Skip to main content

Az amerikai barát

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Film


Wim Wenders mindig jó érzékkel választott ki és vitt filmre irodalmat. A legszerencsésebb találkozások Peter Handkéval estek, kezdve az első önálló játékfilmen. (A kapus félelme a tizenegyesnél), folytatva egy közös Goethe-adaptáción (Hiás mozdulat), s végezve – idáig – a Berlin felett az éggel. „Olyan filmrendező, aki franciás műveltséggel, amerikai módon készít filmeket” – írta róla Zalán Vince 1980-ban, amikor sem a Párizs, Texas, sem a Hammet, sem a Villanás a víz fölött nem létezett még, tehát Wim Wenders amerikás filmcsináló sem. De bonyolult, többirányú vonzalmai és kötődései már mind jelen vannak ebben az 1977-es műben is.

Kedve támadt megrendezni egy Highsmith-regényt, mondja a kezdetekről. Patricia Highsmith amerikai írónő, angolul ír, Svájcban él és francia nyelvterületen becsülik igazán, értéke szerint. Másutt nem nagyon tudnak mit kezdeni vele, jobb híján besuvasztják a detektívsorozatokba, pedig még a legkülsődlegesebb ismérvek alapján is bajos volna kriminek, bűnügyi történetnek nevezni ezeket az írásokat. Highsmith nem a megszokott módon közeledik a bűnhöz és a bűnöshöz, nem érdekli a hagyományos motiváció, még kevésbé a nyomozás, az igazságszolgáltatás. Ripley – immár egy sorozat hőse – kezdő amerikai csalóból válik európai sorozatgyilkossá. Az első tett lomha sodrában újabb és újabb gyilkosságokat követ el – mert valamit lépnie kell, s ez tűnik mindig az egyszerűbb megoldásnak. Ügyesen és gyakorlatiasan öl, de valahogy furcsán távoli és idegen saját tetteiben, indifferens az iránt, amit megcselekszik.

A magyarul Ripley és a maffiózók címen megjelent regény (eredetileg; Ripley’ Game) már a harmadik rész, de Wendersnek nincs szüksége az előzményekre. Újrateremti a regény főhősének alakját, a gengszterbe belegyúr egy cowboyt (ettől aztán még idegenebb lesz), és Dennis Hopperre osztja a szerepet. Az amerikai barát két alaptételre épül: Ripley amerikaiságára és a férfiak közt kibontakozó különös kapcsolatra. A balek Zimmermann (Bruno Ganz) – szegény ördög, képkeretező Hamburgból – kisemberléte, még halálos betegsége is ettől a találkozástól kap súlyt és komolyságot. Végül semmi sem úgy alakul, ahogy várnánk, de a cowboy – kalapját tűzbe vetve – a műfaj szabályai szerint egyedül lovagol ki a képből.

Örökmozgó, 15-én, pénteken, 22.30-kor (Bp. VII, Erzsébet krt. 39.)








Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon