Úgy adódott, hogy tavasszal a rajzfilm legnagyobb művészei adták egymás kezébe a kilincset Budapesten. Előbb Jan Svankmajer cseh animátor érkezett; három nap, három éjjel néztük munkáinak bőséges és reprezentatív válogatását. Kisvártatva megjött Jurij Norstein is Moszkvából; teljes életműve belefért egyetlen nagyfilm idejébe. Mondhatom, szemünk-szánk elállt attól, amit e vetítéseken láttunk. Ők alkatilag elég távol állnak egymástól; ha a betűk világában működnének, Norstein inkább költő, Svankmajer filozófus lenne. Ám közös bennük, hogy egyik sem alkalmazott művészként mesterkedik, hanem a világábrázolás szinte korlátlan lehetőségeire talált rá az animációs műfajban. Arra, hogy itt – szemben az óhatatlanul a valósághoz tapadó játékfilmmel – csak úgy ábrázolhat, ha előbb maga megteremti a világot.
Reisenbüchler Sándor, a kiváló magyar pályatárs, a rajzfilm Mozartjának nevezi Norsteint. Így róla írni hasonló nehézségeket támaszt, mintha zenei élményt akarna szavakban visszaadni. Ha azt mondjuk, hogy a technika csak másodlagos ezekben a művekben, akkor ez jól hangzó közhely, és még igaz is. De ha azt értjük technikán, ahogyan a dolgok (rajzok, képek, tárgyak stb.) animálódnak, akkor lényeges kérdésekhez jutunk. Olyasmikhez, amiket Leslie Felperin Sharman tett fel Norsteinnek a Sight and Soundban – és némileg szabad fordításban a Filmvilágban – olvasható interjúban.
A Svankmajerről író Antal Istvánnak sikerült megtalálnia az utat leírás és értelmezés között – így szólhat azokhoz is (ők lehetnek többen), akik nem látták a cseh animátor munkáit. A Faust-leckével, az utoljára (1994) készült, egész estes filmmel foglalkozik a legrészletesebben, mely minden tekintetben összegzője az életműnek: a legkülönfélébb technikák seregszemléje és az alkotói világszemlélet legteljesebb kifejezője.
Tavasszal kiderült, hogy két közeli pont közt az egyetlen hozzánk vezető út a kerülő: mindkét művész a szomszédunkban működött évtizedekig, ezalatt egy határral több lett köztünk, ők meg bejárták a világot, míg végre ide is eljutottak. A Filmvilág összeállítása felidézi a nagy találkozást, s a vágyat is, hogy ha idáig ilyen jól eldugták, akkor most adják elő őket – s ne csak kivételes, egyszeri vetítéseken.
- Rábeszélő [6]