Skip to main content

Az „élő Expo” is halott

Vissza a főcikkhez →


„Élő Expo” néven kívánta „szétteríteni” a világkiállítás rendezvényeit a kerületi polgármesterek által vázolt alternatíva 1991 tavaszán. Az elképzelés előterjesztői a Városházán tartott sajtótájékoztatójukon Demszky Gábor főpolgármestert kívánták hátba döfni; magát a koncepciót vélhetően maguk sem gondolták komolyan. Tény azonban, hogy a dél-budapesti kerületek többsége részben vagy egészében a világkiállításra építette fejlesztési koncepcióját.

Várostervezők számára a Dél-Budapesten megrendezendő világkiállítás azt jelentette, hogy általa megfordítható a főváros hagyományosan északi irányú expanziója, A csepeli önkormányzat érthetően szerette volna, ha az Expót részben vagy egészében a sziget Belvároshoz közeli, beépítetlen részén rendezik. A csepeli polgármester nem győzi hangsúlyozni, hogy a szigetcsúcs semmivel sincs messzebb az Erzsébet hídtól, mint a Margitsziget. A kerület számára így az Expótól várt ambiciózus fejlesztési lehetőségek már akkor tovatűntek, amikor határoztak a lágymányosi helyszínről, illetve a főváros a Galvani híd helyett a Lágymányosi híd megépítés mellett döntött.

A XXII. kerület önkormányzata Budafok és Nagytétény jövője szempontjából súlyosnak ítéli a múlt heti döntés hatását. Az alpolgármester szerint a világkiállítás kapcsán felújíthatnák a Duna-partot, kikötő fogadhatná az Expo kiránduló vendégeit, akik ellátogathatnának a régóta megálmodott „budafoki Grinzing” negyed borozóiba, a szoborparkba vagy éppen az 1996-ra felújítandó híres rózsakertbe. Az Iparművészeti Múzeum, két év múlva kiállítással egybekötött szobrászati szimpóziumot rendez a Nagytétényi Kastélymúzeumban, jórészt a világkiállításra érkező látogatókra számítva. Döntő lökést kapna az új városközpont megvalósítása is.

Az Expo-területtől viszonylag távolabb fekvő Józsefvárosban igazából nem bíztak a nagy esemény területfelértékelő hatásában, az ingatlanpiac ilyen mérvű összeomlására azonban senki sem számított. A telekárak átlag harmadukra suhantak, a néhány éve még hatvanezer Ft/nm áron kínált építési telkeket ma már húszezerért sem lehet eladni. Fura módon a kerület és egyben a főváros legnagyobb méretű, több mint 850 millió német márka összértékű építőipari beruházását kifejezetten az Expóra tekintve kívánta megvalósítani a Credicom nevű belga társaság. A Hungária körút, Kerepesi út sarkán álló telek azért tűnt vonzónak egy hatalmas üzletház felépítéséhez, mert a kiépülő Hungária körút gyors összeköttetést teremt a kiállítási területtel. Az üzlet tavaly fulladt véglegesen kudarcba, nem utolsósorban azért, mert világossá vált, hogy a project nem valósulhat meg 1996-ig.

Ferencvárosban, ahová az Expo területének egy részét képzelték, kezdettől a világkiállításra alapoztak minden város- és közútfejlesztési tervet. Úgy vélték, még egy veszteséges Expo is képes beindítani a fejlődés motorját a IX. kerületben, A kiállításban bízva vágtak bele a részben francia érdekeltségű SEM IX. Rt. létrehozásába, abból a célból, hogy mintegy 70-80 ingatlant újítsanak fel a középső Ferencvárosban. A nagyarányú felértékelődés reménye adott önbizalmat a Corvin Egyetem alapkövének elhelyezéséhez. Nagy reményeket fűztek a Duna-korzó meghosszabbításához, a Duna-parti rendező pályaudvar kitelepítéséhez és a csepeli HÉV majdani eltereléséhez. Az önkormányzat megkísérelte a Világkiállítási Programiroda költségvetésének terhére megvalósíttatni a Soroksári utat tehermentesítő Duna-parti gyorsforgalmi rakpartot és a kétszintű Kvassay úti csomópontot.

A tervekből kevés realizálódott, a telekárak a szomszédos VIII. kerülethez hasonlóan alakultak, negyvenezer forintnál többet a Duna-parton sem adnak négyzetméteréért. A SEM IX. elkezdett dolgozni az akcióterületen, de külföldi vállalkozók érdeklődését nem sikerült felkeltenie. A Corvin Egyetem alapkövét benőtte a gaz, csakúgy, mint több, vállalkozók által kiszemelt építési telket a Ferencváros középső, sőt belső részén.

A sors fintora, hogy éppen a leginkább érintett kerület polgármestere, Bánhegyi Emil vélekedik szkeptikusan a világkiállítás területfelértékelő hatásáról. A XI. kerület vezetője úgy véli, kollégái változatlanul a nagy, „A” kategóriás Expóra alapozták fejlesztési álmaikat, holott a kiállítási terület az elmúlt években jócskán összezsugorodott. Bánhegyi szerint az elhibázott utóhasznosítási koncepció is felelős a fiaskóért, mert a vállalkozókat nem hozta lázba az a lehetőség, hogy a területet 1996 után egyetemi negyeddé kívánták alakítani.

A polgármester meggyőződése, hogy az Expo lemondása sem a város, sem a kerület számára nem katasztrófa. A Lágymányosi-öböl helyreállítása éppúgy megvalósulhat Expo nélkül is, mint minden más ésszerű és rentábilis fejlesztés. Veszteség talán csak a kerület egészségügyi ellátását éri, amely sokat nyert volna a kiállítási területet kiszolgáló létesítményekkel.
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon