Megint Patricia Highsmith egyik regényétől kell elindulnunk. Alfred Hitchcock, az akkor már világhíres nagymester felfedez magának egy fiatal, kezdő írónőt. Az Idegenek a vonaton Highsmith egyik első – ha nem a legelső – regénye (magyarul is olvasható). Szinte minden benne van már, ami szerzőjét oly összetéveszthetetlenné teszi, s hogy pályakezdőről van szó, talán csak onnan derül ki, hogy nem dobta még el végérvényesen a műfaj – a bűnügyi történet – mankóját. Hitchcock azonban ennél is biztosabbra megy: Raymond Chandlerre bízza a forgatókönyv megírását. Két olyan jeleneté is van ennek az 1950-es fekete-fehér műnek, ami azóta bevonult a filmtörténetbe, és nemzedékek iskolázódtak rajta. Az egyik, a kevéssé bájos, viszont annál ellenszenvesebb hölgy „leölése” a Luna-parkban, a másik a gyilkos utáni hajsza finise, melyben az dönti el a végeredményt, hogy ki találja meg a csatornanyílásba esett corpus delictit. Mindkét esetben egy jellegzetes tárgy – a nő szódásüvegtalp szemüvege, illetve egy öngyújtó – játssza a főszerepet. Legyen most szó egy harmadik tárgyról, egy hegyes orrú, fekete-fehér betétes férficipőről. Vele kezdődik a film – természetesen csak azután, hogy felhangzott a baljós, sikolyra emlékeztető vonatfütty, és pokoli zajjal berobogott a moziterembe az obligát vonat. A cipőnek is a kopogását halljuk ki először az érkezési oldal lármájából, még mielőtt teljes pompájában felénk sietne a peronon. Hiába a sok mindenféle lábbeli, rögtön tudjuk, hogy ő az. Egyedül jön, a hozzá tartozó ember csak jóval később jelenik meg a vásznon.
Ez az akkoriban divatos és elegáns, kicsit szeladonos cipő 1981-ben tűnik fel újra a moziban, megint csak egy érkezési oldal nyüzsgésében. Orra hegyesebb, mint valaha, csillog-villog a bőre. Vadonatúj, de az eltelt évtizedek nem múltak el fölötte nyomtalanul. Viselője disztingvált ízlését, e hamisítatlan dél(kelet)-európai eleganciát van hivatva képviselni a stockholmi repülőtér neonfényes ridegségében. Machósan csípőre tolt nadrágban folytatódik, mely nadrág a farzsebből kiálló kultikus tárgyban, ún. stílfésűben végződik. Még föntebb pedig Bora Todorovic-ban, a Montenegro nevű, északra kihelyezett műintézet és a hasoncímű film főalakjában. A Montenegro alighanem Dusan Makavejev legjobb műve azóta, hogy jugoszlávból nemzetközi filmrendező lett. Megint kedvenc vesszőparipáján lovagol: egyik világ rosszabb, mint a másik, de a vitriolos gúny mellett ott van a titkos ellágyulás, miközben nagyszívű pánszláv és tüzes déli honfitársainak provincializmusát és barbárságát neveti.
Hitchcock cipőjén kívül egy másik nevezetes tárgy is látható a Montenegroban: a birkát, tyúkot, unatkozó svéd szépasszonyt és a megáldott, fergeteges erotic show reménybeli csillagát szállító rozzant teherautón ott zötykölődik az ellenállhatatlan szerb hős öccse is, letörölhetetlen vigyorral a képén, és egy családi vitában szerzett nagykéssel a fejében.
Montenegro, Örökmozgó, július 22-én, pénteken, 18.30; Idegenek a vonaton, Örökmozgó, július 26-án, kedden, 20.30 (Bp. VII., Erzsébet krt. 39.)
- Rábeszélő [6]