E csoportról jóval kevesebbet tudunk, mint az imént felsoroltakról, nem szerepeltek a forradalom alatt keletkezett cikkekben, röpcédulákban, rádióközlésekben. Pedig népes, jó harcértékű egység volt, és valószínűleg a legszervezettebben működött az önkéntes alapon rekrutálódott csoportok közül.
Megalakítóját és parancsnokát ifj. Wágner Istvánnak hívták, de ezt a forradalom alatt senki sem tudta. Húszéves volt, géplakatos. A személyét érintő kérdésekre csak annyit válaszolt, hogy nevezzék csak Göndörnek (külleméhez híven), és érjék be ennyivel; őt sem érdekli, ki honnan jött, aki harcolni akar a szabadságért, csatlakozhat a csoportjához. Göndör munkáscsaládból származott, korán elkerült (egy ismerője szerint megszökött) a szüleitől. 1953-ban, miután kitanult, harmadmagával illegálisan Jugoszláviába akart menni, azonban elfogták őket, és Wágnert kétévi börtönbüntetésre ítélték. A forradalom előtt is körözték, valószínűleg egy újabb „disszidálási” kísérlete miatt.
Már a forradalom első napjaiban, október 24–25-én megalakította fegyveres csoportját. A ferencvárosi Berzenczey utca 13. sz. alatt lévő munkásszállást választotta ki bázishelynek. Nemcsak a fegyveres ellenállást, hanem a rend fenntartását is feladatának tartotta, és megszervezte a környéken (így a Tűzoltó utcai garázs előtt is) az őrszolgálatot. Voltaképpen a Berzenczey utcai felkelők egy részéből és néhány szervezetlenül harcoló fegyveresből alakult meg valamivel később az Angyal István vezette Tűzoltó utcai csoport.
Göndör – más felkelőparancsnokokkal együtt – részt vett október 29–30-án a politikusokkal és a katonákkal folytatott fegyverszüneti tárgyalásokon, majd csoportjával csatlakozott a nemzetőrséghez, sőt egy embere, a sorkatona Székely Béla – Bütyök – bekerült a 31-én alakult Forradalmi Honvédelmi Bizottmányba is.
A létszám egyre növekedett, többnyire fiatal munkások vagy szakmunkástanulók jöttek, de később jelentkeztek tiszti iskolások is. Mivel bázishelyük mind szűkebbnek bizonyult, október 31.–november 1-jén átköltöztek a közeli Ferenc tér 15.-be, ahol egy női rendőrszállás volt. Előzőleg Kopácsi Sándor, Budapest rendőrkapitánya küldött ide 6-8 rendőrt Kalusi Sámuel tartalékos honvéd főhadnagy parancsnoksága alatt, hogy szervezzék meg az új karhatalmat a kerületben. A Páva utcai rendőrkapitányságot ugyanis október 25-én spontán módon összeverődött felkelők ostrommal elfoglalták, és feldúlták. Göndörék átmentek, igazoltatták a jövevény rendőröket, majd megállapodtak Kalusival, hogy a két egységet összevonják, a parancsnok Wágner, a parancsnokhelyettes pedig Kalusi lesz. Csakhogy ez nem tetszett az odaküldött rendőröknek, így ők odébbálltak.
A Ferenc téren immár – a nőkkel együtt – 80-100 nemzetőr tanyázott. Göndör három szakaszra osztotta a csoportot, és a szakaszparancsnokokat az addig nyújtott teljesítmények alapján nevezte ki. Így lépett elő Cigány, polgári nevén Onestyák László és Bekötöttfejű Cigány, azaz Falusi János (a harmadik szakaszparancsnok személyét illetően megoszlanak a források); helyetteseik közül csak Talsand József (Sváb) személyében lehetünk biztosak. A fegyverszünet alatt a szakaszok felváltva teljesítettek őrszolgálatot, hogy a környéken megakadályozzák a fosztogatást, és biztosítsák a lakosság számára az ellátást. Bejelentések alapján több ÁVH-st foglyul ejtettek. Őket a Ferenc téri rendőrszálláson őrizték, bízva abban, hogy – mint ez általános elgondolás is volt – ügyüket később törvényes keretek között kivizsgálják.
A katonás szervezettség, fegyelem megmutatkozott már a fegyverszünet előtti harcokban is. Egyikük vallomása szerint ebben az időben négy részlegre osztották a csoportot: az elsőnek az volt a feladata hogy a szovjet páncélosokra kézigránátot vagy „Molotov-koktélt” dobjon, a második gyújtólövedéket lőtt ki, a harmadik az égő páncélosokból menekülő szovjet katonákkal vette fel a harcot, a negyedik részleg pedig leszerelte az elhagyott járművek fegyvereit. De Göndör inkább csak a harcokban és a nemzetőri feladatokban követelte meg a fegyelmet, a szálláshelyen alkoholfogyasztás is előfordult, és többen a felkelők közül intim kapcsolatba kerültek a szálláson lévő rendőrnőkkel. Voltak, akik bejelentés nélkül jártak ki az épületből. Az ilyen „kihágások” miatt Kalusi parancsnokhelyettestől kaptak fejmosást, aki egyébként nem vett részt fegyveres akciókban, hanem a ruha- és élelemellátást intézte, és nyilvántartást vezetett a csoport tagjairól, a kiadott fegyverekről. E listát november 4–5. körül megsemmisítették. Egy kisebb lista azonban a forradalom megtorlóinak kezére került. Onestyák László zsebéből ugyanis, amikor a forradalom alatt egy ÁVH-st lakásán igazoltatott, kiesett a notesze (a nemzetőr-igazolványával együtt), és abban fel volt jegyezve szakasza 12-14 tagjának a neve.
A november 4-i szovjet agresszió előtti éjjel éppen folyt az italozás, de Göndör hajnali riadójára kiürítették a szálláshelyet, és tüzelőállást foglaltak el a környék épületeiben. A szovjet páncélosokban komoly károkat okozva november 7–8-ig folytatták az ellenállást. Ezután a csoport tagjai közül többen emigráltak, közöttük Bütyök, Bekötöttfejű Cigány és maga Göndör is, akiről mindössze annyit tudunk, hogy 1985 decemberében elhunyt. Nemigen lehet olvasni róla 1956 történeti irodalmában.
A Berzenczey utcai–Ferenc téri felkelők másik része büntetőeljárás alá került, miután 1957 március–áprilisától megkezdték a letartóztatásukat. Legtöbbjüket a 16 vádlottat felvonultató „Onestyák László és társai” perben ítélték el. Az I. rendű vádlottat, Onestyák Lászlót 1958. XI. 22-én és a XIII. rendű Zódor Jánost (aki a rádió ostromától kezdve vett részt a harcokban) 1958. X. 24-én kivégezték Halász Pál népbírósági tanácsa, illetve Vágó Tibor legfelsőbb bírósági tanácsa ítélete nyomán. Cserépy Gyula, aki a felkelőcsoportban november 4-én szakaszparancsnokká lépett elő, és akit életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek, egészen 1970-ig börtönben ült.
Talsand József 20, Kalusi Sámuel 15, Blaskovics Pál (géppuskával harcolt) 12, Muzsinszki Mihály 10 évet kapott, ők azonban az 1963-as amnesztiával szabadultak. A többiekre 10 évnél rövidebb ideig tartó börtönbüntetést szabtak ki. A XVI. rendű vádlott, Kovács Éva különös balszerencsével, ritka hasonlóság miatt, azaz „ártatlanul” vált az eljárás szenvedő alanyává. A rá mért 3 év börtönbüntetésből másfél évet töltött le. A „Magyar Népköztársaság államrendjének megdöntésére irányuló szervezkedés” és hasonló „tényállások” kétségkívül rejtettek magukban koncepciós elemeket; 1956 előtt kreált pereket rendeztek, a forradalom után az esetek minősítésének eszközével álltak bosszút azon és úgy, akin és ahogy akartak. Azonban ismereteink szerint Kovács Éváé az egyetlen példa arra, hogy a megtorlás során valakit teljesen ok nélkül ítéltek el.