M.G P. [Molnár Gál Péter]

Nyomtatóbarát változat

Nézők tömegei vigaszként vágyják a színháztól mindazt, amit a sorozatot összefoglaló cím ígér: Hatalom, Pénz, Hírnév, Szépség, Szeretet.
Helyette kapjuk: Lecsúszottság, Nimolizmus, Lenézettség, Elhasználtság, Részvétlenség.

Cilinderből kicibált szociológiai nyuszik mutatványa. Rögtönzés, amire a spiritus rector egész pályáján készült. Halászantológia. Veress Panka éjjelente úgy ül számítógépe előtt, akár az a kalóz könyvkiadó, aki a Globe előadásait sebes írással lejegyezte. A Magvető könyvnapra kiadhatná a sorozat szövegét: Rivalda 1994–95. A darabok egyenetlenek, de semmivel sem rosszabbak (behelyettesítendő) drámáinál, és egyáltalán nem színszerűtlenebbek (tetszés szerint kitöltendő) színműveinél.

Egy helyzet rekonstrukciója

Köbli Anikó: Védőnők mostoha helyzetben (Népszabadság, 1994. október 10., hétfő, 7. oldal) cikk alapján.

Két színész mikrofon mellől hangját adja a színpadon csak szájukat mozgatóknak. A „szinkronizálás” ötlete most tréfánál több. Maga a tartalommá vált színpadi forma. Takátsy hangján szól Szirtes Ági. Tóth Józsefén Huszárik Kata. Majd a két fiú ül terhes asszonyként és védőnőként a színpadi asztal két oldalán, a két leány hangján halljuk ugyanazon mondatokat. Harmadjára is szakasztott ugyanaz hangzik el. Csupán Szirtes és Takátsy ülnek egymással szemközt. Előbbinek Tóth József adja hangját, utóbbi Huszárik hangján beszél. Tovább facsarni képesek még ezt is. Pedig korábban, amikor Tóth leányhangon terhességéről beszélt, Huszárik a félsötétben, a nézők szintjén elhelyezett mikrofonnál „nem bírt magával”. Elnevette magát. A színpadiak uralkodtak még magukon kissé. Belőlük is kibuggyant hamarosan a groteszk helyzettől ingerelt nevetés. Ez csak ízesítés (show). A nemcserék mélységes színházi-színháztörténeti anyagismerettel finomodnak bölcseletivé.

Első, nézőtéri „olvasatban” a régi színházi gondolatot pedzik: a színház leglényege a másság. A vallásos színjátéknak a görögöktől távol-keleten át Csíksomlyóig szoknyát hordó fiúszínészei a nő helyett a nő lényegét mutatták föl. Fedák Sári János vitézként mélyebbet mutatott meg a katonaéletből, mintha Tamásy József játszotta volna, akinek nem kellett volna létrehoznia, művi úton előállítani férfi voltát. Gobbi Hilda Sarment 106 éves öregasszonyában érdekesebb 30 évesen, mint ugyanebben a szerepben Lucia Sturdza-Bulandra 90-hez közel.

Művészi szempontból érdekesebb egy koros Júlia, akinek meg kell dolgoznia a néző hitéért és illúziójáért, mint egy süldőkorúnak, aki az, amit neki meg kell elevenítenie. Taraszova vastag derékkal izgalmasabb Karenina Anna volt a moziszép és életkorban szerepközelibb Tatjána Szamojlovánál.

„Nőí” mondatokat férfiak mondanak el. És viszont. Fölpróbálják egymás élethelyzeteit és közhelyeit. Megvilágosodnak a kényelmes klisék. A színpadi fáziseltolás következtében kénytelen lesz a néző gondolkodni. Nem sodródik sablonokkal. Beleverik orrát minduntalan ikonográfiái matricákba. Percről percre, kénytelen ítéletet alkotni. Eldobni kialakított nézeteit. Felülvizsgál. Összeméri mások igazságával a sajátját.

A Kamra nézőtere egynemű értelmiségi gyülekezetnek rémlik. Többségük nemcsak diplomás, de érettségizett is. Zömben: fiatalok állóhelyre tipródóan. Szerencsére: nem mindenkinek tetszik. Kimasíroznak a sértettarcúak. Unják. Megfontolandó: ki mit un? És mikor meri unni? Meddig terjed az unalom tűréshatára? Hozzáfűzendő széljegyzetként: aki trappolva megy ki, és tüntetően bevágja maga mögött az ajtót: nem untatott, hanem sértett néző. Ráhágtak kritikai biztonságára. (Nem szeretném, ha félreértenének: Halász nem avantgardeista provó, nem piszkoslábú viszketőporszóró. Provokációi serkentőek. Gondolatnoszogatók. Indivi-szocio-bölcseleti anarchista. Nem a trónfosztók közüli. A nehezebb utat járja: a világító rökamijékat aknázza alá. Nem revolucióra áhítozik, evolúcióra.)

Tízre jár, amikor a moderator megszakítja az elnyúló játékot. Szünet után a színészek a színpad peremén szembeülnek a nézőkkel. Következzék a publikum! Vitassuk meg nyilvánosan a férfi-nő társadalmi kérdését. A vita valóságos feszültségeket leplez le… mihamar elakad. Valóban drámai a helyzet. A nézőtéren dobog a dráma szíve: még a megválogatottan értelmiségi közönség sem szokott hozzá a nyilvános színvalláshoz. Nincs érvkészletünk. Vitaeleganciánk. Nincs türelmünk meghallgatni a másikat. Kifejteni csáberővel a magunkét.

Halász kísérlete sikerült: a közönség hozza ki intőfüzetét! Kedves szülő! Gyermeke demokratának álcázott totalitárius gleichschaltolt. Leírja odahaza százszor: A NŐ IS EMBER!

Theatro-patográfia


Gyanúsak persze a nézők, de a színházcsinálók egyike sem ép ember. Az egészségesek alkalmi nézőnek mennek. Színész, rendező, öltöztető, ügyelő, színpadmester stb. vakon választja fiatalon foglalkozásául a színházat, hogy kitöltse az estétől rettegés űrjét. Azon túl nem gond már, mi lesz estéikkel. Narkotikumként, szedálószerként kitölt és megold a színház.

Halász Péter kora ifjúságában fölismerte, hogy szorongásos fantomjainak leghatékonyabb ellenszere a színház. Mégpedig olyan társulás, amelyben bentlakásos a foglalkoztatás. Vagyis teljes összezártságot igényel. Pesti és New York-i színházi kommunái serkentő altatódalként elűzték esti rémképeit. Az előadás roborál. Élénkítő panacea. Feszültségeivel szorongásoldó. A két világ között egyformán honos és otthontalan Halász receptet írt magának öngyógyításul: a Gillette-színházat. (Használat után eldobandó!) Előnye: előadás végeztével, amikor az alkotóktól a lenyugvó nap elveszi a produktumot, s így elárvultan kiürültebbek, mint annak előtte, társaságban nekieshetnek a másnapi sajtónak, büntetlenül előhozakodhatnak gyermekkoruk magánközleményeivel, a családi album emlékképeivel és a legalanyibb személyi hírekkel, hogy megformálják és művészi anyaggá ömleszthessék.

Magány ellen csináljon színházat!

Halász legszívesebben az ágyba is magával vinné társulatát. Régebben kevésbé volt önkorlátozó.

Lőrinc barát

Fekete Gy. Attila: Túladagolta a heroint (október 11., kedd, 21. oldal) drogbalesetekről. Halász nyílt színi vallomást tart kábítószeres élményeiről. Parányi, piros függönyös bábszínházzal a fején időről időre kipillant a függönyszárnyak közül – maga kezeli a függönyhúzó zsinórját –, kissé vontatott, kissé kántáló, nyugalmasan önélvező hangján a kábítószerek dicséretét zengi oly szabatos részletezéssel, hogy hatékonyabb a legelszántabb drogellenes propagandánál.

Párhuzamos cselekményszál: a hátsó színpadon kifeszített szürke függöny fölött kesztyűs bábokkal jelenetek a páros életből. Az este címe a Romeo kémikus-botanikus szerzetesére utal, aki most kábítószeresként kíséri a veronai szerelmeseket. A párhuzamos (l. fent) alkalmat ad Halásznak becsmérlőleg nyilatkozni az avoni hattyúról és a taganrogi orvosdoktorról, a kodifikált drámaírók szentként kezelt legnagyobbjairól, s hitet tenni a színház mint napilap közvetlensége, problémaérzékenysége és a közönséget közössé alakító képessége mellett. Nem szónokilag: drámai cselekvésképpen.

Az este legélvezetesebb mozzanata: a közönség elhagyja a nézőteret. Halász, fején a színházmakettel, kivezényli a publikumot. Sorra megszólítja a távozni küldötteket. Lekonferálja kimenetelüket. Ironikus önleleplezéssel kivallja közben a leszerepelt este befejeztének búját azzal a tartózkodó elkedvetlenedéssel, amit kiadós szeretkezés után érezni.

A tolvajok országa

Október 13., csütörtök (Népszabadság, 15. oldal). Sírkőféltés Öcsödön. „Az öcsödi »öreg« temetőből 16 darab gránit síremlék tűnt el az utóbbi hetekben. A kunszentmártoni rendőrök a napokban tízet meg is találtak egy zagyvarékasi sírkövesnél.” Legharsogóbban nevetni sírköveken lehet. Az igazi humor a temetőben gyökerezik. Az igazi nevetés a halálfélelem átváltott fogvacogása. Elemükben vannak a szerzők: nemcsak akik papírra írják, hanem testükkel térbe írják a vidám rettegést egy enyveskezűekkel teli siralomvölgyéről. Tímár Andor akkora pantomimus képzeletbeli erőfeszítéssel cepel egy hungarocellból imitált márványtáblát, hogy érezzük súlyát a márványnak is, a csibészkedő csalfa sírkereskedelemnek és a csórásra kész mindennapi gyakorlatnak. Szacsvay egy lelkipásztort hajtogatott ki gyermekkorának játékfalucskájából. Rábeszélő párjelenete az özvegyasszonnyal (Takátsy Péter) kabaréremeklés. Takátsy mostanában szériában kapja a transzvesztitafeladatokat. Pillanatra sem téved a nőimitátorság rossz ízlésű röhögtetésébe; finom, érzékeny, beleérzéssel telt, elkülönböző portrékat fest.

Elámító estéről-estére a kiapadhatatlan színészi képzelet, játéköröm, friss készség a hiúságra. Színjátszásunk egyik súlyos betegsége, hogy a színházakban államosították a művészi képzeletet. A vezetőségnek van primátusa a költészethez. A színészi egyéniség illegalitásba szorult. A rendezők állnak a színházi hierarchia csúcsán hivatalból, még ha pénztárosként is kártékony volna legtöbbjük színházi ténykedése.

A Hatalom… sorozat játékra bujtogatja a színészeket. Igaz, hogy a Katonában a legkevésbé elnyomottak. Mégis ismeretlen hangok, sosem látott színek és az életismeret biztonsága mutatkozik meg Szirtes Ági régóta rejtegetett rögtönzéseiben.

Vajdai a 19 estét megszorozta hárommal vagy néggyel. Esténként több alakban jelent meg. Mindegyik hasonlított egymásra, és különbözött. Sunyi élősdiek, alattomos leskelődők, szemforgató banditák, látó koldusok olyan sokaságát játszotta el eddig, amire csak tíz szezon adott volna lehetőséget. Vajdai nem beszélő színész. Néhány mozdulattal, testtartással, szemének más állásával pontos érvényességgel megjelenít. Ő sosem lesz Hamlet. De nagyszerű II. Sírásó. Rengeteg rossz Hamlet kószál kulisszákszerte. Ritka gyöngyszem a II. Sírásó.

Szentivánéji álom


Október 14., péntek. „A budapesti színházak műsora…” (21. oldal) …Katona József Színház: Szentivánéji álom (7 – bem. ea.)”

Premier odaát. Nádasdy Ádám újrafordításában a Shakespeare-vígjáték. Időnként bekapcsolják a Kamrába az odaát folyó előadás rekedt hangját.

Most Takátsy fejére kerül a minapi bábszínház. Disznó szavakkal elmondja a nyárközépi összevisszaság tartalmát. A második részben a játéktér közepén fölállított tüllsátorban üzekedik a paródiára szerveződő társulat – kiegészítve Szilágyi Lenke és Garas Dániel játszani sem szégyenlő fotósokkal és Balogh Marival. Egy rugalmas arany terítő alatt végigjátsszák a Kámaszutrát.

Egy haragos néző fölpattan. Méltatlankodón kevesli a látnivalót. Kimegy. Felesége követi. Még ez a legszínesebb az előadásban, bár nem tudni: kamuflált nézőt építettek-e be a játékba, vagy valóban, sérelem érte a publikumot. Más nézők kétségtelenül önszántukból távoznak. (Keszler József, a nevezetes mérges ítész odahagyta kritikusi zsöllyéjét előadás közben. Szomory Emil, a színikritikus utánaszólt: – Keszler úr, ön távozik? – Nem, én elmegyek!) Tüntetően elmenni, vagy mentve a menthetőt, kisompolyogni a ránk szakadó unalom elől: két különböző magatartás.

Ezen az estén, ahol Shakespeare-t simpfelik: joggal távoznak a kultúra szent nevében. Joggal mennek mások, mivel a Shakespeare-undor és klasszikusutálat nem szolgál elég színes érvvel, színházi ötlettel. Halász utálata nem elég ékesen szóló. Széles karimájú puhakalapban óvszert osztogatnak a nézőknek is, hogy a promiszkuus komédiában fertőzés ne érje őket. A szépen koreografált párzásoknál, az internátusi vihogó vadságnál többre nem futotta.

Utószó

Úgy volt, a Beszélő itt befogja a száját. Nem tud megélni a piacon: az ő baja. Bár hetek óta szolidaritásból robotolok érte – itt köszönöm meg áldozatos munkámat –, nincs ellenemre, hogy megszűnjön az, aminek nincs keletje.

Közben egy körkörös szponzor besegített.

Tehát:

(Folyt. köv.)

• Kultúra