A közigazgatás, közoktatás, egészségügy és kultúra területén működő, félmillió tagot, 32 szakmai szervezetet tömörítő Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) közgyűlése két hete úgy döntött, hogy szervezetileg is szorosabbra fogja a tagszervezetek eddigi laza akciószövetségét. Módosították tehát az alapszabályt, az évenként rotáló soros elnöki rendszer helyett bevezették a négy évre szóló elnöki posztot, három alelnökkel aládúcolva, és elhatároztak, hogy megrendezik első kongresszusukat.
A múlt héten meglett a kongresszus, 84 mandátummal rendelkező küldött és jóval nagyobb számú vendég és újságíró pillanthatott be az érdekérvényesítés és -képviselet nagypolitikai vegykonyhájába. A miniszterelnök is jelen volt, így aztán a SZEF kemény emberei, Szöllősi Istvánné (Pedagógusok Szakszervezete) és Vadász János (Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete) frontális támadást intézett a kormány stabilizációs programja ellen. A SZEF utolsó soros elnöke, Szabó Endre viszont óvott a túlzott radikalizálódástól: „Ne vigyük olyan irányba az eseményeket, ami kárt okozhat a társadalomnak; a SZEF jelentős szerepet vállalt és vállal a társadalmi stabilitás fenntartásában.” Sőt, hozzátette, hogy fórumuk régóta szorgalmazza a költségvetési intézményrendszer átalakítását, az államháztartás komplex reformját; bár megalakulása óta tiltakozik az ennek a nevében megtett improvizatív lépések és a „pénzügyi restrikció egyeduralma” ellen.
Horn melegen üdvözölte Szabó Endre szavait. Mindjárt elhúzta a mézes madzagot a SZEF-vezetők előtt: mozdítsák ki a megfeneklett ÉT-t a holtpontról, üssék nyélbe azt a közös politikai nyilatkozatot, melynek szövegére a kormány napokon belül javaslatot tesz; ebben a szociális partnerek kötelezettséget vállalnának arra, hogy az előttünk álló egy, másfél szűk esztendőben megőrzik a társadalmi békét. A biankó csekk azonban nem keltett lelkesedést a SZEF soraiban. A hangulat különbözött attól, amelyik másnap, az MSZOSZ-kongresszuson uralkodott. Utóbbin ugyanis a kormányfő arra lett figyelmes, hogy valamennyi szónok fukarkodik a barátságos jelzőkkel; viszont az MSZOSZ látatlanul nem mondott nemet – igaz, igent sem – a politikai nyilatkozatra.
A SZEF-program vitáján elnöklő Vadász János (KKDSZ) sértődötten vette tudomásul, hogy az ő értéskönnyítő 10 pontos kiemelése és a hűsítő Kékkúti víz mellé Szöllősiné (PSZ) is letette alaptételeit. A plénum viszont örömmel elfogadta a KKDSZ követeléseivel versengő, az állam fokozott kötelezettségvállalását tartalmazó csomagot. A politikai vita rövid volt. A küldöttek a kormánynak címzett kritikájukban is többnyire nyelvtani és stilisztikai kifogásokba csomagolták. Miért nagy elosztó rendszerek, miért nem állami feladatokat ellátó intézmények, miért leépítés, miért nem létszámcsökkentés, miért tb-járulék, miért nem sarc? Az óvatosság érthető, a közszolgálat – legalábbis eddig – a létbiztonságot jelentette, szerény, ám garantált béremelkedés mellett.
A SZEF elnöke Szabó Endre lett, alelnöknek pedig a PSZ-es Borbáth Gábor, Szöllősiné „jobbkeze”, az egészségügyis Gulyás Judit, valamint a közszolgálatis Michalkó Péter lépett elő. A választáson az ambiciózus Vadász János (KKDSZ), aki már népszavazást is kezdeményezett a közszolgálatiak kenyeréért, csak az ötödik helyre futott be.
- Belföld [9]