy örömködtek, amerikai standardeket játszottak meg improvizáltak. A legnagyobb örömöm az volt, ha együtt játszhattam velük.
Amerikai értelemben vett jam session.
Pontosan.
1975-ben egy dublini konyhában (a gitáros Garry Roberts szüleinek nem túl nagy örömére) megalakult az ír punk-new wave mozgalom talán legjelentősebb együttesének előfutára, a Nightlife Thugs. Ezt a nevet csak addig használták, míg nem csatlakozott hozzájuk egy helybeli 21 éves srác, aki addigra már változatos pályát futott be – volt buldózerkezelő, fotós, sőt a londoni Melody Maker külsőseként cikkeket írt az ír rockéletről. Robert Geldof – mert hisz róla van szó – előbb Bound for Gloryra keresztelte őket, majd mikor 1977-ben ő lett az énekes-szövegíró, Boomtown Ratsként működtek tovább.
A 35 éves színésznő (Merlin Színház), jazzénekesnő, Téli Márta – az egyetlen hazai, aki a nyolcvanas évek második felében elvégezte a világ első számú jazzmuzsikus-képző főiskoláját, a bostoni Berklee-t –, önerősen (az Amstel szponzori támogatásával) bár, de végre elkészíthette első CD-jét, melynek a Quiet Motion (Szelíd mozdulat) címet adta. A magánéletben rendkívül jókedvű, csilingelően nevetgélő (a CD is így kezdődik) Márta egyéniségével ellentétes repertoárt állított össze.
Sztárparádé – egy szóval így jellemezhetném a Sony gondozásában most megjelent CD-t. A hazai jazzgitározás nagy öregje, a 45 éves Babos Gyula élete „8th Wonder”-ének tartja, hogy ez a lemez létrejöhetett. New Yorkban élő barátja, Sham, alias George Jinda, még aliasabb Jinda György (Special EFX) olyan neveket hozott neki erre a kb. öt éve a Magyar Rádió 8. stúdiójában megrendezett „session”-re, mint a Weather Reportból, majd a Steps Aheadból jól ismert basszusgitáros Victor Bailey, valamint a jazzvilág első számú dobosnője, Terri Lyne Carrington.
Lehet, hogy a mostani cikkemmel ismét magamra haragítok néhány muzsikust, mint néhány éve, mikor úgy kezdtem írásomat: „Az egyik legjobb hazai gitáros Gadó Gábor – a másik Snétberger Ferenc –, a többiek fényévekkel utánuk következnek.” Nos, az eltelt két és fél évben megjártam a hadak útját, s tavaly nyáron például Gadó invitálásomra fellépett „Kamarajazzkoncertek a CD-bárban” című rendezvénysorozatomon. Ott hallottam tőle többek között először 3 tételes szvitjét, a Suite about Remembered Moments-et.
Szinte hihetetlen, de immár 20 éve távozott az élõk sorából a big band jazz talán legnagyobb alakja, Duke Ellington, aki még életében halhatatlanná vált. Az Ellington név a köztudatban annyira összecseng a dzsesszel, hogy gondolom, olvasóink közül azok is azonosítani tudják a mestert, akik nem kimondottan elkötelezett hívei kedvenc zenei műfajomnak. Az azonban egészen biztos, hogy Duke az 1920-as évek végétől egyre nagyobb hatást gyakorolt a dzsessz fejlődésére, ezen belül is a nagyzenekari hangzás kikristályosodására.
Sajnos, a hazai lemezgyártás soha sem kényeztette el a jazzművészeket. Ezen a körön belül is hátrányos helyzetűek a vidékiek. Pedig a Szekszárdi Jazz Quartet példája is bizonyítja, vannak értékeink vidéken. A szakma által „a magyar Modern Jazz Quartet”-ként aposztrofált együttes – ők nem szeretik ezt a minősítést – előfutára, a Szekszárdi Jazz Trió (Kelemen Endre – zongora, Lőrinczy Gyula – bőgő, Radnai Tibor – dob) 1972-ben alakult. 1982-ben a szintén orvos Hulin István Szekszárdra költözésével Kelemen doktor átadta a helyét a zongoránál, s vibrafonra váltott.
A hetvenes évek vége óta egyre inkább bekerült a jazz-zenei köztudatba Tatabánya neve. Főleg a nyári táboroknak s az ottani örömzenéléseknek ment híre országszerte.
Aztán 1993 januárjában a megyei jogú város létrehozta a Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet. Az intézmény idei nyári kurzusába építve rendezik meg most szombaton és vasárnap az I. Nemzetközi Jazzfesztivált. A program szombaton 16 órakor kezdődik a Fő téren, ahol a fesztivál fővédnöke, Bencsik János polgármester köszöntőt mond, majd az Orient Dixieland Jazz Band ad hangversenyt.
A II. világháború idején egy fiatal amerikai filmrendező, Norman Granz elhatározta, hogy felveszi a harcot a rasszizmus ellen. Eredeti ötlettel azt gondolta, erre legalkalmasabb műfaj a jazz, s hogy még hatásosabb legyen a dolog, helyszínül komolyzenei hangversenytermeket választott. Így született meg a Jazz at the Philharmonic sorozat, melynek első koncertjét 1944. július 2-án New Yorkban, a Carnegie Hallban rendezte. A „jam session”-öket magnóra vette, majd 78-as fordulatú lemezen jelentette meg.
Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével
Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?
A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI
A „kieg” ostroma
1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.
Friss hozzászólások
6 év 47 hét
9 év 20 hét
9 év 23 hét
9 év 23 hét
9 év 25 hét
9 év 25 hét
9 év 25 hét
9 év 27 hét
9 év 28 hét
9 év 28 hét