Jorge Luis Borges kilenc nagyszerű Dante-tanulmányban gondolkodik el az Isteni Színjáték egy-egy motívumán, metaforáján, utalásán. Mert valóban mintha csak hangosan gondolkodna (akár kötetben közreadott előadásaiban) azokon a dolgokon, amik a commedia sűrű olvasgatása közben szöget ütöttek a fejébe. „Nem olvastam még el minden Dante-kommentárt” – jegyzi meg, holott bármiről írjon is, az az érzésünk, hogy a világ legnagyobb könyvtárlabirintusába vezet bennünket, ahol ő nemcsak a létező, de az elveszett vagy meg sem írt könyveket is ismeri. Mindentudása és mindenre kiterjedő figyelme sosem filológusi pedantéria, s e Színjáték-kommentárjai sem (csak) Dante-kutatóknak valók: alig különböznek mesteri novelláitól. A tanulmányokat fordító Scholz László is erre figyelmeztet Borges A halhatatlanság című esszékötetéről szólva a kritikai rovatban, borgesi alapossággal elemezve a szerző nyelvét, fordításának nehézségeit és Tóth Éva – A halhatatlanság átültetőjének – teljesítményét.
Második, befejező részét olvashatjuk most Dolinszky Miklós kitűnő, beleérző Karinthy-dolgozatának, mely a címnek választott idézet – „Mindent elkövettem, hogy ne legyek zseni” – körül nyomozza az életmű ellentmondásait. Igen érdekesek Weöres Sándor fiatalkori levelei Jékely Zoltánhoz (közli Domokos Mátyás), csak azt sajnáljuk, hogy – mint az ilyen közreadásokban általában – válasz nélkül maradnak, s ezúttal még a jegyzetek sem mennek túl a minimális kiegészítéseken. A Figyelő rovatból Békés Pál és Dalos György írását emelném ki. Békés a főváros kiadásában megjelenő, nagyon szép sorozatban (Az én Budapestem) kijött Lengyel Péter-kötetet, a Búcsú két szólambant méltatja – a másik szólam az elveszett apa, Merényi Endre fotóhagyatéka a háború előtti városról. Dalos Josef Skvorecky Csodáját dicsérve joggal állapítja meg, hogy a cseh szerző méltatlanul szorult háttérbe az ismertebb Kundera, Havel és (a világban szintén jobban jegyzett) Pavel Kohout mögött.
Hogy a gyávák nagyszerű regény, a Boruvka felügyelő szomorúsága és az Egy detektívregény-író feljegyzései pedig a korai közép-európai posztmodern ízes példányai, ahhoz kétség nem fér (mind pozsonyi kiadású, réges-rég hozzáférhetetlen kötet), de épp a Csoda alapján jelentékenyebb írónak nevezni Skvoreckyt Kunderánál, az talán mégis túlzás.
- Rábeszélő [6]