Álliberális ifjak
A kétmilliós lélekszámú Szlovénia már a jugoszláv időkben a térség egyik legfejlettebb gazdaságával rendelkezett. A nálunk – közelsége ellenére – alig ismert ország ma már tiszteletbeli visegrádi országnak számít, ezt előbb-utóbb intézményesíteni is lehetne, ha a „rendes” visegrádi országok tudnák, hogy mit akarnak magukkal kezdeni.
A kezdeti megtorpanás után a gazdaságbán az élénkülés jelei mutatkoznak. Az infláció ugyan magas (év végén rendre húsz százalék körül állapodik meg), ám a folyamatok irányítottak. A szlovén valuta, a tolár, megszületésétől kezdve szabadon váltható belföldön; árfolyama a márkához kötött. A gazdasági növekedés az idén jóval nagyobb, mint azt a büdzsé tervezésénél elképzelték, a növekményt a költségvetési hiány pótlására fordítják, amely így negyede lesz a vártnak.
Szlovénia a térség egyetlen országa, ahol a liberálisok az első szabad választások óta folyamatosan kormányon vannak, igaz, változó partnerekkel.
A rendszerváltás ott nemcsak országszületést, de jelentős generációs váltást is jelentett – a politika csúcsain. A vezető kormánypárt az egykori – viszonylag szabadabb szellemű – „kommunista” ifjúsági szövetségből alakult át liberális politikai párttá, és már az első többpárti kormányban jelentős szerepet vitt. A DEMOS nevű konglomerátum azóta darabjaira hullott, de pártjai alkotják ma a legfőbb politikai erőket. Ezek egyike a Szlovén Kereszténydemokrata Párt, melynek elnöke, Lojze Peterle a független ország első miniszterelnöke is volt a DEMOS-kormány idején. A DEMOS széthullása okozta bukását, és a kormányfői posztot az átrendeződött erőviszonyok következtében a liberálisok kapták meg. Az „ifjak” már a rendszerváltás hajnalán gondoskodtak a pártvezetés stabilitásáról: a párt elnökének a tapasztalt reformpárti politikust, Janez Drnovseket hívták meg, aki Peterle bukása óta a kormány élén áll.
A jelenlegi belpolitika erőviszonyait az 1992. december 6-án megtartott parlamenti választások eredménye határozza meg. A liberálisok által akkor kezdeményezett választójogi törvény sajátos szavazatszámlálási szabályai miatt a választások győztese, Szlovénia Liberális Demokrata Pártja a vártnál kisebb arányú győzelmet aratott. Meglepetésükben lázasan kerestek koalíciós partnert, de igazából egyik párttal sem akartak szövetségre lépni. Nehezítette a helyzetet, hogy a választásokon minden tizedik szlovén választópolgár egy – azóta jócskán megszelídült – idegengyűlölő szélsőjobboldali pártra adta voksát, további tíz százalékot pedig egy szélsőjobbal kacérkodó, gátlástalan populista társaság hozott össze. Csúfosan leszerepelt ugyanakkor az MDF partnereként is ismert Demokrata Párt, amelynek a parlamentbe bejutott kisszámú képviselőjét Drnovsek kormányfő úgy édesgette magához, hogy a közelmúltban egyesítette őket saját pártjával. A fennmaradó helyeken az Egyesült Baloldal, más baloldali erők, a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták osztoztak. Ez utóbbiak neve megtévesztő: elemzők szerint ez az ország legjobboldalibb pártja. A parlamentben csak három képviselői hellyel rendelkeztek, de ezek egyikét az a Janez Jansa birtokolta, aki legendás alakká nőtte ki magát a nyolcvanas években. Drnovsek megtartotta őt a kormányban – honvédelmi miniszterként –, de a hétről hétre programszerűen robbanó botrányok után végül Jansa lemondani kényszerült, ezzel pártja is visszasüllyedt a jelentéktelenségbe – kívül a koalíción. Drnovsek, miután megszabadult veszélyes szövetségeseitől, most már a kereszténydemokratákra összpontosíthatott.
Peterle miniszter tündöklése és bukása
A liberálisok kormányzását az a két – ismeretlen, talán nem is létező – „pártközi” szerződés tartja fenn, amely egyfelől hallgatólagos támogatást biztosít a kormánynak a sorait mind szorosabbra záró baloldal részéről – kívülről; másfelől a kereszténydemokraták támogatására támaszkodik – belülről. A koalíciós megállapodás a kereszténydemokratáknak juttatta a külügyminisztériumot, melynek élére Lojze Peterle került.
A külügyminisztérium elmúlt csaknem két évének „teljesítménye” nem éppen imponáló. A viszonyok meglehetősen rendezetlenek. Erről árulkodik a legnagyobb példányszámú napilap minapi olvasói levele, amelyben – Európában példátlan módon – a külügyminisztérium egyik diplomatastátusban lévő alkalmazottja panaszkodik az áldatlan belső állapotokról.
Az „olvasói levél” megjelenése előtt a közvélemény vajmi keveset tudhatott a diplomáciai irányítás kulisszatitkairól, még kevésbé a kormány belső viszonyairól. Peterle jól fésülten repkedett a világban ide-oda, intézte az ügyeket, adta a nyilatkozatokat.
Aztán egy szép napon egyszer csak lemondott.
Aztán a lemondást visszavonta. Aztán csak elnapolta. Aztán mégiscsak lemondott végleg.
A közvélemény csak annyit sejthetett, hogy a háttérben valószínűleg Drnovsek kormányfő keveri a kártyát.
Drnovsek kormányfő erőskezű kormányzási stílusa a jelek szerint egy idő után saját pártjában is ellenérzéseket szült. A történet kezdetét a képviselőház elnökének hirtelen lemondása jelentette.
Drnovsek kormányfő Rigelnik lemondása után Peterle külügyminisztert kérte meg, ugyan vállalná el a házelnöki tisztséget. Peterle nem látta át a csapdát. Esze ágában sem volt odahagyni a külügyminiszteri tárcát, ugyanakkor joggal feltételezte, hogy a felkérés nem neki, hanem pártjának szól, és örvendezett, hogy pártja súlya megnövekedik az új helyzetben.
Ezután nagy volt a meglepetése, amikor a képviselőház titkos szavazással a szintén liberális párti Skolcot választotta meg a ház elnökévé (Skolc az egykori „kommunista” ifjúsági szövetség vezetője volt annak idején, személyével a fiatal szárny erősödött). A jó ég tudja, kikkel egyezett meg Drnovsek a szavazás előtt (a baloldallal talán), mindenesetre Skolc megválasztása egyetlen szavazaton múlott. Az akció sikerült: Peterle felháborodott, és lemondott a külügyminiszterségről.
Igen ám, de mindez a legrosszabb pillanatban történt, az olasz diplomácia nagy októberi offenzívája már megindult. Ebben a helyzetben Peterle úgy döntött, hogy marad. Azt a tervet eszelte ki, hogy előbb sikerre viszi az olaszokkal folyó tárgyalásokat, majd bevárja az október utolsó napjára kitűzött EU-külügyminiszteri értekezlet luxemburgi sikerét: Szlovénia társult tag lesz, ő pedig november elsején méltósággal veszi a kalapját, és győztesen távozik.
A terv nem sikerült.
Október 31-én minden elveszett. Másnap Peterle már nem volt külügyminiszter.
Szlovéniának e pillanatban nincsen külügyminisztere. A külpolitika irányítását Drnovsek kormányfő vállalta magára, megtartva miniszterelnöki posztját is. A megoldás attól is függ, hogy a külügyminiszteri posztot eleddig betöltő kereszténydemokraták benne maradnak-e a liberálisok vezette kormányban, avagy a kiválás mellett döntenek. E pillanatban csak a liberálisok helyzete és a kormányfő pozíciója biztos. A sajtó és a közvélemény ugyanakkor a külügyek eddigi irányítóját, Lojze Peterle kereszténydemokrata pártelnököt vádolja, amiért „eladta az országot az olaszoknak”. A „bűnösség” azonban alighanem megosztható.
- Külföld [6]