A jövő a komputerrel kezdődött, de a forradalom még várat magára. Ám ha hiszünk a cyberpunkoknak, az elektro-anarchistáknak, Internet-guruknak és az egyre jelentősebb irodalmi-politikai-kulturális „cyber” mozgalomnak, már nem kell sokáig várnunk, mert a forradalmak forradalma elektronikus impulzusok tüzében készül foganni.
Az eszköz már adva van: az Internet. Senki sem tudja, mekkora ez a bolygónkat behálózó komputerhálózat, méretének megközelítéséül is csak A Galaktikus Stopos Kalauza idézhető: „Nagy. Nagyon nagy. Hihetetlen, hogy milyen eszeveszetten, eszméletlenül nagy."
Tavaly körülbelül 10 millió, telefonvonalakon keresztül összeköttetésben álló komputerről beszéltek, melyeken elérhető volt kb. egymillió dokumentum és program, nagyjából 100 gigabyte-nyi ingyen információ. Fejlesztésére az USA, Japán és más kormányok évente több százmilliárd dollárt költenek. És ami a legelgondolkodtatóbb: becslések szerint az Internet évenként megduplázza saját méretét.
Ennek az iramnak az a magyarázata, hogy az Internet otthagyta a tudományt összes kutatóintézetével együtt, és leszállt az emberek közé – mindenki számára elérhető eszköz lett. Az eredetileg kutatási célokra kifejlesztett hálózat ma már lehetővé teszi a mezei polgár számára, hogy íróasztalánál ülve barangoljon más kontinenseken lévő könyvtári katalógusokban, kutatóintézetek számítógépes rendszereiben, olvasson újságot, könyveket, a Bibliát vagy a Koránt, hogy heves vitába bonyolódjon az abortuszról két norvég fókavadásszal és egy indiai villamoskalauzzal, majd lehívjon három-négy kötetnyi információt az észak-európai rúnavarázslás technikai részleteiről, és új CD-ket rendeljen magának. Mindezt persze csak azután, hogy elolvasta elektronikus postáját (az e-mail nyilvánvalóan rövid időn belül helyébe lép olyan elavult kommunikációs rendszereknek, mint a posta, a fax stb.), „előfizetett” (pénz nélkül, mert itt minden ingyen van) egy-két új kiadványra, illetve vitafórumra. És így tovább, a kifulladásig.
Az információ korának kezdetén ott ül hát az egyén komputerénél, és hirtelen észreveszi, hogy a mindenkori hatalom, hatalmi struktúrák elvesztették az irányítást, nem tudják kontrollálni az információt. Az Internetet nem lehet megzabolázni. És megszületik az alkalom szülte tolvaj, a cyberpunk – pop-technológia, komplex elektronikus rendszerek a hétköznapi emberek kezében. „Ha a cyberpunk mozgalomnak van valami célja, az az – írta Timothy Leary, a legendás LSD-guru –, hogy képessé tegye az egyént arra, hogy a képernyőn keresztül megformálja, rendszerbe olvassza és kommunikálja gondolatait.”
A cyberpunk világa posztpolitikai kultúra – a bürokrácia értelmét és létalapját vesztette, de a demokrácia is: miért szavazzon valaki egy politikusra, hogy az „képviselje” őt, mikor a Hálózaton keresztül közvetlen kapcsolatban áll mindennel és mindenkivel? A hatalmi struktúrák már nem kontrollálnak semmit – mihez kezdjenek több százmillió komputer ellen? – és nevetségessé válnak. A hagyományos kommunikációs és társadalmi érintkezési formák elavulnak, és következésképpen átértékelődik egy óriási fogalomhalmaz, ami a XX. században a „mindennapi élet” alapját képezte.
És ez már maga a forradalom.
Hakim Bej, a hírhedt lételmélet-anarchista, elektroforradalmár és terrorista, kinek manifesztója a „Vándorló Autonóm Zóna” (The Temporary Autonomous Zone) kizárólag elektronikus impulzusok formájában létezik és terjed a Hálózaton, így ír erről:
„(A forradalom) fel fogja használni a komputert, mert a komputer létezik, de használni fog olyan erőket is, melyek semmilyen kapcsolatban nincsenek az elidegenedéssel… olyan primordiális-sámánisztikus szellemeket, melyek aztán »megfertőzik« a Hálózatot magát is. Én ebben látom a cyberpunk igazi jelentését.”
A cyberpunk „járvány” már szubkultúrát teremtett, elsősorban sci-fi hátterű irodalom (William Gibson, Philip K. Dick, William Burroughs, Thomas Pynchon) és olyan filmek formájában, melyekből a „Hardware” adhat ízelítőt. És a mainstream kultúra „megfertőzése” is a legjobb úton halad, hiszen már a New York Times bestsellerlistájára is betörtek olyan művek, melyek legalábbis hordozói, ha nem is propagálói a cyberpunk kultúrának, értékrendszernek, terminológiának. Még nem tudni, hova vezet ez az út, de legtöbben egyetértenek egy dologban: mielőtt vezetne valahova, meg kell birkóznia legnagyobb ellenfelével, a káosszal.
Mert bár Hakim Bej szerint a cyberpunkok, az információ kukaturkálói, csempészei, zsarolói, és a cyberterroristák csak nyerhetnek a káosz elburjánzásával, de elismeri, hogy eddig az Internet nem válto(zta)tta meg a világot. Ennek oka a rendszer belső paradoxona, mely hevesen ellenáll mindenféle rendszerezési, rendszabályozási kísérletnek – hiszen éppen anarchisztikus vonásai teszik az Internetet azzá, ami – ugyanakkor egyelőre csak egy bizonyos fokú káoszt tud tolerálni.
Az Internet egyes részei már áldozatává váltak a káosznak, azaz túlnőtték saját magukat, és belebuktak. (Pl. egyes vitafórumokat a beérkező információ mennyisége és rendszerezetlensége annyira túlterhelt, hogy kezelhetetlenné váltak.) A veterán Internet-búvárok, az ún. „cybernauták” szerint épp itt az eb sírhantja. Az, hogy meg lehet-e állítani az Interneten a káosz elburjánzását, sokuk szerint korunk legfontosabb kérdése.