Zádori Zsolt

Nyomtatóbarát változat

Légy szíves és avasd be lapunk olvasóit kinevezésed körülményeibe. Praktikusan hogyan lesz egy folyóirat-szerkesztőből államtitkár-helyettes?

Számomra is nagy rejtély, de maga a miniszter, Fodor Gábor keresett meg telefonon. Hazaérve a nyaralásból az üzenetrögzítőn sok más mellett az ő kérése is ott volt, hívjam föl. Ezt meg is tettem. Megkérdeztem: mit tehetek érted, Gábor. Ez a tónus tulajdonképpen bizalmaskodó, ahhoz képest, hogy csak kevésszer találkoztunk. De már ezen alkalmakkor is kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk, közös az ízlésünk, jól értjük egymást. Mindenesetre Fodor Gábor úgy válaszolt, hogy nagyon is sokat. Este a lakásán rövid teketóriázás után felajánlotta ezt az állást. Most hogy így magunk között vagyunk az olvasókkal, elmondhatom, hogyan értékeltem az alkalmasságomat: Gábor, én majdnem teljesen felkészületlennek, némileg súlytalannak és végső soron talán alkalmasnak érzem magam erre a posztra. Mivel ez eddigi életem gyökeres fölforgatásával jár, gondolkodási időt kértem, majd négy nap után elvállaltam. Igaz, hogy a miniszter gáláns ajánlata rögtön megfogott, nagy kedvet éreztem ehhez a munkához, de annyira óvatos azért voltam, hogy barátaim véleményét kikérjem, alkalmasnak tartanak-e erre a magas posztra.

Mi történt ebben a négy napban?

Visszamentem nyaralni a gyermekeimmel. A legfontosabb barátaimmal beszéltem, balatoni nyaralótársaimat teszteltem. Szinte mindenki biztatott. Sőt, a legközelebbi barátom rettenetesen erős erkölcsi nyomást gyakorolt rám: nincs jogom a kihívás elöl elfutni.

Kiderült a miniszterrel folytatott beszélgetés során, hogy mikor és miért merült fel a neved? Ki javasolt?

Nem. Fodor azt mondta, hogy kezdettől fogva ott voltam a feje egy piciny rejtett szegletében, de más, tapasztaltabb jelöltek esélyesebbek voltak. Aztán mert ők nem vállalták el a tisztséget, én kerültem sorra.

Valóban váratlanul pattantál ki a miniszter fejéből. A pénteki Magyar Hírlap értesülése alapján Jánosi György politikai államtitkár már előrehaladott tárgyalásokat folytatott egy másik jelölttel. A minisztérium sajtosai pedig tőlem értesültek jelölésedről.

Kétségtelenül sajátos a helyzet. Az, hogy Fodor Gábor ilyen – nagy tudású elődöm Fekete György kedvenc szófordulatával élve – rapid módon, meredek húzással engem jelölt ki, az talán egy jelzés a kulturális élet szereplői és a minisztériumi apparátus felé, ízlés- és stílusváltást, új szeleket akar. Azt, hogy ennek van-e hatalmi vetülete, nem tudom. Megkövetem azt az embert, akivel már komoly tárgyalás folyt, de erről én is csak a sajtóból értesültem.

A miniszter szerint döntésében széles kapcsolatrendszered, közművelődés iránti fogékonyságod és politikai el nem kötelezettséged egyaránt szerepet játszott.

Sajátos freudi elírásként az Esti Hírlapban a politikai elkötelezetlenség már elkötelezettségként jelent meg…

Akkor te politikailag elkötelezetlen vagy?

Ezt nem állítanám egyértelműen. Az ízlésem, az politikailag tökéletesen béklyó nélküli. De alapító tagja vagyok az SZDSZ-nek. Nagyon jó kapcsolatban voltam az egykori Demokratikus Ellenzékkel, rövid ideig még a szamizdat Máshonnan Beszélő olvasószerkesztője is voltam. Igaz, hogy csatlakoztam 1979-ben a Havelék bebörtönzése elleni tiltakozáshoz, de én sosem voltam hős. Polgárnak éreztem-érzem magam, aki inkább megfigyel, mintsem részt vesz. Ezzel az aláírással viszont a félelmem megszűnt, ettől kezdve zsigerileg tartoztam az ellenzékhez. Barátaim jó része innen került ki.

Ha jól értem, akkor most az SZDSZ helyettes államtitkárával beszélek.

Nem egészen így van. Fodor Gábor ugyanis megkért, hogy megbízatásom lejártáig párttagságomat – ami rendszertelen tagdíjfizetésem miatt különben is kétséges – szüneteltessem.

Az eddig elmondottakból úgy tűnik, nem igazán voltak politikai ambícióid.

A rendszerváltás idején úgy gondoltam, ha lesz szabad sajtó és szabad biznisz, nekem a lapcsináláson, könyvíráson, kultúrafogyasztáson kívül nem lesz más dolgom. De ezek a vívmányok az elmúlt időkben megperzselődtek. Így lelkemben politikailag aktiválódtam. A mostani választások viszont lényegében kiszorították az ezeket veszélyeztető erőket, tehát ha nem jön ez az ajánlat, nem láttam volna értelmét a politizálásomnak. De ez a kihívás annyira csábító…

A nagy feladat kevéssé vonzó, hálátlanabb része a volt hatalom kulturális klientúrájának leépítése lehet. A kultúratámogatás jelentős hányada ma alapítványokon keresztül folyik, amelyeket a volt kormány saját embereivel töltött fel. Mi lesz velük?

Még csak tizenegy napja kaptam a megbízást, így konkrét választ nem adhatok, de már foglalkozunk ezzel az üggyel is. Szakértőim segítenek ebben.

Kik ők?

Egyrészt Molnár Péter, másrészt egy a kultúra iránt elkötelezett jogász, Csanády Dániel. Rájuk számítok elsősorban e kényes helyzet megoldásában is. A személyi döntéseket azonnal meghozom, mihelyst meggyőződöm annak szükségességéről és lehetséges módjáról.

Ez azonban csak egy és nem is legfontosabb feladatom lesz. A mandátumomat én elsősorban a kultúrafinanszírozás ésszerűsítésére és korszerűsítésére kaptam. A célunk az, hogy ne holt intézményeket, hanem közvetlenül magát a kulturális fogyasztót támogassuk. Itt olyan Jacques Langnak kell lennem, akinek nem kétszer annyi pénz jut, mint elődjének – aki egyébként nem Fekete György, hanem a nagy tudású és körültekintő Taxner-Tóth Ernő –, csupán feleannyiból gazdálkodhat. Ezért is fontos, hogy minden forintnak szeme legyen: a felhasználót kell megcélozni vele.

A kormányprogramban megfogalmazottakhoz híven a szűkülő állami szerepvállalás mellett a kultúra mozgásterét bővíteni szeretnénk. Ez az én szempontomból törvény-előkészítést jelent: non-profit- és közalapítványi törvényt, az évi adórendszer-módosításban a terület számára kedvezőbb feltételek kimunkálását.

Az utóbbihoz a Pénzügyminisztériumnak is lesz néhány szava.

Ez természetes. De abban bízom, hogy nekem csak a minisztériumon belül kell boxolnom, a PM-et elintézi majd a miniszterem. Épp elég munka lesz ez is. Nagyon remélem, hogy sikerül költségvetésen kívüli pénzeket is a kultúratámogatásra mozgósítani. Itt külföldi alapítványok célfinanszírozására és hazai magánmecenatúrára gondolok. Ezekhez a szubvenciókhoz az állam szőrös keze már nem férkőzhet. Ez a közművelődés fokozatos államtalanítását szolgálja. Ehhez azonban a kultúra újbóli divatba hozása, vonzóvá tétele szükséges.

Többen a szabad demokraták barátai és ellenségei közül úgy vélik, hogy az SZDSZ azért ragaszkodott oly következetesen az MKM-hez, mert folytatni kívánja a jó négyéves kultúrharcot. Hatalmi helyzetben le kíván számolni a nemtelen eszközöket használó ellenfelével.

Erre nálam alkalmatlanabb embert nem is találhattak volna. A miniszter úr világossá tette, hogy azért is esett rám a választás, mert sok irányba nyitott vagyok, és távol áll tőlem bármiféle kultúrkampf. Sem eszközöm, sem késztetésem nincs rá. Ilyenről – egyébként – a tárcánál szó sincs.

Sok szerencsét a megbízatáshoz.

• Belföld