Skip to main content

Meghajlás betétes cipőben

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Film


Megint Patricia Highsmith egyik regényétől kell elindulnunk. Alfred Hitchcock, az akkor már világhíres nagymester felfedez magának egy fiatal, kezdő írónőt. Az Idegenek a vonaton Highsmith egyik első – ha nem a legelső – regénye (magyarul is olvasható). Szinte minden benne van már, ami szerzőjét oly összetéveszthetetlenné teszi, s hogy pályakezdőről van szó, talán csak onnan derül ki, hogy nem dobta még el végérvényesen a műfaj – a bűnügyi történet – mankóját. Hitchcock azonban ennél is biztosabbra megy: Raymond Chandlerre bízza a forgatókönyv megírását. Két olyan jeleneté is van ennek az 1950-es fekete-fehér műnek, ami azóta bevonult a filmtörténetbe, és nemzedékek iskolázódtak rajta. Az egyik, a kevéssé bájos, viszont annál ellenszenvesebb hölgy „leölése” a Luna-parkban, a másik a gyilkos utáni hajsza finise, melyben az dönti el a végeredményt, hogy ki találja meg a csatornanyílásba esett corpus delictit. Mindkét esetben egy jellegzetes tárgy – a nő szódásüvegtalp szemüvege, illetve egy öngyújtó – játssza a főszerepet. Legyen most szó egy harmadik tárgyról, egy hegyes orrú, fekete-fehér betétes férficipőről. Vele kezdődik a film – természetesen csak azután, hogy felhangzott a baljós, sikolyra emlékeztető vonatfütty, és pokoli zajjal berobogott a moziterembe az obligát vonat. A cipőnek is a kopogását halljuk ki először az érkezési oldal lármájából, még mielőtt teljes pompájában felénk sietne a peronon. Hiába a sok mindenféle lábbeli, rögtön tudjuk, hogy ő az. Egyedül jön, a hozzá tartozó ember csak jóval később jelenik meg a vásznon.

Ez az akkoriban divatos és elegáns, kicsit szeladonos cipő 1981-ben tűnik fel újra a moziban, megint csak egy érkezési oldal nyüzsgésében. Orra hegyesebb, mint valaha, csillog-villog a bőre. Vadonatúj, de az eltelt évtizedek nem múltak el fölötte nyomtalanul. Viselője disztingvált ízlését, e hamisítatlan dél(kelet)-európai eleganciát van hivatva képviselni a stockholmi repülőtér neonfényes ridegségében. Machósan csípőre tolt nadrágban folytatódik, mely nadrág a farzsebből kiálló kultikus tárgyban, ún. stílfésűben végződik. Még föntebb pedig Bora Todorovic-ban, a Montenegro nevű, északra kihelyezett műintézet és a hasoncímű film főalakjában. A Montenegro alighanem Dusan Makavejev legjobb műve azóta, hogy jugoszlávból nemzetközi filmrendező lett. Megint kedvenc vesszőparipáján lovagol: egyik világ rosszabb, mint a másik, de a vitriolos gúny mellett ott van a titkos ellágyulás, miközben nagyszívű pánszláv és tüzes déli honfitársainak provincializmusát és barbárságát neveti.

Hitchcock cipőjén kívül egy másik nevezetes tárgy is látható a Montenegroban: a birkát, tyúkot, unatkozó svéd szépasszonyt és a megáldott, fergeteges erotic show reménybeli csillagát szállító rozzant teherautón ott zötykölődik az ellenállhatatlan szerb hős öccse is, letörölhetetlen vigyorral a képén, és egy családi vitában szerzett nagykéssel a fejében.

Montenegro, Örökmozgó, július 22-én, pénteken, 18.30; Idegenek a vonaton, Örökmozgó, július 26-án, kedden, 20.30 (Bp. VII., Erzsébet krt. 39.)








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon