Sajnos, a hazai lemezgyártás soha sem kényeztette el a jazzművészeket. Ezen a körön belül is hátrányos helyzetűek a vidékiek. Pedig a Szekszárdi Jazz Quartet példája is bizonyítja, vannak értékeink vidéken. A szakma által „a magyar Modern Jazz Quartet”-ként aposztrofált együttes – ők nem szeretik ezt a minősítést – előfutára, a Szekszárdi Jazz Trió (Kelemen Endre – zongora, Lőrinczy Gyula – bőgő, Radnai Tibor – dob) 1972-ben alakult. 1982-ben a szintén orvos Hulin István Szekszárdra költözésével Kelemen doktor átadta a helyét a zongoránál, s vibrafonra váltott. Így alakult ki a klasszikus elemeket a swinggel elegyítő third stream hangzás. S habár a Kádár-korszaki jazz „fura ura” (elvtársa) nem nagyon támogatta őket, zenéjük így is átlépte az országhatárokat. Többek között Lengyelországban, Franciaországban és Angliában is szerepelhettek rangos fesztiválokon. Az utóbbi években két haláleset (Radnai – 1989, Lőrinczy – 1993) miatt is történt személycsere, a dobos Soponyai József, míg a basszusgitáros Béres János lett. 1988 óta kétévente jelentetnek meg lemezeket (FAITH; TEAM WORK; NEVER-GREENS és most a TENIVERSARY). A nemrég megjelent CD-jük is jellegzetesen SZJQ-s, de nekem különösen a címadó téma és a lírai BALLADE OF THE PAST nyerte el tetszésemet. Külön öröm számomra, hogy a combo két fő hajtóereje, Kelemen Endre és Hulin István, dacolva az évek múlásával, továbbra is „topformában” van, művészi igényű, invenciózus szólókkal örvendeztetik meg a műfaj kedvelőit.
Az első számú hazai jazz-rock együttes, az In Line különleges CD-vel lepte meg (a napokban jelenik meg) rajongóit. Ha jól emlékszem, úgy 1989 táján léptek színre. Első lemezükön (CSEPREGI IN LlNE) több felvételen is Demeter László dobolt. Ő 1991 óta Ausztriában él. A kezdeti lépések után 4 és fél évvel itthon járt, s a budapesti Yellow Stúdióba ment az alapító tagokkal (Csepregi Gyula – szaxofon, Tóth Gyula – gitár, Vasvári Pál – basszusgitár). Ennek a „session”-nek eredménye a ROOTS, melyen három téma ismerős lehet a kritika és a terjesztő hibájából elsikkadt 1992-es Csepregi CD-ről, a PlPELINE-ról. Nekem mindig nagy élvezetet jelent – a szerintem európai klasszis – Csepregi egyre letisztultabb szaxofonozása, aki, úgy tűnik, most, a 90-es évek első felében találta meg egyéni hangját. A szintén három – populárisabb – melódiát jegyző, a két 6 húron pendülő Vasvári–Tóth-szerzőpáros azzal örvendeztetett meg, hogy a záró felvétel címének a NEVER MORE KISS-t adta.
- Rábeszélő [6]