Hogy mekkora tehertől szabadulunk meg a lemondás által, arról nehéz volna biztosat mondani: különféle számok láttak napvilágot. Hogy mi is szaporítsuk ezeknek sorát, tudakozódtunk Soós Károly Attila iparügyi államtitkárnál és Lotz Károly közlekedési miniszternél; ők egybehangzóan 70 milliárdra becsülik az Expo képzeletbeli előestéjéig,’96 áprilisáig elérhető megtakarítást. Az összeg részint a kifejezetten világkiállítási létesítmények meg nem építése, részint az egyetemi és más beruházások későbbi befejezése által marad ott a költségvetés karmai között.
A kormány legfontosabb szempontja tehát, hogy most, az előttünk álló másfél évben enyhítse az államkasszára nehezedő nyomást. Békesi László pénzügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján ekként okoskodott: a világkiállítás megrendezéséről szóló, ’91-ben megalkotott törvény ’90-es áron 17 milliárd, azaz folyó áron összesen 36 milliárd forintot irányoz elő a költségvetésből, ezzel szemben becslése szerint az Expo közel 100 milliárdba kerül. Ergo további 64-65 milliárdot kellene előteremteni (ha máshonnan nem, az adófizetők zsebéből). Igaz, a Világkiállítási Programiroda szerényebbre, 83,5 milliárd forintra taksálja az Expo-számlát, ám még ekkor is hiányzik 47,5 milliárd. Erre csak akkor mondhatjuk, hogy semmiség a nagy államháztartás nagy kiadásaihoz képest – vitatkozott az ismert Expo-párti ellenvetéssel –, ha az Expo abszolút prioritás, mindent megelőző cél volna. „De az Expo nem abszolút prioritás” – szögezte le.
Hogy módosítják a képet az egyetemi és infrastrukturális beruházások, amelyeket azért be akarnak fejezni? – kérdeztük. Ezeket figyelembe véve, így a pénzügyminiszter, 38-39 milliárdra tehető a ’96-ig elérhető megtakarítás, amit a későbbi kiadások 19 milliárdra csökkentenék. Már az idén nem kell eleget tenni a főváros 3,6 milliárdos fejlesztési igényének, elhárul az Universitas-kötvény 6 milliárdos kamatterhe, nem kell 3 milliárdot pavilonra költeni – vagyis több mint 12 milliárdot könyvelhet el a büdzsé.
A bizonytalanság jórészt azzal magyarázható, hogy nem tudni, mennyibe kerülne az Expo, ha megrendeznék. A számok a hivatásánál fogva Expo-párti programiroda birtokában vannak; állítólag még a megszüntetett NGKM romjai közt sem lelhetők föl kimerítő információk, holott amíg állott, ennek minisztere felügyelte az előkészületeket. Az ad hoc szakértői bizottság, melynek jelentése egy héttel a kormánydöntés előtt kavarta föl a port, szakszerű pontossággal 93,7 milliárd forintra tette a beruházási és Expo-üzemeltetési költségek „végső határát”. Már e megnyilatkozásánál fogva is megrendezéspártinak bizonyult a szakértő bizottság, különösen pedig jelentése ama megállapításánál fogva, hogy mind politikai, mind gazdasági szempontból „elfogadhatatlannak” tartották a lemondást, az „Expót helyettesítő pót-, illetve félmegoldásokat” (mint például a millecentenáriumot dicsőítő kulturális rendezvényeket) gyerekes ötletnek tartották. E véleményt a bizottság öt tagja képviselte, különös tekintettel Baráth Etelére, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága elnökére, az ismert ex-Expo-biztosra.
Zimay Judit, aki független szakemberként vett részt a testület munkájában (civilben a Magyar Nemzeti Bank munkatársa), nem írta alá a Baráth által összeállított jelentést. A bizottságnak – mondja Zimay Judit – nem volt feladata az állásfoglalás, csupán az, hogy munícióval szolgáljon a kormány döntéséhez, amelynek persze szerinte is mielőbb meg kellett történnie. Csakhogy a kormány – legalábbis mi így tudjuk – jó előre megfogadta a tanácsot, mivelhogy nemleges döntése már közvetlenül megalakulása után megszületett.
Baráth Etele a Napi július 23-i számában fölhívta a figyelmet arra, hogy Expo-kormánybiztossága alatt, ’91-ben 87 milliárdos Expo-költségről beszéltek, tehát nem is tévedtek nagyot. Zimay Judit viszont – a programiroda és a főváros adatai alapján 150 milliárdra becsülte a számlát (amiből eddig 26 milliárd kiadása történt meg – Magyar Hírlap, július 23.). Tardos Márton, a parlament gazdasági bizottságának SZDSZ-es elnöke pedig az elmúlt ciklusban vállalt pénzügyi fedezetteremtő akciók alapján számolt úgy, hogy a megrendezéshez 110 milliárdra volna szükség (Magyar Nemzet, július 25.). Tardos szerint titkos, 3000-es kormányhatározatokkal is történtek burkolt pénzköltések (adósság-elengedések, ingatlanátadások). De, tegyük hozzá, fokozza a bizonytalanságot a ’94-es költségvetési törvényben megadott kedvezmény is, amely szerint az Expo helyszíni beruházásai után az áfa visszaigényelhető. Ez potom 6 milliárdos eltérést okozhat a költségek megítélésében, ugyanis a ’93–94-re tervezett felsőoktatási kötvénykibocsátás (a még nem publikus ’93-as zárszámadás szerint) 30,5 milliárdra rúg, vagyis ekkorára tehető az egyetemi beruházások áfamentes előirányzata, szemben a ’92 végi, átkos áfás időszakkal, amikor is egy törvény csak 23 milliárdnyi kötvénykibocsátásra adott fölhatalmazást. (Eddig egyébként 6 milliárd Ft-nyi kötvényt bocsátottak ki.)
Ennek ellentmond a Baráth Etele-féle bizottság, amidőn a szükséges költségvetési hozzájárulást mindössze 45 milliárdra (Baráth némely nyilatkozatai szerint 55 milliárdra) teszi, 10 milliárdot vár a kötvényekből befolyó összegből, 38 milliárdot pedig a szponzorálásból és más bevételekből remél. Ám az ellentmondás látszólagos: ugyanis valahogy az utóbbi, „vállalkozóinak” nevezhető tételt is meg kell előlegezni, így nyilván e mögé is képzeltek némi államilag garantált kötvényt, támaszképpen.
A Világkiállítási Programiroda – már a kormánydöntés után – a költségeket hajszálra ugyanannyira (87,4 milliárdra) hozta ki, mint a bevételeket (Napi, július 30.). Szerinte 30 milliárdos költségvetési támogatásra volna szükség csupán, no meg arra, hogy 7,4 milliárd Ft-ot a privatizációs bevételekből csippentsenek le, 7,4 milliárd adósságot pedig a kötvényekkel csináljanak; bejönne viszont – mintegy „vállalkozói” bevételként – 7,1 milliárd a világkiállítási ingatlanhasznosításból és 4,2 milliárd a szponzoroktól, míg a többi költséget a rendezvények magamaguktól fedeznék.
A „vállalkozói” bevételekről eddig annyit lehet tudni, hogy az Amstel és a Coca-Cola együtt 700 milliót ajánlott az Expo italszállítói joga fejében, továbbá a pavilonkivitelezők 1,2 milliárd forintot ajánlottak fel koncessziós díj gyanánt. Ami az ingatlanhasznosítást mint „vállalkozói” bevételt illeti, tudvalevőleg e célra különítettek el a világkiállítási törvény adta 80 hektárból 36 hektárt. Az állami Expo-pénzen közművesített terület 11 eladó parcellára oszlik, ebből azonban eddig csak 3-at adtak el, ami végképp a „vállalkozóinak” szánt Expo csődjét mutatja.
A kormány döntésével épp azt utasította el, hogy vállalkozói pénzek hiányában kötvénykibocsátással, telekeladással, privatizációs bevételek elköltésével, áfa-trükkel, a Szerencsejáték Rt. jövedelme egy részének expósításával igyekezzenek betömködni a finanszírozás hézagait. Mindezzel a köz más célra fordítható jövedelmei rövidülnének; az MDF-vezette koalíció, persze, rendre teret engedett e burkolt pénzköltéseknek. Az új kormány ennek a felelőtlenségnek parancsolt megállj!-t. Egy füst alatt sajnos komoly tervek is kitolódnak a beláthatatlan jövőbe. A főváros 51 milliárdosra szűkített fejlesztési terve csak a Lágymányosi híd befejezését és a hozzá kapcsolódó utakat foglalja magában, de a hídon nem mehet át az 1-es villamos, s nem futja a pénzből a 19-es villamos vonalának meghosszabbítására, a Gellért tér rendezésére és a csepeli HÉV föld alá vezetésére sem.
Egy demagóg hasonlat. Az általános iskolák fenntartására alig több mint 40 milliárdot fordít a költségvetés. És alig többet, mint amennyit a pénzügyminiszter szerint az Expón ’96-ig spórolhatunk.
- Beszélő [6]