Skip to main content

Oscar Wilde, a tékozló zseni

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Tévé


„Azt csak nem gondolod komolyan, hogy az élet utánozza a művészetet, hogy az élet a tükör és a művészet a valóság?” De bizony komolyan gondolta – mármint Vivian, aki viszont Wilde-ot képviseli Wilde párbeszédesített elmélkedésében A hazugság hanyatlásáról. Mint ahogy azt is komolyan gondolta, hogy: „…minden művészet erkölcstelen és minden gondolat veszélyes; a kritika alkotóbb az alkotásnál, s a legmagasabb rendű az a kritika, amely a műalkotásból olyan dolgokat olvas ki, amelyeket a művész beléje sem tett…; az igazi kritikus nem őszinte, nem becsületes, nem okos…” Elképesztő? Hát persze, hogy az. De miért is lenne más? Hiszen minden idők legnagyobb elképesztőművészétől idéztük, a paradoxon mesterétől, sőt zsenijétől. Mert hiába, bármennyire elbűvölőek meséi (pl. A oldog herceg) vagy rémtörténetei, kísértethistóriái (pl. A canterville-i kísértet), bármennyire élvezetesek darabjai (Bunbury, Az eszményi férj stb.), bármennyire megrendítő a De profundis és A readingi fegyház balladája, hírnevét, népszerűségét, nem múló sikerét – szó szerint és képletesen is – életén túl: a művészetről vallott egyéni – mondhatni sajátos – felfogásának köszönheti. Vagy még inkább sziporkázóan szellemes, olykor vitriolos paradoxonjainak. Az angol portréfilm, ha olyan jó, mint amilyen ígéretes találó címe alapján, a felhasznált dokumentumok segítségével talán megmutatja a különc íróban az embert, és nyomon követve élete szerencsés-szerencsétlen fordulatait, el is fogadtatja velünk.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon